Hírek

Deutsch Tamás az MTTOE közgyűlésén

Deutsch Tamás az MTTOE közgyűlésén

2013. 04. 06.

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének április 6-i közgyűlését a Semmelweis Egyetem Hepp Ferenc termében rendezték meg, melynek keretein belül a TF korábbi rektorát, Istvánfi Csaba professzort választották újra az MTTOE elnökévé.

A közgyűlésen Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, MOB alelnök mellett részt vett dr. Simicskó István, ifjúságért és sportért felelős államtitkár, dr. Tóth Miklós, a MOB másik alelnöke, dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke, illetve Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára; a tagok sorában helyet foglalt többek közt Kiss László és dr. Sós Csaba úszó mesteredzők, dr. Géczi István labdarúgó olimpiai bajnok.

Deutsch Tamás bevezetőjében elmondta: hosszú évek óta tiszteletbeli tagja a szervezetnek, s most 12 évre visszamenőleg befizeti a tagdíját – bejelentését taps követte. A politikus jelentős sikerként értékelte, a magyar sport alapjainak négy jelenlegi pillérét: az öt látvány-csapatsportágba áramló mintegy 40 milliárdos forrást, a jelentős létesítményfejlesztést, a hosszú távú sportfejlesztési koncepciók 16 sportágra vonatkozó kiemelkedő – mintegy 15 milliárd forintos – állami támogatását, valamint a minden gyermekre vonatkozó, mindennapos testnevelés bevezetését.

A teltházas, csaknem 160 fős rendezvényen a tisztújítás mellett beszámolók, felszólalások, kulturális műsor is elhangzott, a jelenlévők a közelmúltban elhunytakról is megemlékeztek; valamint díjak, elismerések átadására is sor került.

 

 Forrás: mob.hu