Sikerként értékeli az internetes nemzeti konzultációt Deutsch Tamás, az InternetKon miniszterelnöki biztosa. Szerinte a sokak által várt áfacsökkentéssel win-win szituáció jöhet létre, amivel mindenki jól jár. Beszél az új jobbos médiabirodalomról és arról is: a magyar kormány felléphet hamarosan a Facebookkal és a Google-lel szemben. Deutsch tanulságosnak tartja a konzultáció körüli, szekértáboros pszichózissal sújtott vitákat. Szerinte a baloldal nincs kirekesztve a nemzetből, és hazug mártírium csak, amit a balliberális világ próbál elhitetni önmagával. A konzultáció lezárultával pedig újra számíthatunk a vaskos Deutsch-tweetekre is. Interjúnk.
Hány tagja van a Fidesznek?
Hú. Több tízezer, de nem akarok hülyeséget mondani… Kérhetek telefonos segítséget?
Parancsoljon.
„Szervusz, Gábor, meg tudnád mondani, hány tagunk van most? … Világos. Interjút adok és rögtön kaptam egy beugratós kérdést. Köszönöm. Szervusz.”
Kubatov?
Persze. Ha valaki, hát ő tudja. Talán még név szerint is.
Simán lehet. Tehát mennyi az annyi?
Negyvenezer.
Azaz még csak annyian sem jeleztek vissza az InternetKon 20-ra, amennyi tagja a pártjának van… Szomorú?
Nem vagyok. Az a 31.674 ember, aki válaszolt a kérdésekre, kétszer több egy gyengébb magyar NB1-es forduló nézőszámánál. Nézhetjük így is. Amúgy is: miért járnék el úgy, mint az egyszeri pap, aki mindig azokat a híveket tolta le, hogy milyen kevesen jöttek, akik ott voltak a templomban? Én köszönöm mindenkinek, aki bekapcsolódott az InternetKon-ba, válaszolt, rászánt fél órát az életéből erre a húsz kérdésre, amelyek egyike sem a bulvárlapok idiótabiztos, négy szóból álló címeinek színvonalán mozgott. A siker kritériuma nem az, hogy hányan válaszoltak az InternetKon 20-ra, hanem hogy a döntéshozatalra hivatottak megfogadják-e a polgárok által kifejezett szándékot. Nekem ez szívügyem. Azért engem bízott meg a miniszterelnök…
Mert ön a fiatalos fideszes?
…mert az én közösségi média-használatom eléggé közismert. Én az internet ügye iránt vagyok elkötelezett. Nem azért gondolom így, mert miniszterelnöki biztos lettem, hanem azért kaptam a feladatot, mert ez a meggyőződésem.
Nagyon jó, hogy hirdettek nálunk is, de ha őszinték vagyunk: megmondtuk volna előre is, hogy olcsóbb netet akarnak a népek. Ehhez tényleg kellett iroda, kérdőív, egyeztetés, szervezés?
Tokkal-vonóval 32 millió 56 600 forintot költöttünk az InternetKon-ra, ebből kommunikációra 22 millió 98 ezer 263 forintot. Ezek nettó összegek. Persze a politikában a szék határozza meg a tudatot, így a mindenkori ellenzék szerint egy forint elköltése is pontosan egy forinttal több az indokoltnál, a kormányoldal pedig azt mondja, minden forint kiadás a köz javát szolgálta. Én tök őszintén így gondolom, egyetlen fillér ráfordítás sem volt indokolatlan. Bugyuta, előre kiszámítható válaszokat eredményező kérdések hirdetéseire tényleg kár lett volna pénzt költeni.
Mint a bevándorlós nemzeti konzultáció kérdései? Azok bugyuták, szájbarágósak voltak?
Buta kérdés az lett volna, hogy legyen-e olcsóbb a net. Nyilván legyen. Ha mi ilyet kérdeztünk volna, a keresztvizet is leszedték volna rólam…
Keresztvizet?
Jó, zsidó származásúként ez pontatlan. Szóval: a bőrt is lenyúzták volna rólam. Az alaphelyzet: Magyarországon a felnőtt polgárok egyharmada nem nethasználó. Ezek fele elsősorban anyagi okok miatt nem netezik. Az árcsökkentés tehát hozzájárulhat egy fontos társadalmi cél, a minél szélesebb körű internethasználat eléréséhez. Ezeket a tényeket ismertük. Kérdezni ezért azt kérdeztük, hogy áfacsökkentéssel, a hírközlési cégeket terhelő ágazati különadó csökkentésével vagy a piaci verseny élénkítésével kell-e az internethasználat árának csökkentését elérni.
Ön az áfacsökkentés mellett van, ugye?
Én amellett vagyok, amit az emberek mondanak. A válaszadók 32,8 százaléka az áfacsökkentés, 25,6 százaléka a különadó-csökkentés, 35,4 százalék pedig a versenyélénkítő eszközök mellett foglalt állást. Tehát az adócsökkentési eszközöket támogatók vannak többségben. A kérdéseink egyébként a mégoly kényes ízlésű szakemberek szerint sem voltak álkérdések.
Még Szily Laci szerint sem.
Szerintem még szerinte sem.
Ha volt értelme a netkonnak, az talán a pillanat, amikor Szilyt darabokra tépték a saját olvasói, amikor találkozott önnel az ügyben. Kárörvendett kicsit?
Az elmúlt év egyik legfontosabb írása az a Szily Laci-cikk, amelyet az „ügy” lezárásaként írt. Olvassák el, nem irodalomórán felelek, hogy elmondjam, mire is gondolt az író; mindenesetre megjelent benne az a gondolat, amelyet a szekértáborszerű szembenállás pszichózisában élő emberek mindegyikének szívből ajánlok. Szily ugyanis kénytelen volt átélni, hogy minden ok nélkül feltrancsírozták a sajátjai; és ő képes volt elgondolkodni, hogy esetleg maga is elkövethetett ilyet korábban másokkal. Szerintem ez fontos gondolat az empatikus készség tragikus hiányától sújtott magyar közéletben.
Nem az a tanulság, hogy a saját közönsége ellen senki nem mehet? Szily Laci például nem találkozhat büntetlenül egy fideszes fasisztával.
Az én olvasatomban nem ez volt a lényeg. Nem akkor találkoztunk először és valószínűleg nem is utoljára. Nem járunk össze családilag, leggyakrabban az MTK jelenleg változó helyszíneken lebonyolított hazai mérkőzésein vagyunk, ráadásul nagy tömegben együtt.
MTK és nagy tömeg?
Jó, egy négyszemközti ebédhez képest mindenképpen. Már-már egy fogadásnak is mondható nézőszám is van olykor. De a lényeg az, hogy Szily részben megértette, mennyire beteges, színvonaltalan és méltatlan az övéi gondolkodásmódja, s így kicsit a sajátja is. A saját közönsége egy semmilyen szempontból nem kifogásolható dolgot, hogy ugyanis két ember beszélt egymással, nem tudott elfogadni. Annyira nem titokban beszélgettünk, hogy ő írt is róla. Pontosan. Az általa elfogyasztott maceszgombóclevestől a beszélgetés tartalmáig mindent jól adott vissza. S csupán ezért mindenféle kommentelők és magukat megmondóembernek gondolók megkérdőjelezték a tisztességét, a becsületét. A jakobinus diktatúra legvéresebb időszaka lehetett ilyen. Egy fontosabb jakobinus azt mondta valakire, áruló, az illetőnek megmukkanni sem volt ideje, már gurult a feje.
Annyira meghatotta Szily Laci története, hogy még a folyamatosan túltoló Deutsch Tamás is visszavett? Az elmúlt fél évben mintha nem olvastunk volna vaskos „who the fuck”-okat a Facebook-oldalán…
Nem a meghatottság, nem… Miután miniszterelnöki biztos lettem, nem akartam magas labdát adni azzal, hogy egy-egy vaskosabb megfogalmazásom miatt a kormányra, az engem megbízó miniszterelnökre lehessen mutogatni.
Európai parlamenti képviselőként simán belefér, miniszterelnöki biztosként nem?
Így van. A képviselőség választott funkció. Miniszterelnöki biztos pedig kinevezés alapján lettem.
Ennek a feladatnak viszont most vége, nem?
November közepére befejezzük a munkát, igen.
Megnyugodhatunk tehát, hogy a Jézuska hoz majd újra vaskos Deutsch-bejegyzéseket?
Hogyne! A telefonom jegyzetalkalmazásában szunnyadó harminc tweetem végre életre kelhet mind! Ami viszont a túltolást illeti, az szerintem nem a stílus kérdése. Aki a leghosszabb ideje, a legdurvábban és minden betűjével túltolja, az Lengyel László. Nem olvashatott még tőle egyetlen vaskosabb stílusú mondatot sem, de ő nem csupán a hitelességet, a becsületet vitatja el Orbántól, a Fidesztől, tőlem, bárkitől, aki ide tartozik… Ő a létezéshez való jogunkat vitatja el. Ez a fajta kérlelhetetlen kirekesztés a túltolás. „Jó reggelt kívánok” – hazudta Kovács László. Ez a kedvenc Uj Péter-idézetem. Ennél bravúrosabban egy rövid mondatban az ösztönszerűen hazudozó politikust nem lehet körülírni. Mégsem túltolás. A kurvaanyázást lehet vitatni, de önmagában azt sem. Én a hangjuk alatt beszélő, rettenetesen művisszafogott, de a másikat állandóan a legméltatlanabb vérvádakkal illető megmondók tevékenységét tekintem túltolásnak.
A baloldal a jobboldalt rekeszti ki a demokraták közösségéből, a jobb meg balt a nemzetből. Régi lemez.
De jó, hogy végre egy interjúban jön ez szóba! Az agyára megyek a családtagjaimnak, amikor otthon állandóan a formállogika fontosságáról magyarázok. Most is ezt teszem, ugyanis formállogikailag sem igaz az állítás. A balliberálisok tényleg azt mondják, hogy nem vagyunk demokraták. Kirekesztenek minket. Demokraták balra, antidemokraták jobbra. Ezt mondják. Mi a nemzetből senkit sem rekesztünk ki. Nem mondjuk, hogy nem vagy magyar, nem vagy tagja a nemzetnek.
„A baloldal, amikor csak tehette, rárontott nemzetére…” Vagy hogy is mondta Orbán Viktor…
Nem jó tagjai a nemzetnek. Nem lojális tagjai. Ez ennyit jelent.
A nemzet lojális tagja az, aki a Fideszhez lojális?
Dehogy. Bármilyen vitám lehet a közösségem tagjaival, de a közösségem legelemibb érdekeivel, magával a közösségemmel nem fordulok szembe. Ez a nemzethez való lojalitás. De ha úgy vagyok tagja a közösségemnek, hogy rombolom, akkor is tagja vagyok, csak rossz tagja. Hazug mártírium tehát, amit a balliberális világ próbál elhitetni önmagával. Frászt vannak kirekesztve. Szerintem például a Fradi szurkolói közösségének legelemibb érdekeit nem tartják szem előtt azok a drukkerek, akiknek a viselkedése miatt az MLSZ és az UEFA folyamatosan megbírságolja a klubot, de ettől még senki nem állítja, hogy ők nem Fradi-drukkerek. Pont az a baj, hogy rossz Fradi-drukkerek, a saját közösségüknek ártanak szándékosan.
Nem épp a magyar kormány a Fradi-drukker, aki hülyén viselkedik, amiért az UEFA (Brüsszel és a világ) elítéli, ami által rossz a klubnak (az országnak)?
Nem az európai politika „UEFA-ja”, az Európai Bizottság ítél el minket! Más csapatok szurkolótábora kiabál ránk kígyót-békát. Ahogy a kérdéseket normálisan, tárgyszerűen, normatív módon nézzük, mondjuk akár a kötelezettségszegési eljárások számát, azt látjuk, hogy nem köteleztek minket „szektorbezárásra”, „zárt kapus meccsre”, nem „bírságoltak meg” jobban, többször, mint másokat. Más szurkolótáborok vezérszurkolói mondanak ránk csúnyákat – ennyi történik. Nincs ezzel baj. Ilyen az élet. Az más kérdés, hogy itthon a sajtó szereti úgy tárgyalni, ha Verhofstadt mond valami durvát a magyar kormányra, mintha azt az EU mondaná, nem egy liberális pártpolitikus. Nagyon szórakoztató nézni azt is, amikor Ujhelyi István szabódik az ATV-ben, hogy most milyen nehéz lesz neki magyarként ott Brüsszelben, mert a kormány… Mintha vésztörvényszék elé kellene állnia. Nem, Pista! Amit tollba mondasz a saját frakciótársaidnak, azt mondják el a felszólalásaikban, te még ráteszel egy lapáttal; aztán hazajössz és megpróbálod úgy eladni, mintha az EU ítélte volna el Magyarországot és kizártak volna minket az európai értékközösségből.
Ujhelyi nem jó tagja a nemzetnek?
Identitásválsággal küzdő, poszt-népibalos toporgással megáldott tagja a nemzetnek. Szíve szerint nagyon örülne, ha lenne egy normális, a Fidesszel persze kiengesztelhetetlen politikai-ideológiai viszonyban lévő, de korrekt, nemzeti elkötelezettségű baloldal. Saját pártja viszont nem ilyen. Ezért, mivel a saját közönségének eleget kell tennie, rugdosnia kell a nemzeti közösségét, de mindig elmondja, hogy ő azért milyen nagy patrióta – köszi! – és kicsit olyan, mint Van Damme, hogy keménynek tűnik az a halántékon rúgás, de azért tompítja rendesen. Ketrecharcos, de bokszert nem használ. Úgy tudom, hogy nem imádják egymást, de Mesterházy is ilyen.
Kövér László szerint az LMP értelmezhető nemzeti balként. Ön szerint is?
Akarjak én most ártani nekik? Dicsérjem meg szerencsétleneket? Ha valaki nem rendkívül súlyos elmebeteg, az nem gondolhatja, hogy az LMP jobboldali lenne, de néhány fontos, szimbolikus ügyben képesek voltak mégis átlépni a ballib árnyékokat. Nemzethez való viszonyban, piacgazdasághoz való viszonyban, vidékhez való viszonyban. Bebizonyították: lehet úgy is politizálni, hogy nem a vérvád logikájában gondolkodunk. Anélkül, hogy jobboldaliak, azaz a szoclibek szerint fasiszták lennénk, lehet pozitív a viszonyunk ahhoz a közösséghez, amelyet nemzetnek hívnak – és nem csupán szavakban, hanem tettekben.
Az új fideszes médiabirodalom-kezdeményekhez önnek milyen a viszonya? 888-at például olvas?
Igen. Szegény printmédia sínylette meg nálam a net előretörését. Olyan mennyiségű információ jut el az emberhez, ami után nincs bennem híréhség, hogy megvegyem a nyomtatott sajtót. Évekkel ezelőtt leszoktam a napilapokról, mára már a hetilapokról is. Néha elfelejtem megvenni azt is, amiben velem készült interjú van.
Működhet a kormánypárti, politikai céllal létrehozott, fölülről épített lazulás?
Ha a kormánypárti-ellenzéki metszetben nézem, akkor azt tudom mondani, hogy kormánypártiként nagyon nehéz vállalkozás. Anti-establishment orgánumként viszont működhet. Drukkolok, hogy ezt a szerepet, hangütést megtalálja a 888. Nem igaz ugyanis, hogy csak ellenzéki lehet anti-establishment és fordítva, ami nem ellenzéki, az nem lehet anti-establishment. A menekültügy, vagy bevándorlásügy, vagy migránsügy önmagában megmutatta, hogy lehet teljes szívvel támogatni a kormány ez irányú politikáját anélkül, hogy az ember egyébként szeretné a kormányt. Másrészt az őszinte-őszintétlen, hiteles-hiteltelen ellentétpár fontos még. Nem akarom véletlenül sem túldimenzionálni közösségimédia-munkásságomat, de azért is működik, mert hiteles. Nem véletlen, hogy ha a magyar sajtónak az a része ír rólam, amelyik nem hord a ruháján Deutsch-kitűzőt, akkor évek óta leáldozófélben lévő, kiöregedő, súlytalan politikus vagyok; ha írok valamit a Twitterre és azzal kell riogatni a békés honpolgárokat, akkor egyből meghatározó politikussá, Fidesz-vezetővé, alapító atyává válok. Rendben. Sokoldalú tehetség vagyok.
Ha meggyőzi a miniszterelnököt, hogy törvény legyen a netkon eredményeiből, annak majd a szolgáltatók örülhetnek főként, ugye?
Az NGM kiváló adóügyi munkatársainak közreműködésével alapos számításokat végeztek a kollégáim, szóval kijelenthetem, hogy az áfacsökkentés hatására klasszikus win-win szituáció jön létre. Csökken az áfa, csökken az ár, többen neteznek, nagyobbak lesznek a szolgáltatók bevételei, a bővülő kereslet miatt pedig az adóbevétel is nő. Nem egy pillanat alatt, de egy-másfél év alatt igen.
Kicsit hazabeszélünk, azaz – kérdezünk, jó?
Jó.
A közéleti tartalmak döglődnek. Az, ami a kábeltévéknél van, hogy ugyanis a nagy szolgáltatók fizetnek a tartalomért, nincs tervben?
Inkább azzal értek egyet, hogy a netes reklámbevételekből nagyobb arányban részesedjen a magyar online piac. Évről évre nő a netes reklámtorta Magyarországon, de alig nő vagy csökken az online média reklámbevétele. A bővülést a Facebook és a Google viszi el úgy, hogy lényegében nulla forintot adózik – nem csupán Magyarországon, hanem európai szinten. A magyar online piac a hírtartalom-előállítókkal együtt teljesen rendben lenne, ha a reklámbevételek lefölözése nem lenne ilyen brutális.
A magyar kormány elkezd a Facebookkal szkanderozni?
Itt tényleg igaz, hogy összeurópai megoldás kell: az Európai Unió-Egyesült Államok szabadkereskedelmi tárgyalások, a TTIP-tárgyalások is lehetőséget teremtenek; de nekünk is vannak olyan szakmai javaslataink, amelyekkel értelmetlen kötözködés nélkül, a probléma átfogó rendezését megelőzően is lehet eredményt elérni.
Hogyan?
Akár adózási szabályok módosításával. Olyan helyzet teremtésével, hogy ezek a multinacionalis partnerek motiváltak legyenek a megállapodásra. A reklámbevételek jó része tehát egy éven belül becsatornázható a magyar online médiába.
Egy év?
Igen, de a részleteket nem mondanám még el. Mark Zuckerberg persze nyilván nem Deutsch-interjúkkal kel-fekszik, de egy francia és egy spanyol próbálkozást lényegében kiheréltek már, úgyhogy nem árulnék el mindent.