Deutsch: az internetadó halott és soha nem fog feltámadni

Ideje lenne értelmes párbeszédet tartani a bevándorlás kérdésében - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Deutsch Tamás. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint az európai értékrenddel nem összeegyeztethető a halálbüntetés kérdése, és az Európai Néppárt sem támogatja a kérdésfelvetést. Az internetadó gondolata pedig halott, és nem fog soha feltámadni - fogalmazott az INTERNETKON előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.

Süketek párbeszéde volt Orbán Viktor miniszterelnök meghallgatása Strasbourgban – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, hozzátéve: a bevándorlás ügyében kicsit több a magyar kormányt ért kritikákban az érzelem, az indulat ahhoz, hogy normális, értelmes eszmecserét lehessen folytatni.

"Semmilyen, az emberi tisztesség, jó érzés kategóriáján túlmutató elképzelése, javaslata, gondolata, szándéka, akarata nincs a kormányzatnak a bevándorlás ügyét illetően" – fogalmazott a parlamenti képviselő.

Deutsch Tamás szerint ideje lenne értelmes párbeszédet tartani a bevándorlás kérdésében.

"Az a demokratikus politikusi magatartás, hogy a polgárok tisztességes véleményét megértve, meghallgatva és megfogadva az ő szándékaiknak megfelelően járunk el. Nem kérdés, egyetlen felmérés sem mutat mást, mint hogy a magyar polgárok elsöprő többsége, az európai polgárok elsöprő többsége egy józan, a jogi normákban leírt bevándorlási politika hétköznapokban történő betartását várja el a vezetőktől" – mondta Deutsch Tamás.

A Fidesz európai parlamenti képviselője a halálbüntetés bevezetésének meglebegtetéséről azt mondta: szó sem volt a bevezetést célzó kormányzati szándékról.

"Elhangzott egy olyan kijelentés a miniszterelnöktől, amit lehet, hogy ha ő magánember, akkor senki sem kérne számon. Lehessen erről beszélni, talán ez a véleménynyilvánítás mégoly fontos európai érték szempontjából nem számonkérhető. Világossá vált a néppárti frakcióban folytatott eszmecsere során is, hogy a néppárti képviselők nagy többsége úgy gondolja, hogy beszélni sem lehet, szabad róla. Ez olyan európai értékeket érintő, sértő kérdés" – véli a parlamenti képviselő.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: nincs ilyen ügy napirenden, senkiben nem merült fel a halálbüntetés bevezetése. A Fidesz európai parlamenti képviselője hozzátette: ebben a kérdésben világos az európai álláspont.

Az INTERNETKON előkészítésért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos arról is beszélt, hogy július 31-ig lehet visszaküldeni az internetes kérdőíveket.

"Az a dolgom, az a kötelességem, hogy legkésőbb szeptember végéig a kormány asztalára tegyem le az INTERNETKON során a polgárok akaratnyilvánításából kirajzolódó elképzeléseket. Mert a kormány világossá tette, hogy az az értelme ennek a nemzeti konzultációnak is, hogy az internet a digitális fejlesztés kérdéseiben a polgárok véleményét meghallgatva, arra építve tudjanak döntést hozni" – fogalmazott a miniszterelnöki biztos.

Deutsch Tamás hozzátette: nem csak a 18 évüket betöltő magyar állampolgárok, de a 14 évnél idősebbek is véleményt nyilváníthatnak a konzultációban.

"Tagja vagyok egyébként annak az európai parlamenti informális csoportnak, amelyik azért kíván lépéseket tenni, hogy a helyi választásokon az Európai Unióban – ezek az önkormányzati választások – a 14 évnél idősebbek is már szavazati joggal bírjanak. Eddig elért egyetlen sikerünk az, hogy Ausztriában már 16 éves korra levitték az önkormányzati választáson a szavazati jogot" – tette hozzá Deutsch Tamás.

A miniszterelnöki biztos emlékeztetett: a konzultációt a tavaly őszi, úgynevezett internetadó ellenes tüntetések hívták életre.

"A kormány bölcs döntést hozva megfogadta a polgárok széles körben kinyilvánított tiltakozását, visszavonta az internetadó bevezetésére vonatkozó elképzelését. Itt és most is meg tudom erősíteni, hogy az internetadó rossz és elhibázott gondolata halott, és soha nem fog feltámadni. Nyilvánvaló, hogy ez a fajta érdeklődés – ami persze tiltakozás formájában jelent meg – azt a gondolatot érlelte meg, hogy ezt a fajta aktivitást próbáljuk meg az internet fejlesztéséről való közös gondolkodássá átalakítani" – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos.

Deutsch Tamás hozzátette: jelenleg a konzultációval is az internetet érintő adók csökkentése van napirenden.

"Az a három legfontosabb adófajta, ami az internetezést érinti, mind a három adófajtát érintően véleményt nyilváníthatnak a polgárok. Csökkenjen-e az olcsóbb és ezáltal könnyebben hozzáférhető internetelőfizetés érdekében az internetezést érintő áfa. Csökkenjen-e a szupergyors internetelérés érdekében szükséges hálózatfejlesztés felgyorsítása érdekében a közműadó – az a közműadó, amit a távközlési cégek fizetik. Illetve az internetezés árának az áfacsökkentés által elérhető közvetlen csökkentése helyett válasszuk-e azt a megoldást, hogy az árcsökkentésre közvetve ható távközlési ágazatot érintő különadó csökkenjen vagy szűnjön meg.

Deutsch Tamás szerint a jövő évi adótörvény elképzelésekben a közműadó adócsökkentésénél nagyobb mértékű adócsökkentésről dönthetnek az internetes konzultáción résztvevők.