Technológiai kihívások a migrációs válság közepette 2015. 09. 11. Az Európai Parlament mai plenáris ülésén támogatta Kósa Ádám fideszes EP-képviselő módosító indítványát, amely arra irányult, hogy fel kell ismerni az automatizálás miatt rohamosan változó munkaerő-piaci igényeket és trendeket és erősíteni kell azok foglalkoztatását is, akik egyáltalán nem, vagy nagyon alacsony képzettséggel rendelkeznek. Ez a munkakörülmények és feltételek fejlesztését, megfelelő és hatékony állami ösztönzők bevezetését, támogatását, illetve az életen át tartó tanulás kultúrájának elterjesztését is jelenti.
Strasbourgból, sajnos, nem látni el Röszkéig 2015. 09. 09. Juncker bizottsági elnök mai helyzetértékelése az Unió állapotáról, illetve az Európai Bizottság ma bejelentett migrációs csomagja nem tudott válaszokat adni a hetek óta gyűrűző égető kérdésekre. Gál Kinga néppárti képviselő a bejelentések kapcsán hangsúlyozta, hogy nem hangzott el a legalapvetőbb feladat, miszerint meg kell védeni Európai külső határait, különben összeomlik az egész schengeni rendszer.
Hungary Says Border Protection First, Quotas Second 2015. 09. 09. 159,968. That’s the number, as of September 2, of illegal border crossings that Hungary has seen in 2015. That’s more than three and a half times the number that came in all of 2014. Nearly all of those crossings currently take place on Hungary’s southern border with Serbia, which is a southeast border of the Schengen Area, the so-called West-Balkan route. Some 93 percent of these people request asylum even though under the Geneva Convention, asylum seekers do not have to cross the border illegally. They can do it at the official border crossings. [Blog post by András Gyürk]
A kvótarendszer nem megoldás 2015. 09. 08. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése a mai napon tárgyalta azt a jelentést, amely a magyar kormány álláspontjával szemben - teljes mértékben támogatja a Bizottság kötelező áttelepítési intézkedésre vonatkozó javaslatát, hiszen kötelező elosztási kulcsot foglal magában a menekültek tagállamok közötti elosztására vonatkozóan. Az EP-állásfoglalás szerint tagállamoknak egységfrontot alkotva kell sürgősen megoldást találniuk a migráció jelentette kihívásokra. Az állásfoglalás szerint, ha a tagállamok nem kapnak megfelelő támogatást, várhatóan jelentős nagyságrendben folytatódni fog a menekültek és migránsok illegális továbbutazása.
A szennyező fizessen Európában! 2015. 09. 03. Az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága ma délelőtt döntött arról, hogy az öt évvel ezelőtt történt vörösiszap-katasztrófa tanulságairól többpárti parlamenti határozat szülessen. Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő emlékeztetett: az Unióban még mindig nem érvényesül a szennyező fizet elve és egy európai katasztrófabiztosítási rendszer létrehozását sürgette.
MEP Schöpflin in NPR Interview: ‘Hungarian Public Opinion Is In Shock’ Over the Migrant Crisis 2015. 09. 02. Yesterday, National Public Radio interviewed Hungarian MEP György Schöpflin following the temporary closure of Budapest’s Keleti Railway Station earlier in the day. The closure was prompted by the large number of migrants overwhelming the station, demanding to be allowed to travel on to Germany by train. As MEP Schöpflin explains, according to European protocol under the Dublin Criteria, migrants requesting asylum may not travel onward until their asylum claim is evaluated and, according to the Fidesz MEP, the rules say that if they do travel onward, they should be sent back to Hungary where they first entered and registered in the European Union.
A Vajdasági Magyar Szövetség az Európai Néppárt társult tagja lett 2015. 09. 02. A mai nap folyamán az Európai Néppárt (EPP) Politikai Közgyűlése pozitív elbírálásban részesítette a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kérelmét, hogy a Néppárt társult tagjává váljon. Ezzel a VMSZ elérte a legmagasabb szintű tagságot, amely egy nem uniós tagállamban működő párt számára elérhető. A Vajdasági Magyar Szövetség 2007 óta tagja - megfigyelői státusban - Európa legnagyobb pártcsaládjának, az Európai Néppártnak.
BBC Interview with MEP György Schöpflin on Immigration and Hungary’s Border Fence 2015. 09. 01. On Sunday, MEP György Schöpflin gave an interview to the BBC’s World Service, addressing questions about the fence that the Hungarian government has erected on the country’s southern border.
European Thinking Held Hostage by Delusions and Myths 2015. 08. 22. If you expect an article condemning EU directives on the well being of poultry or the curvature of cucumbers, you are welcome to turn the page. I will not talk about that. Instead, my focus here is on the delusions that capture European thinking, making the EU look like a fly that, instead of escaping the bottle, crashes into its walls again and again. [Guest post by Tamás Lánczi]