„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát, s a nemzeteknek hirdetik az örömhírt.”
2010. 12. 08.
A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság és a Brüsszeli Magyar Intézet által szervezett adventi esttel egybekötött kiállítás-megnyitót 2010. december 8-án tartották a Brüsszelben. Deutsch Tamás beszédét és Havas István atya köszöntőjét követően Pusker Éva és Ábrahám Bence hegedűművészek előadását hallhatták az egybegyűltek. A kiállítás-megnyitót a Magyar Hullám karácsonyi fogadása követte.
Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő ünnepi beszédét alább olvashatják:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a prófétai szózat sok-sok évszázada hangzik fel így advent idején.
Érdemes figyelnünk ezeknek az évezredes szavaknak a zengésére, amint Európában és a világban figyeltek és figyelnek rá mindenfelé.
Érdemes, hogy mi is megsejthessük az advent és vele a karácsony titkát, amely emberségünk leglényegéről mesél: a szeretetről, az összetartozásról és végső soron életünk értelméről.
Apropó advent, az adventi várakozás időszakának elengedhetetlen tartozéka az adventi gyertyakoszorú. Nem sokan tudják, hogy az adventi koszorú állításának és gyertyagyújtásnak nincs is olyan nagyon régre visszanyúló hagyománya Magyarországon. Észak-német protestáns területekről Ausztrián keresztül még az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a XX. század elején érkezett el hazánkba. Nem véletlen az, hogy a régebbi karácsony-ábrázolásokon nem találkozunk adventi koszorúval. Ennek ellenére mára az ünnepi készülődés szimbólumává vált és nélkülözhetetlen kelléke lett az adventi időszaknak.
Karácsonyra készülve időnként ki kell emelnünk a fejünket abból a hatalmas rohanásból, ami a hétköznapi életünk, és azokra a dolgokra kell emelnünk a tekintetünket, amelyek igazán fontosak.
Bármennyire is szorít bennünket ilyenkor is az idő, érdemes megtalálnunk, meg kell
találnunk az erre alkalmas perceket, pillanatokat.
Ez a mai kiállítás, amellyel hat művész,
Ducsai Péter grafikusművész,
Elek Imre szobrászművész,
Őry Annamária festőművész,
Pap Gitta festőművész,
Sütő Róbert festőművész és
Szanyi Borbála szobrászművész megajándékozott bennünket, egy ilyen alkalom. Kitűnő lehetőség arra, hogy találkozzunk ezeknek a fiatal, többé-kevésbé pályájuk elején álló alkotóknak a gondolataival.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A művészet, az alkotás nincs meg találkozás nélkül.
A befogadó emberrel történő találkozás nélkül, aki figyelmes lélekkel, nyitott szívvel
közeledik a műhöz, és gondolataival befejezi az alkotás folyamatát.
Vagy az alkotó fejezi be benne?
Akármint is van nagyszerű pillanat ez.
Élete, pillanat!
Ennek a mai estének, mint hagyományosan a kiállításoknak, komoly lelki tétjük van.
Ezek a műalkotások, amelyekkel ma találkozni jöttünk, ugyan különböző indítékokból és élményekből születtek, ha úgy tetszik, külön hitük van, de mégis talán megmutathatják azt, ami bennünk, emberekben közös.
Megmutatják kívánságainkat, félelmeinket, vágyódásunkat.
Beszélnek kínzó ürességről, szédítő mélységről és magasba vágyásról, vagy
rácsodálkozásról.
Ami az alkotókban közös, az a hagyományból táplálkozó szemléletmód.
Esetükben az öncélú magamutogatásnak vagy úgynevezett művészeti-divat
hatásoknak ellenálló, értékálló alkotásokról van szó.
A képzőművészet tradícióit követve, azok átültetésével a mai formákba, modern nyelvet beszélnek.
Egyenként is nagyon erőteljes látásmódot jelenítenek meg számunkra.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Kívánok mindannyiunknak örömteli találkozást az alkotók műveivel.
Kívánom, hogy ezek a találkozások útravalóul szolgáljanak az adventi elcsendesedés még hátralévő heteiben.
Hogy aztán elérkezzen minden esztendő egyik legcsodálatosabb találkozása, Karácsony ünnepe.
Köszönöm, hogy meghallgattak, megtisztelő volt a figyelmük.