Költségvetés

Deutsch: a magyarok és az EU érdekét is szolgálják a 2015-ös uniós költségvetéshez benyújtott módosító indítványok

Deutsch: a magyarok és az EU érdekét is szolgálják a 2015-ös uniós költségvetéshez benyújtott módosító indítványok

2014. 10. 29.

A képviselő kiemelte: az Európai Unió 2015-ös költségvetéséhez a Fidesz-KDNP EP-képviselőinek támogatásával tucatnyi módosító javaslatot nyújtottak be, és ezek értelmében 4 milliárd euróval bővülhetnek a regionális fejlesztési politikára rendelkezésre álló források, 30 millió euróval növekedhet az orosz agrárembargó által érintett termelők kárainak kompenzálására szolgáló keret, továbbá 10 millió euróval növekedhet az EU által támogatott iskolatej-program forrása, és hétmillió euróval az iskolai gyümölcsprogram finanszírozására rendelkezésre álló forrás.

Az Európai Néppárt támogatta ezeket a javaslatokat, és az EP is nagy többséggel fogadta el ezeket – közölte.

DeutschTamás emlékeztetett: az unióban az EP és a Tanács először elfogad egy hétéves keretköltségvetést, és ezen belül minden évben az Európai Bizottság javaslata alapján az EP és Tanács elfogadja az adott évre vonatkozó költségvetést.
Felidézte: a bizottság eredeti javaslata alapján 2015-ben az EU 145,6 milliárd eurónyi kötelezettséget vállalhat számlák kifizetésére, és 142,1 milliárd euró értékben fizethet ki számlákat. A Tanács azonban megkurtította ezeket az összegeket: 522 millió euróval kisebb összegben határozta meg a kötelezettségvállasok főösszegét, és 2,1 milliárd euróval csökkentette a kifizetések főösszegét – magyarázta.

A politikus kifejtette: az EP a múlt héten a polgároknak kedvező álláspontot fogadott el, a kötelezettségvállalások mértékét visszaemelte a bizottság által javasolt szintre, és a kifizetések főösszegét a bizottság eredeti javaslatánál is nagyobb összegben, 146 milliárd euróban határozta meg.

Most a Tanácsnak és az EP-nek kell egyeztetnie, és november végén születhet meg a végső döntés, ha pedig a tárgyalások elhúzódnak, akkor az EP decemberi ülésén – magyarázta.
DeutschTamás elmondta: az EP magyar baloldali és liberális képviselői egyetlen módosító javaslatot sem nyújtottak be a 2015-ös költségvetéshez. "Folyamatosan krokodilkönnyeket hullajtanak a magyar demokrácia sanyarú állapota miatt", de amíg a mandátumuk arra szól, hogy a magyarok érdekeit képviseljék az EU döntéshozatalában, "tenni, módosító javaslatot benyújtani, a módosító javaslatok érdekében lobbizni" – ezt a munkát "restek voltak elvégezni" – vélekedett.