Nem csökkenhet Magyarország uniós fejlesztési támogatásának mértéke!

A néppárti frakció teljes támogatása mellett az Európai Parlament döntő többsége kiáll az uniós fejlesztési források jelenlegi mértékének fenntartása mellett. Az Európai Számvevőszék éves jelentésének mai parlamenti vitájában Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kiemelte: Elfogadhatatlan, hogy a 2013-2020-as időszakban bármelyik magyarországi régiónak kevesebb fejlesztési forrás jusson, mint a jelenlegi hétéves költségvetési időszakban.

A mai vitában Deutsch Tamás rámutatott: A Magyarországnak jutó európai uniós támogatás mértéke semmiképpen sem csökkenhet a következő költségvetési időszakban, sőt lehetőség szerint a források növelését kell elérni ott, ahol erre mozgástér van. Ilyen például a fővárosi régiók támogatásának kérdése. "Nem fogadhatunk el olyan kompromisszumot, amely veszélyeztetné, hogy a 2013-2020-as időszakban bármelyik magyarországi régiónak kevesebb forrás jusson, mint a jelenlegi hétéves költségvetési időszakban" – jelentette ki.

A néppárti politikus kifejtette, hogy a Költségvetési Ellenőrző Bizottságban jelenleg is az uniós források felhasználására vonatkozó szabály- és ellenőrzőrendszer olyan módon történő megerősítésén dolgoznak, mely egyszerre teszi lehetővé a támogatások egyszerűbb lehívását, valamint a források hatékonyabb és szabályos felhasználását.

A magyar kormány az Európai Tanácsban, a néppárti magyar képviselők az Európai Parlamentben küzdenek azért, hogy az alapvető magyar nemzeti érdekeket következetesen érvényesítsék a következő uniós költségvetésben. A kohéziós politika és a fejlesztési források közös európai érdekeket szolgálnak, melyek a válságból kilábaló Európa gazdasági növekedésének motorját jelentik.

Háttér: Az Európai Parlament 2010 őszén nagy többséggel elfogadott állásfoglalási indítványának 3. és 8. pontja a következőket tartalmazza:

" Az Európai Parlament úgy véli, hogy mivel a jelenlegi pénzügyi keret jelentős hatást gyakorol a regionális fejlesztésre, az uniós költségvetés javasolt felülvizsgálata során és a jövőbeli pénzügyi keret kialakításakor minden tekintetben figyelembe kell venni a regionális dimenziót, továbbá hogy egy megbízható pénzügyi háttérrel rendelkező erőteljes uniós regionális politika a szociális, gazdasági és területi kohézió megvalósításának alapvető feltétele;"

"… felhív arra, hogy a 2013 utáni időszakra vonatkozó kohéziós politika kialakítása kínáljon egy olyan, egyszerű, méltányos és átlátható átmeneti rendszert, amely figyelembe veszi a korábbi tapasztalatokat és az érintett régiók szociális és gazdasági helyzetének legutóbbi tendenciáit, valamint tegye lehetővé e régiók számára, hogy továbbra is növekedési és fejlődési pályájukon maradhassanak."