Szó sincs arról, hogy Orbán Viktor hívására figyelemelterelésből lett a nemzeti konzultáció vezetője. Az össznépi eszmecsere most már nem az internetadóról, hanem az internet minél szabadabb, minél olcsóbb használatáról szól. Egy normális európai demokráciában, amilyen Magyarország, mondja, sokféleképpen zajlik a közéleti párbeszéd.
– Miért ön?
– Közismert az érdeklődésem a közösségi médiahasználat iránt. Korábban pedig a sajtó és a média kérdéseivel foglalkoztam.
– Régóta nem volt semmilyen tisztsége.
– Ez a feladat nem jelent tisztséget. Régóta nem volt nemzeti konzultáció, az internet közérdeklődésre számot tartó kérdés, ezért bárki is a felelős az egyeztetésért, mindenképp odafigyelnek rá.
– Hogy megy egy ilyen miniszterelnöki telefon? „Helló, Tamás, ráérsz? Irányítanád a nemzeti konzultációt?”
– A miniszterelnök a Kossuth rádióban jelentette be, hogy visszavonja az internetadó bevezetésére vonatkozó javaslatot, utána Soltvadkertre indult egy óvoda átadására. Az autójából telefonált, s bármilyen meglepő, azzal kezdte, hogy köszönt… Én megjegyeztem, hallottam a bejelentését, ami szerintem nagyon jó döntés, mire ő azt mondta, arra gondolt, én lehetnék a nemzeti konzultáció lebonyolítója. Egy ilyen beszélgetés szerintem pont olyan, mint amikor a főszerkesztő felhívja az újságírót, hogy felkérje, készítsen egy nagyinterjút. Munkáról, feladatról tárgyaltunk.
– Azonnal igent mondott a felkérésre?
– Nyomban jeleztem: örömmel belevágok.
– Az ön személyéről senkivel sem egyeztetett a főnök?
– Nem tudom. Megtiszteltetés, hogy rám gondolt.
– Jó választás. Nagy dumás „Twitter-huszár”, rengeteget nyilatkozik, szépen elviszi a show-t a médiában, eltereli a figyelmet a kellemetlen ügyekről, például az amerikai kitiltási botrányról.
– Szerintem ez nagyon erőltetett magyarázat, és ezért nagyon erőltetett kérdés. A magyar közgondolkodás és közbeszéd tele van ehhez hasonló összeesküvés-elméletekkel. A magyar értelmiség jelentős részének abból áll az élete, hogy megmagyarázza: ők annyira okosak, hogy észrevegyék, a világban semmi nem az, aminek látszik, ezért meg kell találniuk, hogy mi húzódik valójában a háttérben. Magyarország az egy főre jutó összeesküvés-elméletek számát tekintve európai listavezető. És ami a figyelemelterelést illeti, már elnézést: én jelentkeztem erre az interjúra? Nem. Ahogy a többire sem.
– Interjúzhatnék mással, másról is, de az nem lenne ilyen érdekes.
– És miről interjúzna mással?
– Mondjuk az új adókról.
– Milyen új adókról?
– Netadó ugyan nem lesz, de különadó sújtja az alapkezelő szektort, duplájára nő a cafeteria sarca, nem lesz adómentes a házi pálinkafőzés, alkoholos italokra is lesz chipsadó, a bérfőzés jövedékiadó-mértéke az eddigi nulláról a normál adómérték ötven százalékára emelkedik, a környezetvédelmi termékdíjat kiterjesztik mosószerre, tusfürdőre, művirágra, irodai papírra, ipari berendezésekre. Nem sorolom.
– Csúsztat, mert ezek nem új adók, ezek adómódosítások. Adójogi értelemben az egyébként rossz előfeltételezésre épülő és szakmailag helytelen internetadó-javaslat is egy már meglévő adó internetes adatforgalomra való kiterjesztése lett volna. Csak pontosan, szépen, ahogy József Attila fogalmaz.
– Ilyen alapon – most már pontosan – minden adó „kiterjesztéséről” lehetne nemzeti konzultációt tartani.
– Egy normális európai demokráciában, amilyen Magyarország is, sokféle módon zajlik a közélet szereplői közötti párbeszéd: van nemzeti konzultáció, dolgozik a sajtó, közösségi médiafelületeken milliók mondják el a véleményüket, online cikkekhez tízezrek posztolnak. Ha valamely kérdésben nincs nemzeti konzultáció, az nem azt jelenti, hogy ne lett volna róla intenzív közéleti eszmecsere. A közjogi, népképviseleti intézmények is ennek a párbeszédnek a helyszínét jelentik, ilyen a parlamenti vita is. Ebben az izgalmas politikai ökoszisztémában sok szereplő, sok forma és eszköz együtt van jelen, a közéleti párbeszéd kitüntetett formája a nemzeti konzultáció.
– Ön elsőként egy bloggerrel konzultált. Miért?
– Jó néhány ismert, meghatározó online újságíróval vagyok személyes jó viszonyban, köztük az ön által említett Szily Lászlóval is. Ő ugyan arról írt, „hogyan lettem Deutsch Tamás nemzeti konzultációs tanácsadója”, azt azért tudni kell, nem tanácsadónak, hanem véleményadónak kértem fel. Mint ahogy más online újságírókat is megkérek erre. Meg nem online újságírókat is. Lesznek olyan emberek, akik valóban tanácsadóként segítik majd a munkámat.
– Kik?
– Azt majd maguk fogják bejelenteni. Amúgy számos online szerkesztőség jelezte: szívesen megkéri olvasóit, írják meg véleményüket. Szóval zajlik a nemzeti konzultáció.
– Szilyt szinte meggyűlölte érte saját közönsége.
– Írt egy remek cikket erről a gyűlöletről, az egész jelenségről. Ezt a gyalázatos indulatot előszeretettel a másik szekértábor jellemzőjének tekinti a bal- és a liberális oldal, pedig – amint a példa is mutatja – náluk jóval nagyobb. Szily nagyszerűen írja le, hogyan lett édibédi liberálisból megvetett áruló csak azért, mert szóba állt velem, az ellenoldal egyik ősgonoszával. Ez beteges gondolkodásmód. Ha holnap kiderül, hogy Bayer Zsolt barátom beszélgetett, mondjuk, Tóbiás Józseffel, akkor vajon majd nekimennek a jobboldali olvasók, hogyan történhetett ez meg, Zsoca? Dehogyis!
– Hogy lesz ebből nemzeti konzultáció, ha ilyen „betegesen” gondolkozunk a túloldalról?
– Ezt a jóakaratú emberek nevében visszautasítom.
– Micsodát?
– Az emberek nagy része normálisan gondolkodik világról, életről, és a személyes meggyőződésükkel totálisan ellentétes az ilyen gyűlölség. Én komolyan már arra számítottam, hogy valaki felszólítja Szilyt, mondjon le.
– Szóval igyekszik mindenkivel egyeztetni?
– Akivel csak lehet. Bárkivel. A nemzeti konzultációban komoly ügyben komoly kérdések lesznek.
– Evidencia, hogy legyen mindenhol szabad és minél olcsóbb az internet. Mit lehet erről konzultálni?
– Csak egy példa a sok közül: mit tehetünk az interneten tömegjelenségnek számító zaklatással szemben? Magyarországon volt már halálesethez vezető világhálós zaklatás.
– Ez rendőrségi ügy.
– Gyerekkorunkban is előfordult olyan, hogy az osztályban éppenséggel nem szerettek valakit. Azt mondták róla, hogy hülye. Ha beszóltak neki szünetben a folyosón, hogy idefigyelj, akkora hülye vagy, hogy az nem igaz, az persze az érintettnek fájdalmas zaklatás volt. De régen, az internet megszületése előtt nem lehetett a Facebookon létrehozni a Miért nem szeretjük X. Y.-t a 4/c-ben?-csoportot. Ma viszont egy ilyet nemcsak az egész osztály, de az egész iskola, az egész város láthat. Óriási különbség. Persze régen se volt az ilyesmi jó, de ma az egész a széles nyilvánosság előtt zajlik, és pokollá teheti az érintett életét.
– Mit mondhatunk erre a konzultációban?
– Például elmondhatjuk a véleményünket arról, van-e ezzel kapcsolatban feladata az államnak. De ne szaladjunk ennyire előre. Azzal kezdem majd a konzultáció előkészítését, hogy létrehozunk egy online felületet, ahol a bonyolultnak tűnő szakmai kérdéseket pontosan, precízen, egyszerűen fogják a hozzáértők elmagyarázni az átlagos tájékozottságú embereknek. Mit jelent a roamingdíj? Mi az internet? Mi a különbség a wifi és a vezetékes internet között? Mi az, hogy szélessáv, hálózatsemlegesség?
– Elég ezt beütni a Google-ba. Amúgy mennyibe fog kerülni a konzultáció?
– Szeretném, hogy a lehető legkevesebbe.
– Azaz?
– Egyelőre nem tudom megmondani. De példaértékűen átláthatóan szeretném csinálni. Egy független szereplőt szeretnék felkérni arra, hogy folyamatosan a nyilvánosság előtt auditálja, mire mennyi közpénzt használtunk fel. A nagyotmondóversenyben viszont nem veszek részt, nem indítom be a demagógiagenerátort. Amint kész a konzultáció lebonyolításának terve, lesz benne egy pontos költségvetés. Persze nincsenek illúzióim, hiszen 1990 óta nem volt olyan választás Magyarországon, amelynek kapcsán rettenetes demagógiacunami keretében jó néhányan ne azon hüledeztek volna: atyaisten, két-, netalán négymilliárdba kerül!
– Volt az öt is.
– Persze hogy pénzbe kerül. A demokrácia pénzbe kerül, de a diktatúra nemcsak borzalmas, hanem sokkal drágább is. Ráadásul a nemzeti konzultáció költségei nem milliárdos nagyságrendűek. Amúgy szívesen fogadom a 168ora.hu felajánlását is arra, hogy ingyenesen megjelenteti a konzultációról szóló felhívást. De ha ezt nem teszi meg ingyenesen, akkor sincs baj, erre igazán nem árt költeni. Nem tartom pénzszórásnak, ha mondjuk a húsz leglátogatottabb közéleti portálon megjelenik a nemzeti konzultáción való részvételre buzdító hirdetés. Nem fogom azt mondani, hogy a nemzeti konzultáció egyetlen fillér közpénzbe sem kerül, mert az a demagógia minősített esete lenne.
– Úgy tudni: a miniszterelnök nem pusztán a tüntetések hatására vonta vissza a netadót, hanem mert találkozott a Magyar Telekom amerikai elnök-vezérigazgatójával, aki korábban közleményt adott ki: „Sokk, nem hittünk a szemünknek. Az adó bevezetésének mozgatórugóit a mai napig nem értjük.” Arról nem is beszélve, hogy stratégiai megállapodása volt a monstrumcéggel, amelyben ilyesmi nem szerepelt.
– Nem volt olyan piaci szereplője az internetes világnak, amelyik ne bírálta volna élesen az intézkedést.
– A Telekom az egyik legsúlyosabb szereplő, jelentős német háttérrel.
– A miniszterelnök megfogadta a kritikákat, és időben reagált. Az ilyen döntések mutatják meg igazán, hogy kik az erős politikusok.
– Miért nem lehetett az ilyen giganagy és a nem giganagy szereplőkkel már a bejelentés előtt egyeztetni?
– Ez számomra is érthetetlen, hiszen a kormány az esetek döntő többségében előzetesen egyeztet a javaslatairól. Az egyeztetés műfaja sokszor bizony nem erőssége a mi politikai családunknak. Arra azért kíváncsi lennék, ki az a bürokrata, akinek a fejéből az ötlet kipattant. Voltam kormánytag, belülről láttam, milyen is az apparátus önmozgása. Ismertem azokat a felkészült, kiváló munkát végző pénzügyminisztériumi adószakértő köztisztviselőket, akik ültek a minisztériumi íróasztaluknál, és költségvetési bevételi szempontból remek elképzeléseket találtak ki. De hogy egyébként ezek egy iparág számára jók-e, hogy milyen a társadalmi hatásuk, nos, azt nem nagyon gondolták végig.
– Mi az egyeztetés menete?
– Az első részben egy széles körű párbeszéd nyomán meghatározzuk a kérdéseket. Ezúton is mindenkit biztatok: az elkészülő webes felületre küldjenek javaslatokat. A legfontosabb szakmai és társadalmi szervezeteknek, szolgáltatóknak névre szólóan elküldöm az erre vonatkozó kérésemet. Ha a 168 Óra szerkesztőségének lenne javaslata, küldjék el. Már az első héten félszáz kérdésjavaslat érkezett. Beérkezésük után összegezzük, mi az nyolc-tíz témakör, amiben a legtöbbek által javasolt negyven-ötven kérdést megfogalmazták. Ezekről a hatvan-nyolcvan legfontosabb szereplővel személyesen is fogok egyeztetni. Az alapos előkészítés végén, január közepére meglesznek a konzultációs kérdések. Azokat közzétesszük, az emberek megválaszolják, végül összegezzük az eredményt. A miniszterelnök úr azt mondta: az eredmény irányadó lesz a kormány számára. A fiatalok véleménye pedig különösen fontos.
– Olyan sok mindennel szemben támadt ellenállás korábban, amit nem vont vissza a kormány. Miért pont ezt?
– Megesik, hogy szembejönnek veled az autópályán, de ha mindenki így tesz, akkor juss arra a következtetésre: rossz irányba haladsz. Ezt az örökbecsű bölcsességet a kormányzásban is szem előtt kell tartani.