1956 – megemlékezés

Pontosan két dekáddal ezelőtt, a 2000-es esztendőben ünnepelte a magyar nemzet a Szent István-i államalapítás kerek, millenniumi évfordulóját. Biztosan Önök is emlékeznek az akkori történésekre, az anyaországban, külhonban, és szerte a világban, ahol csak magyarok élnek, meghajtottuk a fejünket és együtt ünnepeltük az évfordulót.

Máig is becsben őrzött millenniumi zászlókat vettek át a magyar falvak, kerületek és városok, megújult és megépült számtalan emlékmű. Méltó hónapok voltak.

Akkoriban miniszterként szolgáltam a hazámat, így kormánytagként is részem volt az eseményekben. Ezért bátran kijelenthetem, hogy a millenniumi ünnepségsorozat egyik, sőt, legfontosabb szellemi megalkotója Nemeskürty István volt. Hála és köszönet neki.

Nemeskürty Tanár Úr egy történelmi monográfiájában így fogalmaz: vajon sorsszerű-e, hogy a magyar nemzet életének fordulópontjaiban, Mohácstól ’56-ig, vagy dilettánsok vagy árulók vezették az országot.

Dilettánsok vagy árulók. Talán túlzott a Tanár Úr, talán nem, döntsék el Önök, döntse el mindenki maga. Akárhogy is, most szeretném Önöknek elmondani, hogy számomra mit jelent ez az állítás.

Októbert írunk, 1956 emlékét idézzük meg ma, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Ünneplő Közösség!

Köszönöm, hogy eljöttek, nehéz időket élünk, meg kell becsülnünk az együttlétünkre lehetőséget adó alkalmakat.

Minden esztendő őszének közepén, félúton az augusztus 20-i ünneppel díszített nyárvég és Karácsony dicsérete meg az Újév beköszöntének mindig megújulást hozó napja között emlékezünk és emlékeztetünk 1956 hőseire.

Sokszor felidéztük már a forradalom kirobbanásának körülményeit, az október 23-i tüntetéseket, a mámoros diadalt.

A meghasonlott kommunistáktól a szocdemeken keresztül a kisgazdákig és polgári gondolatot életben tartókig terjedő nemzeti összefogást a nemzet szabadságáért. A szovjet csapatok elzavarását, majd pedig azt, ahogy Kádár, Biszku, Apró és mocskos bandájuk szembeköpte a nemzetet.

A Molotov koktélokkal és egylövetű karabélyokkal T-34-es harckocsik és dobtáras géppisztolyok ellen harcoló forradalmárokat. A pesti srácok dicső szabadságharcát. A nyugati országok vezetőinek gyalázatos, egyfelől-másfelől politikáját, és persze a milliónyi külföldi ember szolidaritásának megható szavait, adományait és erejét.

A szabadságharcot követő bosszút, a felakasztott, megnyomorított, elüldözött embereket.

És ez, a történések felidézése fontos, és meg is kell tennünk minden egyes évben, minden egyes ősz közepén.

1956 emlékét idézzük meg tehát ma is.

Tisztelt Ünneplők!

Szeretjük a leegyszerűsített tanulságokat keresni. A szikár üzeneteket. Hát, az enyém így szól.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc végképp beégette a magyarok szívébe és agyába, hogy soha többé nem hagyhatjuk, hogy árulók álljanak az ország élén. Soha többet nem bízhatjuk az országot dilettánsokra és főképpen nem bízhatjuk árulókra.

Mert az árulók a szabadságunkat fogják elvenni, és mert áruló csak akkor lehet valaki, ha van, akinek eláruljon minket. És olyan, akinek eláruljon, nos, olyan mindig akad.

És azért sem állhatnak árulók az ország élén, mert az árulás vége mindig rabság. És mi, magyarok, mi szabadok akarunk lenni. Mindenáron.

Úgy, ahogy a filmtörténet egyik legnagyszerűbb alkotásában, a Rettenthetetlenben mondja a skót szabadságharcos, a Mel Gibson által alakított William Wallace: „Elvehetik az életünket, de soha nem vehetik el a szabadságunkat!”

Tisztelt Vendégeink, Kedves Barátaim!

Ha az árulók vezetik az országot, akkor újra meg újra átéljük majd azt, amit Kölcsey a Himnuszban ír le a legérzékletesebben.

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Honját a hazában,

Ha elvesztjük a szabadságunkat, akkor hont és hazát vesztünk. Ez 1956 üzenete. Az árulás a szabadság és a haza elvesztését jelenti. Ilyen egyszerű ez. Mondhatnám: ennyi.

És ilyen egyszerűen kell ezt kimondani Magyarországon, Budapesten, Óbudán, Egerben, Szombathelyen, Pécsett és Brüsszelben, az Európai Parlamentben is. Úgy, hogy még egy Momentumos képviselő is megértse, ez amúgy komoly kihívás.

Politikus vagyok, és ez a szakma hajlamos rászoktatni az embert a bikkfanyelvre. Néha még engem is, hiába szeretném elkerülni. Talán ez a pillanat alkalmas arra, hogy a lehető legvilágosabban fogalmazzak. Az árulók a nemzet és benne minden magyar szabadságára törnek, és erre nincs bocsánat.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Az István, a királynak, Bródy János és Szörényi Levente korszakos rockoperájának számomra legkedvesebb és legtanulságosabb sorait a Tordát, a táltost, a jövőmondót alakító Deák Bill Gyula énekli.

A végső, Koppány és István közötti összecsapásra készülve, a körülötte eksztázisban táncoló harcosok között, a magasra csapó máglyatűz kábulatában Torda a magyarok jövőjét látja, és Bill így énekel:

Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk,

Nagyhatalom századokon át,

Rákóczi világot hódít,

Kossuthtal valóra válik a Dunamenti Köztársaság.

Micsoda kép. Micsoda álom. Micsoda remény.

És mindez akár valóra is válhatott volna.

Ha nincsenek árulók, ha a sorsunk, a nemzet sorsa nem azokon múlik, akik kicsinyes, pitiáner érdekektől, ideológiai elvakultságtól, remélt anyagi hasznoktól vagy éppen bosszútól vagy gyűlölettől vezérelve elárulták a magyarokat.

Így alakult, így esett a magyarok sorsa. Ki tudja, ha Torda, az első ezredforduló előtt három esztendővel megfogalmazott jövendölése alakítja a történelmünket, akkor talán nyolcszáz-huszonhat évvel később Kölcsey sem így ír a Himnusz ötödik versszakában:

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

És ha Kölcsey nem így ír, akkor talán Nemeskürty Tanár Úr sem kénytelen megidézni fájó szívvel az áruló és dilettáns magyar országvezetőket.

Sok-sok ha és talán. Fájóan sok.

Ám ezen, az árulókon és árulásaik történetein már nem tudunk változtatni, ez már a történelmünk része.

A mi felelősségünk pedig az, hogy tanuljunk a történelmünkből, közte 1956 históriájából.

Ezért jöttünk ma össze, Kedves Barátaim!

Megfogadni, hogy megvédjük a szabadságunkat. Megfogadni, hogy nem adjuk árulók kezére az országunkat és a nemzetünket.

2020 októberében, a magyarok legdicsőbb forradalmának és szabadságharcának 64. évfordulóján ezt véssük mindenki eszébe! Ez most a dolgunk, és ez nem is olyan bonyolult feladat.

Én ezt fogom tenni, tartsatok velem!