Egyéb

A magyar elnökség herendi vázája az Európai Parlamentbe került

A magyar elnökség herendi vázája az Európai Parlamentbe került

2011. 06. 27.

A Herendi Porcelánmanufaktúra még decemberben, a magyar soros elnökség tiszteletére különleges óriási vázát készített. Az alkotás az elnökség időszaka alatt a magyarországi informális tanácsülések többségének otthont adó, gödöllői Grassalkovich-kastélyban volt látható, innen került most Brüsszelbe, hogy emléket állítson az első magyar elnökségnek.

Az átadási ünnepséget a brüsszeli EP-székház azon üvegfolyosóján tartották, amely a régi parlamenti épületeket köti össze a nemrégiben megépült, a néhai magyar kormányfőről, Antall Józsefről elnevezett szárnnyal. A váza az itt már korábban kiállított magyar vonatkozású emléktárgy, a demokratikus átalakulás utáni első magyar miniszterelnök egykori írógépe mellett kapott helyet.

 

Az elnökség sikerei

Győri Enikő a hivatalos átadó ünnepségen hangsúlyozta: a műalkotáson az Európai Unió tagállamainak himnuszaiból vett részletek olvashatók, de a készítéskor Magyarország úgy döntött, kerüljön rá a tagjelölt Horvátország himnuszának kezdő sora is. Az államtitkár kiemelte: a magyar elnökség ezzel is hangsúlyozni kívánta egyik fő célkitűzését, Horvátország csatlakozási tárgyalásainak június 30-ig történő lezárását, amely azóta az Európai Unió állam és kormányfőitől megkapta a szükséges politikai támogatást.

Jerzy Buzek, ünnepi beszédében megköszönte a magyar elnökség utóbbi hat hónapban végzett munkáját. Az Európai Parlament elnöke örömének adott hangot, amiért a magyar elnökség ígéretének megfelelően parlamentbarát volt, és mindvégig nyitott az együttműködésre. Buzek is külön kitért arra, hogy a magyar elnökség alatt sikerül lezárni a horvát csatlakozási tárgyalásokat. Utalt arra is, hogy a gazdasági kormányzás erősítését szolgáló hatos jogszabálycsomag, illetve Bulgária és Románia schengeni csatlakozása ügyében is hatalmas előrehaladás történt, „ami nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak sikert jelent”.

 

A váza és a manufaktúra

A Veszprém melletti Herendi Porcelánmanufaktúra szerint az egy méter magas, 25 kilogramm súlyú váza elkészítése technikai bravúrnak számít. Az alkotást a legismertebb herendi mintával, az egykori brit uralkodóról elnevezett Viktória-motívummal díszítették.

A Balaton közelében található herendi manufaktúra a világ egyik legnagyobb ilyen kézműves hagyományokat őrző porcelángyára. A 19. század óta világszerte számos uralkodócsalád, előkelőség és híresség rendelt a gyár luxusporcelánjaiból. A manufaktúra egyik leghíresebb motívuma, a Viktória-minta a londoni Crystal Palace-ben 1851-ben megrendezett első világkiállításon hatalmas nemzetközi sikert aratott. Az ezzel a mintával díszített étkészlet elnyerte a zsűri aranyérmét, és az akkori brit uralkodó, Viktória királynő (1837-1901) rögvest rendelt is belőle a királyi család windsori kastélya számára, innen ered a díszítés elnevezése. A Viktória-minta távol-keleti eredetű, fehér alapon élénk színű, virágos ágacskákból és lepkemotívumokból áll.