Akkor sikeres az elnökség, ha Európa megerősödik

Két hónap telt el az elnökségből. Mit tekint az eddigi legnagyobb sikernek és a legnagyobb kudarcnak?

Nem sikerekben és kudarcokban gondolkodom. Feladataink vannak, amelyeket teljesíteni kell. Hogy milyen mértékben sikerül teljesíteni, az jelentős mértékben rajtunk kívül álló tényezőktől függ. Nem volna helyes, ha olyan sikereket, amelyek részben tőlünk független körülmények kedvező alakulásából adódtak, magunkénak tulajdonítanánk. Ugyanilyen hiba lenne kudarcról beszélni akkor, ha a hat hónapos elnökségünk alatt bizonyos célkitűzéseink rajtunk kívül álló okok miatt nem realizálódnak. Mindennek ellenére előre bejelentettük, hogyan lehet megpróbálni meghatározni a sikert: most is azt mondom, amit az elnökség előtt, hogy az elnökségi jelszóhoz, tehát a fő célkitűzésünkhöz kell mérni. Ez a mottó pedig az „erős Európa”. Ha július 1-jén Európa valamivel erősebb lesz, mint december végén volt, akkor ez az elnökség sikerességét jelzi. Úgy érzem, az első két hónap tapasztalatai azt mutatják, erre reális az esély.

Mire alapozza ezt?

Ezt leginkább a gazdasági koordináció megerősítése határozza meg. A gazdasági kormányzás megerősítését célzó csomag néhány eleme jelentős mértékben a magyar elnökség tevékenységétől függ, ilyen a sokat emlegetett hat jogszabály elfogadtatása. Ilyen az európai szemeszter működtetése, ami az Európa 2020 stratégiának nagyon fontos eleme. Más kérdésekben viszont az elnökségnek csak közvetett szerepe van: ilyen a pénzügyi stabilitás alap (EFSF) megerősítése vagy az új állandó válságkezelési mechanizmus (ESM) létrehozása (minden jel arra mutat, hogy e két ügyben, amihez szerződésmódosítás kell, egyaránt meglesz a megoldás), sor kerül a bankok stressztesztjére. Az átfogó gazdasági csomag megalkotása tehát jól halad. Emlékezzünk vissza arra, hogy amikor tavaly októberben először merült fel a szerződésmódosítás igénye, azt elég nagy szkepszis fogadta. Akkor főleg ellenérveket lehetett hallani, ma ilyenek már alig vannak.

Nem elég a tagállamok között tető alá hozni a megegyezést, meg kell majd állapodni az Európai Parlamenttel is.

Az EP-nek valóban lesznek kifogásai, felvetései. Ettől függetlenül a szerződésmódosításra vonatkozó végleges döntés érzésem szerint az Európai Tanács március végi ülésén meg fog születni. Ami a mi részünket illeti, a hat jogszabály létrehozása nagyon összetett feladat, de a munka halad, azonosították a még vitás kérdések körét, ezek közül jó néhány már elég közel van a megoldáshoz. A magyar elnökség eddig e téren is a tagállamok legnagyobb megelégedésére végzi a munkáját. A célkitűzés az, hogy márciusra szülessen politikai egyezség, úgynevezett általános megközelítés. Az igazi kérdés e téren is az, hogy miként tud megegyezni a Tanács az Európai Parlamenttel. A magyar elnökség kezdetektől fogva nagyon intenzív egyeztetéseket folytat a téma legfontosabb európai parlamenti képviselőivel, a jelentéstevőkkel, őket a közelmúltban vendégül is láttuk Budapesten. Március végén tehát, amikor a formális egyeztetés is megkezdődik az EP-vel, már világosak lesznek a főbb vitapontok.

Nagyon feszítettnek tűnik a menetrend…

Az idő valóban szorít, de nem szabad elfelejteni, hogy a hat jogszabály tető alá hozatala nem valamiféle speciális magyar érdek. Arról van szó, hogy az Európai Tanács júniusi ülésén az EU be tudja-e mutatni a piacoknak, és persze az egész közvéleménynek, hogy döntésképes. Hogy ha valamit elhatároz, például hat jogszabály megalkotását, akkor ezt meg is tudja valósítani. A tagállamok együtt tudnak-e működni, megtalálják-e a szükséges kompromisszumokat, illetve az EP és a Tanács meg tud-e állapodni. Nagyon rossz üzenet lenne, ha erre nem lennének képesek az unió intézményei, ezt senki nem szeretné. Nem akarok belemenni a részletekbe, de megfelelő rugalmassággal minden kérdésben meg lehet találni a megoldást.

Nem nehezíti meg ezt a versenyképességi paktum ötlete?

Nem kell ettől félni. Miről is van szó? Megjelent egy német-francia kezdeményezés, amely tartalmi kérdésekben akar a versenyképességet javító megállapodás-sorozatot elérni, méghozzá olyan témákban, amelyek eddig nem tartoztak az integráció hatáskörébe. Mélyebb, új minőséget képviselő gazdaságpolitikai együttműködésről van szó, amely önmagában nem kell, hogy nehezítse vagy háttérbe szorítsa azoknak a feladatoknak az elvégzését, amelyekről az imént beszéltem. Ha nem születik meg a hat jogszabály, nagyon nehéz lesz a piacokkal elhitetni, hogy valami újat, ennél sokkal mélyebbet viszont fel tudunk építeni a költségvetési és makrogazdasági együttműködés terén. Voltaképpen tehát inkább segíti a hat jogszabály elfogadását az, hogy már vannak ezen túlmutató elképzelések is. A legutóbbi fejlemények egyébként azt mutatják, hogy rugalmas folyamatról lesz szó: a tagállamok célokat határoznak meg, ezek elérésének eszközeit pedig rábízzák a tagállamokra.

Attól sem fél, hogy kétsebességű EU jön létre, teljesen elszakad az eurózóna az egységes valutát nem használó országoktól?

Erre két válasz van. Az egyik az, hogy a kétsebességű EU már régi valóság, hiszen vannak olyan országok, amelyek tagjai az eurózónának, mások pedig nem. A másik pedig az, hogy valóban csak a sebesség különbözőségéről van szó. Az eurózónában nem részes tagállamoknak (a britek és a dánok kivételével) kötelességük az eurózónához csatlakozni. Fognak is, a kérdés csak az, mikor. Amitől sokan félnek, az nem a kétsebességű EU, hanem a kétszintű EU. Ez azt jelentené, hogy van egy tartós állapot, amelyben kialakul egy szűkebb „kemény mag”, illetve az integrációhoz csak lazábban kapcsolódó szélesebb kör. Ezt azonban véleményem szerint senki nem akarja. Ezért szerepel mindenütt alaptételként az, hogy a mélyebb együttműködés az eurózónán kívüli tagállamok előtt is nyitva áll.

Magyarország is részt fog venni a szorosabb együttműködésben?

Könnyen meg lehet állapítani, hogy egyes célkitűzések teljesen egybeesnek a magyar gazdaságpolitika célkitűzéseivel. Teljesen egyetértünk például azzal, hogy a legmagasabb szintű jogszabályban kell rögzíteni az adósságra és a költségvetési hiányra vonatkozó szabályokat. Nem titok, hogy a készülő új magyar alkotmány tartalmazni fog egy fejezetet a pénzügyi fegyelemre vonatkozóan. Vannak azonban olyan elemei is ennek a korábban versenyképességi paktumnak nevezett együttműködésnek, amelyből egyelőre nem vesszük ki a részünket, ilyen például az adóharmonizáció (bár egyelőre csak az adó alapjának és nem mértékének harmonizációjáról van szó, de célkitűzés tekintetében ez utóbbi sem zárható ki). A csomag tehát átfogó, egyik eleme nemhogy nem veszélyeztetheti a másikat, hanem éppen ellenkezőleg, segíteniük kell egymást.

Az elnökség munkáját nem veszélyezteti az a hangulat, amely a médiatörvény kapcsán alakult ki?

Jogos a kérdés. Ha objektíven nézem, és összehasonlítom az elnökség munkáját az elnökség eredeti célkitűzéseivel, akkor azt látom, hogy nem. Azt mondtuk, akkor lesz erős Európa, ha erős politikái vannak. Különösen három politikát emeltünk ki e tekintetben: a kohéziós politikát, a közös agrárpolitikát (KAP) és a közös energiapolitikát. Nem kell sokáig magyaráznom, miért: a kohéziós politika keretében Magyarország 2007-2013 között közel 25 milliárd eurót kaphat, a KAP keretében biztosan bejön ugyanebben az időszakban 10 milliárd euró. Jelentős részben most dől el, milyen lesz e két politika a 2014-től kezdődő időszakban! Ne tévesszen meg senkit, hogy most még nem beszélünk számokról ebben a tekintetben, ez szándékosan van így. Nekünk a tartalom a fontos, abból kell majd levonni a pénzügyi következtetéseket. Egyáltalán nem mindegy viszont, hogy azok az orientációs viták, amelyek most zajlanak erről a Tanácsban, milyen eredménnyel zárulnak. Kulcskérdés, milyen tanácsi következtetések születnek e témákban, mert ezek fogják meghatározni e két politika jövőjét.

A kohéziós politika terén már meg is születtek a tanácsi következtetések

Igen, és ezek lényegében minden magyar igényt kielégítenek. Ezek szerint a kohéziós politika a jövőben is minden régióra kiterjed, integrált lesz, nem választják külön az Európai Szociális Alapot. Alapvető célkitűzésként megmarad az, hogy a kohéziós politikának enyhítenie kell a régiók közötti gazdasági-szociális különbségeket. Egyúttal azonban a kohéziós politika is bekapcsolódik az Európa 2020 stratégia megvalósításába. Ez utóbbi mit is jelent? Foglalkoztatást, ami alapvető magyar gazdaságpolitikai cél. Kutatási-fejlesztési források növelését, energiapolitikát, oktatást, a szegénység visszaszorítását. Ezek is magyar elnökségi prioritások. Nekünk tehát kifejezetten kapóra jön, hogy a kohéziós politikát és az Európa 2020 stratégiát össze tudjuk kapcsolni. Ez volt a fő érvünk amellett, hogy a kohéziós politikát fenn kell tartani, sőt, erősíteni kell.

Hol tart a folyamat a KAP esetében?

A mezőgazdasági politikánál március 17-én kell a tanácsi következtetéseket meghozni. A jelenlegi állás szerint ezek olyan mezőgazdasági modellt alakítanak ki, amely megőrzi a KAP lényegét. Kétségtelenül lesznek változtatások, de úgy tűnik, a magyar szempontok lényegében ki lesznek elégítve. Nem tudok olyan európai integrációt elképzelni, amelynek nincs erős és hatékony, jól finanszírozott agrárpolitikája. Magyarként és európaiként sem. Ne feledjük, Európának nagyon komoly missziója és felelőssége van abban, hogy néhány évtized múlva is táplálni tudjuk majd a Föld 9 milliárd lakóját. Az első két figyelmeztetés az élelmiszerár-emelkedés és az éghajlatváltozás formájában már itt is van. Olyan KAP-ot kell létrehoznunk, amely megfelel ezeknek a szempontoknak is.

A közös energiapolitikát viszont még most kell megalkotni.

Február 4-én az Európai Tanács ülésén alapvető áttörés következett be. 2014-re megszületik az egységes, integrált európai energiapiac. Ezt Magyarország hosszú évek óta szorgalmazza. Mint ahogy azt is, hogy ennek meg kell teremteni az infrastrukturális, gazdasági és jogi szabályozási feltételeit. Erről döntöttünk február 4-én. Kialakul az egységes áram- és gázvezeték-hálózat. Erre nemcsak Közép-Európának van szüksége. Régóta mondtuk, hogy arra is gondolni kell, mi lesz, ha esetleg a déli forrásokból jövő energiaellátásban támad zavar, ha onnan áll le ideiglenesen a gázszállítás. Korábban ez elméleti kérdésnek tűnt, most nagyon is gyakorlati. Ha van egy egységes belső energiapiac, az ilyen helyzeteket sokkal könnyebben tudjuk kezelni. Azt hiszem, a februári áttörés ilyen tekintetben be fog vonulni az integráció történetébe. Ezek a kérdések a lényegesek tehát az elnökségi munka megítélésénél: a hat jogszabály, az európai szemeszter, az említett három közösségi politika. És még két dolog, amiről most nem beszélnék részletesen, csak megemlítem. Megszületik-e Duna Régió Stratégia? Meg! Lesz-e romaintegrációs keretstratégia? Lesz!

Igen, de úgy tűnik, hogy a nagypolitika eközben háttérbe szorítja a magyar elnökséget.

Ha ezzel közelebb kerülünk a célkitűzéseink megvalósításához, akkor ez nem baj. A magyar elnökség egyébként kézben tartja az ügyeket. A legutóbbi példa a líbiai válság. Ha ez csak külpolitikai kérdés lenne, akkor nem az elnökség dolga volna, hiszen a Külügyek Tanácsának nem én vagyok az elnöke, hanem Catherine Ashton. Csakhogy kiderült, hogy ez sokkal összetettebb ügy. Oda kellett küldeni a Frontex határőrizeti ügynökséget, tehát a Belügyi Tanácsnak is foglalkoznia kellett az üggyel. Aktiválni kellett a Polgári Védelmi Mechanizmust. Aztán felmerült, hogy humanitárius segítségre is szükség van. Az is kiderült, hogy ez energiaellátási, energiabiztonsági kérdés is. A magyar elnökség végig azon a markáns állásponton volt, hogy határozott szankciókra van szükség. Itt is voltak nézetkülönbségek, ami természetes, az elnökségnek viszont az a dolga, hogy egységes álláspontot teremtsen. Megtörtént, megszülettek a szankciók (amelyek valamivel erőteljesebbek, mint a Biztonsági Tanács által elfogadottak), és senki nem vitathatja el, hogy a magyar elnökségnek ebben lényeges szerepe volt. Szó sincs tehát arról, hogy az elnökség bármilyen szempontból háttérbe szorul.

Mégis olyan érzés alakult ki némelyekben, hogy az elnökség nem sikeres.

Kapcsoljuk ki a hangulati, érzelmi elemeket, nézzük meg a tényeket, amikről eddig beszéltünk! Ősi magyar betegség, hogy saját csapatunknak nem mindig szurkolunk. Voltam én is olyan focimeccsen, ahol a közönség egy idő után elkezdett az ellenfélnek drukkolni. De szerintem mégis az a jobb, ha végigszurkoljuk mindkét félidőt. Különösen akkor, ha az első fél óra nem is telt el olyan rosszul, ellenkezőleg! Szerintem felesleges ilyenkor kedvetlenséget, borúlátást sugározni, inkább az ellenkezőjére lenne szükség. Persze egy pillanatig se higgye senki, hogy ezzel én befolyásolni akarnám a médiát, vagy megkérdőjelezném annak szabadságát, ez csupán az én véleményem. Továbbra is arra biztatom a médiát, hogy bíráljon minket, de egyidejűleg szurkoljon is nekünk.

Biztos, hogy kellő körültekintéssel választották ki az elnökség külkapcsolati-bővítési prioritásait? A Keleti Partnerség csúcsot el kellett halasztani, a román-bolgár schengeni csatlakozás késik, nem tudni, mi lesz a horvát csatlakozási tárgyalások lezárásával…

Ez mind az európai napirendből adódott. Képzeljük el, hogy a Keleti Partnerség csúcstalálkozóját nem vesszük be a prioritásaink közé, azt mondjuk, ez minket nem érdekel. Lehet, hogy itt vagyunk Ukrajna szomszédjaként, de ez nekünk nem fontos, legyen csak a svédeknek meg a lengyeleknek az. Mondhattuk volna ezt? Vagy azt, hogy a schengeni övezet kibővítése nem a mi ügyünk? Igaz, hogy soha nem voltak olyan jók a magyar-román kapcsolatok, mint most, Románia nagyon fontos gazdasági partnerünk, él ott másfél millió magyar, de minket ez nem érdekel? Ez abszurd lett volna. A Keleti Partnerség csúcs elhalasztásáról a magyar és a lengyel miniszterelnök állapodott meg. Ez mutatja, hogy a sokat emlegetett magyar-lengyel együttműködés nemcsak jelszó, hanem tényleg jelent valami érdemit, hogy 2011 Közép-Európa éve az EU-ban. Ez a mi presztízsünket a legkevésbé sem csorbítja, mivel a Keleti Partnerség nem presztízs, hanem feladat, misszió. Aki pedig folyamatosan a presztízsével foglalkozik, az nem jár jól. A magánéletben sem, de a politikában sem. A horvát csatlakozási tárgyalások lezárása sem presztízskérdés. Itt azonban van egy nagyon fontos különbség, amire oda kell figyelni. Nagyon sok elemző állítja, hogy ha nem zárjuk le a horvát tárgyalásokat június végéig, nem tudni, mikor kerülhet rá sor. Nem pusztán arról van szó tehát, hogy legfeljebb 2-3 hónapot csúszik a dolog! Ha pedig a bővítési folyamat léket kapna, akkor valami nagyon nagy baj történne. Méghozzá az egész integrációs folyamat jövőjével, Európa egységesítésével. Itt a befogadásról van szó. Ugyanarról a befogadásról, amit a romák esetében vagy a schengeni bővítés ügyében is mondunk.