Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó kohéziós támogatási rendszere jelen formájában kedvezőtlen hazánkra nézve – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.
Az EP Regionális Fejlesztési Bizottságának tagjával arról is beszélgettünk, hogy Magyarország milyen szakmai érveket hozhat fel annak érdekében, hogy változzon a jelenlegi tervezet.
– 2014-től az új uniós pénzügyi ciklus a kohéziós politika tekintetében milyen változásokat hozhat? Egyáltalán látszanak-e már bizonyos tendenciák?
– Október elején nyújtotta be az Európai Bizottság azt a jogszabálytervezet csomagot, ami az összes fontos elemét tartalmazza a 2014 utáni uniós költségvetésnek, kirajzolja annak főbb jellemzőit, így például a kohéziós és az agárárpolitikát. Először a bizottság tesz javaslatot, majd a Európa Tanács és a parlament, a két jogalkotó úgynevezett együttdöntési eljárásban fogadja el a jogszabályokat. Az EB javaslata a kohéziós politikát tekintve Magyarország számára rendkívül kedvezőtlen. 2007 és 2013 között hazánk 26 milliárd eurónyi regionális fejlesztési forráshoz juthat hozzá, ha képesek vagyunk az előttünk álló közel két évben a rendelkezésünkre álló forrást felhasználni. A következő uniós pénzügyi ciklusban a jelenlegi tervezet alapján a 26 milliárdhoz képest 20,4 milliárd euró jutna, vagyis 20-25%-kal kevesebb forrás. Ilyen radikális mértékű forrásszűkülés rajtunk kívül még a másik három balti országot érintene. Most azokat a konkrét szakmai megoldásokat kell megtalálnunk és azokat a szövetségeseinket az EP-ben, illetve a kormánynak az ET-n belül, hogy Magyarországra a 2014 utáni időszakban se érkezzen kevesebb regionális fejlesztési forrás, mint 2013-ig. Hozzáteszem, ez azért azt jelentené, hogy az abszolút szám csökken mindenképpen. Most mind a hét régió jogosult a kohéziós források felhasználására, ám a közép-magyarországi régió az Európai Unió átlagos egy főre jutó GDP-jét tekintve már 106%-on áll, így azt már tudtuk, hogy a 2013-at követő időszakban egy régió nem lesz a kohéziós politika jogosultja.
– Van esély arra, hogy a jelenlegi tervezet jelentősen változzon, lehet például alkudozni?
– Számunkra az a legkedvezőtlenebb a bizottság javaslatából, hogy az egy ország számára elérhető kohéziós forrásoknak a maximumát a tagállam prognosztizált GDP-jének a 2,5%-ában maximálnák. Egy gazdagabb ország GPD-jének két és fél százaléka nagyobb abszolút szám, mint egy kevésbé gazdagé, pedig pont a szegényebbek vannak jobban rászorulva a kohéziós forrásokra. Ez egy helytelen megközelítés a bizottság részéről, amiben sajnos elég nagy egyetértés van. A fideszes EP-képviselők már jó előre tettek olyan lépéseket, amely a 2014 utáni kohéziós politika tartalmával kapcsolatosak. El tudtuk érni, hogy van a parlamenti frakciók között egy olyan egyetértés, hogy a 2004-ben és később csatlakozó tizenkettek legfejletlenebb régiói ne kapjanak kevesebb kohéziós forrást, mint 2013-ig. Ha ez a konszenzus fennmarad, akkor sikerrel tudunk járni.
– Az unió azt hangoztatja, hogy a kohéziós politika nem segélypolitika, ám az egyes régiók között hatalmasak a különbségek, s ezek felszámolását is célként jelölte meg. Ezt figyelembe véve akkor kinek szánnak több forrást?
– A kohéziós politikára 3-5%-kal kevesebb pénzt akarnak fordítani, a 308 milliárdos összeg 290 milliárd euróra csökkenne hét év alatt. Több olyan ország van, melyek jóval kevesebbet kapnának, ezek sorában van van a három balti ország, az észtek, lettek, litvánok és mi is. Jóval kedvezőbb helyzetbe kerülnének azonban a lengyelek, a csehek és a szlovákok. E mögött azonban nem az egyes országok megítélése húzódik, hanem az a szabályrendszer, amely meghatározza, hogy melyik ország mennyi pénzhez juthat. További kedvezményezettebbek részben a régi támogatott országok, így Portugália, Spanyolország és Olaszország. Utóbbiak korábbi súlyukkal maradnának a rendszerben, ami komoly kérdéseket vet fel, hiszen az olaszok esetében például nem látszik az az ütemű fejlődés az ottani legelmaradottabb régiók esetében, ami továbbra is indokolttá tenne ilyen mértékű támogatottságot. A regionális politikáért felelős osztrák biztosnak, Johannes Hahnnak van egy olyan elképzelése, hogy a kohéziós forrásokból, ha ugyan csak nagyon kis mértékben is, de minden európai régió kaphasson. Ezt azzal indokolja, hogy még a leggazdagabb régiók esetében vannak olyan problémák, amelyeket a kohéziós politika kell, hogy megoldjon. Ezek külön-külön kis pénzek, de együtt a relatíve gazdag és a leggazdagabb régiók esetében is olyan források jelennének meg, amelyeket valahonnan el kell venni. Ez is csökkentheti a legszegényebb régiókra jutó forrásokat.
– Ebben a lobbiban mekkora szerep van az uniós képviselőcsoportnak, illetve a magyar kormánynak?
– A Gyurcsány-Bajnai-kormányok állandó megfelelési kényszertől vezetett politikájához képest most határozottan áll ki a kormány. Orbán Viktor a három balti miniszterelnökkel közösen levelet írt az EB és az ET elnökének egyaránt, melyben kifejtették, elfogadhatatlan, hogy ilyen kulcsfontosságú kérdésben, mint a kohéziós politika, ez a négy ország a rendelkezésre álló források 20%-át vesztenék el olyan helyzetben, amikor senki nem vitatkozik azon, hogy a leginkább rászorult régiókról van szó. Az EP-képviselők pedig saját frakciójukon keresztül járnak el a kérdésben. E tekintetben például ha a szocialistákat, Göncz Kinga vagy Tabajdi Csaba nyilatkozatait, parlamenti felszólalásait nézzük, ugyanazért lépnek föl az európai szocialisták körében, mint amiért mi a néppárton belül. A néppárti frakció döntő része és a szocialisták nagyobbik része együtt – még ha nem is a parlamenti képviselők többsége – azon az állásponton van, hogy a közép- és kelet-európai országok még ha kevesebbet is kapnak, de ilyen radikális csökkenés nem képzelhető el. Vagyis ez egy újabb lehetőség arra nézve, hogy változzon a jelenlegi elképzelés.
– A kohéziós politika a regionális különbségek megszüntetéséről is szól, és az unió legelmaradottabb 20 régiója közül három hazánkban van…
– Ez az egyik komoly szakmai érvünk. A 20 legfejletlenebb régiónak legalább annyi támogatást kell kapnia mint eddig ahhoz, hogy az állapotán javítani tudjon. Az elfogadható, hogy a támogatási mértéknek van korlátja. Ha azt az elvet követnék, hogy különböző határt húznának meg a fejlett és szegényebb országoknál, az igazságosabb lenne. Ezzel szemben ugyanaz a bizottság az agrártámogatások tekintetében azt javasolta, hogy a jelenlegi szinten fagyasszák be a támogatásokat, miközben hosszú évek óta az van napirenden, hogy radikálisan csökkenteni kell az agártámogatásokat. Vagyis ellentmondások vannak több területen is, melyekre komoly szakmai érvekkel reagálunk, és egyelőre nem tud ezekre érdemben választ adni a bizottság. Ebből kifolyólag elég valószínű, hogy a tanács és a parlament hozzányúl ezekhez a szabályokhoz.