Az "elemista bakik huncut rendszeressége" ellenére is jó döntés volt az eddig eszeveszett kormányzati tempó. Így ugyanis a fülkeforradalom barikádküzdelmei nem húzódtak szét az egész ciklusra - állítja Deutsch Tamás. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a hazai értelmiség paranoiás, de 2014-ig talán kigyógyul ebből.
– Daniel Cohn-Bendit képviselőtársát nevetséges fazonnak tartja?
– Inkább szomorú jelenségnek. Ikonikus figurája a '68-as párizsi diáklázadásnak, s akármennyire nem értek egyet annak célkitűzéseivel, azért az mégiscsak volt valami. Személyesen is megismerve azt látom, mára csak a szereplés pillanatnyi sikerét szem előtt tartó, üres politikai celeb lett.
– Ő Orbánt chávezezi, Ön Barrosót kommunistázza, ráadásul a twitteren néhány sorral szerez figyelmet, nemegyszer alpári bejegyzésekkel. Nem Ön a magyar Cohn-Bendit?
– Nem tartom bajnak, ha a politikában van humor, bulvárérdeklődés is kiváltó, akár szabad szájúan kifejezett mondanivaló. Mondanivaló nélkül viszont az ember könnyen az európai politika Győzikéjévé lesz – ezért szomorú a Cohn-Bendit-sztori.
– Akkor sírjunk vagy nevessünk, amikor egy párt médiatörvényt hoz a gyerekek trágárságtól való védelmére hivatkozva, de alapítója, EP-képviselője rendszeresen káromkodik a twitteren?
– A médiatörvény intézményes garanciát adja a véleményszabadságnak, azaz biztosítja, hogy bárki elmondhassa a véleményét, akkor is, ha annak tartalma vagy stílusa másoknak nem tetszik. Számomra is biztosítja ezt a jogot. Egyébként nem tudnék annyira trágár lenni, hogy eléggé érzékeltessem, mennyire felháborítanak például Gyurcsány Ferencnek egyes, egyáltalán nem trágár stílusban előadott megszólalásai.
– Kicsit mégis olyan, mintha a "nemzeti együttműködés rendszerén" kívül és belül is akarna lenni egyszerre.
– Pedig benne vagyok, teljesen.
– De azért ugróiskolát festett az MTVA székháza elé, miután Lomnici Zoltánt kiretusálták. Gond van hát a sajtószabadsággal, a médiatörvénnyel, vagy tényleg néhány tévés vezető kirúgásáért performanszolt?
– Az a sajtószabadságot sértő, otromba eset nem a médiatörvény következménye volt. Igaz, a közmédia vezetői a felelősség elkenésének irányába sasszéztak először, ám épp az derült ki, hogy a nyilvánosság ereje képes hatni a döntéshozókra. Lett következménye a történetnek, ami így a magyarországi sajtószabadság létét, erejét bizonyítja.
– Az akciót és a trágárkodást még Lázár János is a szemére vetette. A fideszes frakcióvezető békejobbjaként kell értelmeznünk, hogy a később Csongrád megye közgyűlése Önt választotta díszpolgárává?
– Aligha: nem voltunk mi soha haragban Lázár Jánossal, én legalábbis úgy gondolom, nem.
– Mégis, nem jutott eszébe, hogy nem kellene elfogadnia a kizárólag fideszesek által megszavazott címet?
– De igen, átfutott az agyamon, mégis jó szívvel tudom elfogadni. Akkor is, ha javarészt kétségtelenül megelőlegezettnek érzem.
"Mondanivaló nélkül az ember könnyen az európai politika Győzikéjévé lesz – ezért szomorú a Cohn-Bendit-sztori."
– És azt a véleményt, hogy vége a magyar kormány európai szintű sorozásának?
– Volt egy-két hullámhegy, most csendesebb időszakban vagyunk, de jobb, ha arra készülünk: újra csapkodnak majd a fejünk fölött a hullámok. Az viszont kétségtelen, hogy az elmúlt másfél év helyenként át nem gondolt kormányzati intézkedései utáni nehéz helyzetben, mégis megfelelő kommunikációval jelenítette meg álláspontunkat a miniszterelnök, amikor elment a vitára Strasbourgba. Ennek megvolt a hatása.
– Megijedtek volna a világot behálózó "puccsisták"?
– Nem tudtam ott lenni az egri frakcióülésen, de mindenkitől azt hallom, hogy ilyen nem hangzott el a miniszterelnök szájából – a hír a téma bulvárosított feldolgozása volt. Egyébként mi a meglepő abban, hogy vannak a Magyarország által képviselt kormányzati érdekeknek ellenérdekeltjei a politikában, gazdaságban? S abban, hogy megpróbálják érvényesíteni az érdekeiket? Hogy tisztességtelen módszereket alkalmaznak olykor, az is igaz, tapasztalom én is. Miért lenne baj, ha nevükön neveznénk a dolgokat? Ha a puccskísérletet puccskísérletnek hívnánk? Utálom a kettős mércét: amikor Bogár László mondja, hogy amerikai hitelminősítők az amerikai érdekeknek megfelelően, kevés alappal minősítenek le európai országokat, akkor megy a fanyalgás, huhogás. Amikor a német pénzügyminiszter mondja ugyanezt, de szó szerint, akkor meg, hát igen, igen, bizony nem szép, amit a hitelminősítők művelnek. Márpedig egy mondat igazságtartalma nem attól függ, ki fogalmazta meg.
– Az elmúlt másfél-két hónapban egy percre sem vetődött fel, hogy Orbán Viktor lemond?
– Nem. Az országgal szembeni erős érdektörekvések valóban megjelentek, de olyan sakkjátszma volt ez, amelynél, ha nem is az asztalnál ültem, de szekundáns voltam. Láthattam, hogy noha komoly húzások vannak a másik oldalon a magnyitásban, a középszakaszban is, a mi játékosunk végig jobban mozgatja a bábukat.
– Szabadságharc a Nemzetközi Valutaalap ellen, aztán megállapodás, "Brüsszel nem diktál", most meg épp azt teszi… E mögött is kiszámított stratégia van?
– Amikor 2010-ben elküldtük az IMF-et, jól tettük. A kormány nem tudta volna meglépni mindazt, amit kellett, a mozgástér tehát bővült. 2011 második felére viszont kevés olyan kormányfő és pénzügyminiszter maradt Európában, akinek a közeljövőre vonatkozó prognózisa ne lenne esetenként homlokegyenest az ellenkezője a másfél évvel korábbinak. A körülmények változását tehát ne hagyjuk figyelmen kívül!
– Másfél évet még csak értenénk, de három nap alatt milyen körülmény változik? Ennyi idő telt el az utolsó IMF-ellenes kormányszólam és a tárgyalási szándék bejelentése között.
– Ja, ha a kérdés arra vonatkozik, hogy elemista bakik huncut rendszerességgel nem tarkítják-e a kormányzást és annak kommunikációját, akkor a válaszom az: dehogynem. Bosszantom is ezek felhánytorgatásával néha a miniszterelnököt, máskor Szijjártó Péter barátomat vagy Giró-Szász Andrást.
– Mitől változna a helyzet? Ha továbbra is szűk körben, a Fidesz elnökségében dőlnek el az ország sorsát meghatározó döntések, az nem kódolja a "bakikat"?
– Sokkal nagyobb döntési, hatalmi koncentráció van az unióban. Két miniszterelnök három telefonbeszélgetése képes eldönteni Európa sorsát, a Fidesz-elnökség pedig hét emberből áll, és a szűken vett kormánynak is tíz tagja van. A bakik oka nem ez volt, hanem az elmúlt másfél év szükségszerű rohanása, eszeveszett tempója.
– Miért volt szükségszerű mondjuk a 98 százalékos, végkielégítéseket érintő adó miatt megnyirbálni az alkotmánybírósági jogköröket?
– Sőt, mi értelme volt kétszer rosszul összerakni a törvényt? Semmi. Épp efféle hibákról beszéltem az imént. Mégis jó döntés volt a tempó, így ugyanis nem húztuk szét a "fülkeforradalom barikádküzdelmeit" az egész ciklusra.
– "A kétharmad egyenlő a néppel" logikája tehát ezennel véget ért?
– Eddig sem volt ilyen. A Fidesz vezérkara személyi összetételében is garancia a demokrácia írott és íratlan szabályainak betartására. Persze az intézményi garanciák megnyugtatóbbak, tudom, s azt sem állítom, hogy mindig minden aggály alaptalan.
– Az egykulcsos adó kétharmadba betonozása például Ön szerint is demokráciaellenes?
– Az éppen nem. Miért lenne?
– Ha egy feles, balos kormány nem tud a jövőben a társadalomfelfogása szerint adótörvényt hozni, az tán nem az?
– Majd' húsz éven át hallgattam, miért nincs kiszámíthatóság, stabilitás, olyan fundamentális intézkedések, amelyek ciklusokon át érvényesek. Most végre van ilyen. Azt meg a mindenkori kormánytöbbség feles többséggel is eldöntheti, mekkora legyen az adókulcs. Nem látom a problémát. Eközben olyan jelentőségű programok megvalósításához látott hozzá a kormány, amelyek a legoptimistább elképzeléseimet is felülmúlták. A sokat emlegetett "nagy ellátórendszerek" átalakításának még egyetlen kabinet sem állt neki, holott mindenki tudja 15 éve, hogy szükséges. Vicces is, hogy sokszor olyanok kritizálják a törvényeket, akik egyébként számon kérték a változtatás hiányát minden korábbi kormányon. A rendszerváltás kori nemzeti kerekasztalnál összehozott alkotmány és jogszabályok pedig lassan a tökéletes fölött két kategóriával elhelyezkedő kodifikációs csúcsteljesítménynek kezdenek számítani. Holott szakmailag igenis magasabb színvonalú törvények azok, amelyek ezeket most leváltották. Csak mintha a véleményt az határozná meg, hogy annak a létrehozásában részt vettem, tehát jó, ebben nem voltam benne, tehát rossz.
– Az új választási rendszert például a Fidesz hozta létre, és a Fidesznek jó.
– A gerelyhajítóra, aki világcsúcsot dob, majd támogatja a gerely méretének újraszabályozását, értelmes azt mondani, hogy azért tesz, mert neki a korábbi nem volt jó? Ugye, hogy nem. Jelezném: kétharmaddal nyertünk a régi rendszerrel. Ám a Fidesz egyik egyértelmű választási ígérete volt a kétszáz fős parlament. Ehhez meg kellett változtatni a választójogi törvényt. Elvileg úgy is megtehettük volna, hogy az eddig "véletlen balesetnek" számító kétharmadot biztosra vehessük győzelem esetén. Még csak ez sem történt. Persze a bizalom minimális a politikai erők között, ezért úgy magyarázzák a törvényt, mintha az bebetonozná a Fideszt. A hazai értelmiség – és én ide sorolom a politikusokat is – paranoiás. A ciklus hátralévő része talán segíti majd a gyógyulásukat, és rájönnek: nem üldözi őket senki.
Heti Válasz