Bazmegolás van ebben a beszélgetésben, speciel jogosan. Szó esik Nagy-Magyarország tetkóról, gyalult fenyőléc-egyszerűségű arcokról, ultrákról, MTK-ról és Fradiról, Putyinról, mindenórás Matolcsyról és a közös titokról Bayerrel. Felemlegetünk továbbá genitáliákat s testnedveket, erekciós problémát és hiperpigmentálást. Nyitásként pedig azt olvassuk alanyunk fejére, hogy neki minden buli, még a rendszerváltás, a miniszterség és a brüsszeli képviselőség is. Nagyinterjú, a hosszabb fajtából. A macska rúgja meg.
„Miután Bajnai jelezte, hogy vitázni szeretne Orbánnal, barátaim tucatszám jelezték, hogy ők pedig szívesen randiznának Pippa Middletonnal.” Ezt ön írta Twitteren. Szerintem igazából nem is a „tucatnyi” barátja andalogna a brit trónörökös dekoratív sógornőjével, hanem ön.
Kétségtelen, hogy a hölgyek nagy tisztelője vagyok. Ráadásul Pippa Middleton csinos és megnyerő nő. Biztos élmény lenne találkozni vele. Meg a nővérével is. Meg persze magával a herceggel is. Szimpatikusak. Amúgy pedig kevés nagyobb hiba követhető el annál, mint hogy magyarázgatni kezdünk egy-egy poént. Hofi Géza dumáit sem érdemes magyarázgatni, Fábry Sándorét sem. És senkiét, így az enyémet sem, mert az a vicc halála. Egy tréfa vagy jó, vagy nem, döntsék el a twitterezők. Bajnai ötlete karikírozható kezdeményezés, magas labda, amit nem homlokráncolással, szigorúsággal, vicsorgással, hanem vidáman érdemes leütni. A humor humánus fegyver, még a szembenálló vélemények közötti szakadékot is áthidalja. Én például remekül tudok nevetni olyan poénokon is, amelyek rólam, a Fideszről vagy éppen Orbán Viktorról szólnak. A jó viccben szeretet van, a másik tisztelete. Emlékezzünk csak Kuncze Gábor remek parlamenti felszólalásaira. Más kérdés, hogy az SZDSZ-en még az ő poénjai sem segíthettek. Számomra az angol humor az etalon. Ők saját magukon, saját britségük hülyeségein is képesek derülni.
És mi?
A magyar politikai osztály – hogy ilyen „szelényiivános" legyek – a jó viccet tűri, sőt örül neki. Az ostoba favicceket kevésbé, de hát az olyat társaságban, családban is nehezen viseli az ember.
Lehet, rájöttem a Deutsch-féle titokra.
Na?
Bulinak fog fel mindent. Buli volt részt venni a Fidesz alapításában és a rendszerváltásban, buli volt a prágai börtön, buli a második nekifutásra befejezett egyetem, buli az Országgyűlés, ami mellett buliból lemezlovaskodott, buli a parlamenti alelnöki szék, buli a sportminiszterség, és buli most a brüsszeli EP-képviselőség is. Nem emésztgeti gyomorfekélyig a problémákat. Ezért lubickol most annyira a twitteres száznegyven karakterekben. Minden buli, minden poén.
A buli kifejezés kicsit pejoratív. Inkább mondjuk azt: igyekszem a helyükön kezelni a dolgokat. Az életem említett eseményei sorában akad nagyszerű, ami ma már a történelemkönyvek lábjegyzetében szerepel, s a szerencsének is köszönhető, hogy a részese lehettem, és vannak köztük végtelenül hétköznapiak is. Higgye el, a munkámat nagyon komolyan veszem.
De nem túl komolyan. Tuti, hogy tízből kilenc politikus miniszterelnöknek képzeli magát reggelente köntösben a tükör előtt. Ön aligha.
„Én nem jelenség vagyok, hanem ember” – ezt Pál Feri atya, korunk lelkész sztárja nyilatkozta a Heti Válaszban. Azért merem hozzá hasonlítani magam, mert gyerekkori barátom ő, együtt atletizáltunk. Én nem vagyok különleges. De nekem valóban sosem roggyant meg a térdem önnön nagyszerűségemtől. Komoly ambícióim vannak, igaz, ezek egyike sem pozícióra vonatkozik. A politikában ténykedők többsége nagyon akar valamilyen posztot beölteni. A végén persze a kitűzöttnél öt grádiccsal lejjebb sem jut, pont az akarás miatt. Európai politikusokon is látom, hogy aki bekerül a nagypolitikába, mind a csúcsra vágyik. „Ha ennek sikerült, nekem miért ne jönne össze?” Hihetetlen számban akarnak például a németek kancellárrá válni.
A magyarok meg miniszterelnökké.
Nekem eszem ágában sincs. Az én politikai családomban van egy ember, aki nemcsak nálam, hanem mindenki másnál alkalmasabb erre a pozícióra.
Vezetni akár tíz embert is, rengeteg meló, zömmel monoton babramunka. Még 2002–2003-ban ön állt az erzsébetvárosi Fidesz-frakció élén. A sajátjai mondatták le, miután állítólag egy éven keresztül nem látogatta a testületi üléseket.
Urban legend. Azért mondtam le a képviselőségemről, mert készültem az EP-képviselőjelöltségre.
Bírta volna a végtelenségig a monstre üléseket, a gyakran sehová sem vezető vitákat?
Persze. Tudja, utálom, ha valaki azt suttogja álszerényen, hogy „áh, nem is vagyok én olyan gyors, áh, nem is vagyok én olyan magas”, amikor az. Nem, én – illő szerénységgel, de – azt mondom „magas, gyors", azaz nagy munkabíró képességű vagyok. Világ életemben sokat tudtam dolgozni – így volt ez munkában, sportban, tanulásban egyaránt.
A tanulásban olyannyira, hogy tíz év alatt szerzett diplomát, akkor is csak azért, mert Orbán Viktor a papírhoz kötötte azt a bizonyos sportminiszteri kinevezést.
Ha valaki szeret valamit, azt szereti sokáig csinálni…
A Népszabadság újságírója a minap kikérte az ön „A magyar médiatörvény Európában" című szakdolgozatát az ELTE-ről, de elutasították, mondván, a lap „nem kutatási célból” kíván betekinteni a dokumentumba. Önnek megvan még ez a szakdoga?
Természetesen. Pedig – egyik politikustársamhoz hasonlóan – az elmúlt években én is sokszor költöztem… Sajnálom, hogy a Népszabadság tőlem nem kérte a szakdolgozatom, az ELTE-től pedig szándékosan úgy kérte, hogy az egyetem ne adhassa oda. Persze, értem én a dörgést, csak így lehetett azt a címet adni a cikküknek, hogy „Nem adják ki Deutsch Tamás szakdolgozatát".
Átküldi a másolatot a lapnak?
Boldogan. Egyébként a honlapomon – deutschtamas.hu – mindenki számára hozzáférhető.
Találni olyan szakaszt a dolgozatban, amit ma már nem szívesen vállal?
Sok év után most újra elolvastam. Szerintem az első betűtől az utolsóig teljesen rendben van.
Az 1998-as Deutsch Tamás mit szólna a jelenlegi médiatörvényhez? Helyeselné például azt, hogy kilenc évre bebetonozódott a testület elnöke?
Nem bebetonozódott, ilyen időtartamú a mandátuma.
Ezt nevezem bebetonozódásnak.
A szakdolgozatomban is bemutattam, hogy a kilencvenes évek közepén-végén több európai országban az akkor hatályos médiajogszabályok hasonló rendelkezéseket tartalmaztak.
Reméltem, azt mondja, a médiatörvény is megérne egy bejegyzést. Hiszen letwittelte ön a saját elvbarátait is. Amikor a köztévés Híradóban 2011 decemberében kitakarták Lomniczi főbírót, tiltakozásként ugróiskolát krétázott az MTV épülete elé. Azért alkotta művét, hogy azon „valamennyi retusáló idióta elpattoghasson”.
Meggyőződésem, hogy az ilyen otrombaság ellen szót kell emelni. Ami persze nem jelenti azt, hogy a világ minden igazságtalansága ellen minden politikus minden egyes nap köteles vagy képes lenne tiltakozni, mert akkor másból se állna az életünk, mint folyamatos protestálásból, ugróiskolák rajzolásából. Ilyen alapon minden egyes nap szót kellene emelni például a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban mind a mai napig létező kommunista kényszermunkatáborok ellen. És ezzel párhuzamosan minden áldott nap csatlakoznunk kellene egyebek mellett ahhoz a hatalmas, az afrikai gyermekéhezés elleni UNICEF-kampányhoz, melyben D. Tóth Krisztától Lionel Messiig nagyszerű emberek szpotjai jelennek meg a médiában. Hasonlóan a Coca Cola által a jegesmedvék életterének megvédésére, a globális felmelegedés ellen indított kampányhoz.
Az ugróiskolától rugaszkodtunk el.
A világban rengeteg az igazságtalanság, napestig tiltakozhatna Barack Obama, Orbán Viktor, Deutsch Tamás és Mesterházy Attila. Én a kitakarásnál azt éreztem, hogy ki kell mondani: a macska rúgja meg!
Mit ért el ezzel a macskarúgással?
Azt, hogy nem aludt el az ügy, s végül elbocsátották azokat, akik elkövették ezt a trógerságot.
Volt, akit kirúgtak. Másokat meg nem. Azóta is sátoroznak páran – elvileg szintén a kitakarás miatt – a köztévé épülete előtt.
A mi kormányunk nem olyan, mint Gyurcsányé volt. Emlékezetes, hogy a 2006. augusztus 20-i vihar okozta tragédiák nyomán egyetlen vezető sem bukott, inkább pofátlanul a meteorológiai intézet egyik beosztottján verték el a port. Egyesek a kitakarás után is el akarták kenni az ügyet, de a mi igazságérzetünk ezt nem hagyta annyiban. Nem állítom, hogy ez egyedül engem dicsér, de álszerény sem lennék.
A rajzoláson túl is lobbizott a háttérben a büntiért?
Akivel csak beszéltem, mindenkinek elmondtam, ezt nem lehet annyiban hagyni.
Rácsörgött a miniszterelnökre, hogy Viktor, van itt egy kis gáz?
Nem szoktam senkit sem hívogatni. Ha engem keresnek, s kérdeznek, akkor persze nem titkolom a véleményemet.
Lázár János nyilvánosan kritizálta önt az ugróiskolázás miatt. Akkor még frakcióvezetőként azt mondta, a Deutsch Tamást „jó ideje jellemző alpári stílussal különösen nem ért egyet”. Sőt azt is kijelentette, ha találkoznak, közli majd a véleményét.
Találkoztunk, s nem közölte. S ezek után én ezt kitwitteltem Lám, lám, az iróniám nemes fegyvere olykor a politikai családom általam nagyra becsült tagjait is eltalálja.
Pár hete jókora twitteres tockost kapott öntől a cigányozó Bayer Zsolt is. Ráadásul nem először, hiszen már 2008-ban is nekiment a hírlapos újságírónak „a zsidók a medencébe fújják az orrukat” publicisztikája után.
Én nem mentem neki soha senkinek.
Innen nézve úgy tűnt. Miként most, hogy a szigethalmon megkéselt MTK-s sportoló kapcsán azt írta: „Szégyellje magát mindenki, aki egy tizenhét éves sportoló életveszélyes sebesülése kapcsán nem az együttérzés, hanem a gyalázatos cigányozás hangján szólalt meg." Nem lett belőle vihar?
Barátok vagyunk, miért lett volna belőle vihar?
Megbeszélték?
Persze.
Mit mondtak egymásnak?
Hadd legyen az a mi titkunk.
Jó pár twitteres klasszikussal büszkélkedhet. A legnagyobbat a „Ki a faszom az a Thomas Melia?” szólta. De a többi se volt piskóta. Horváth Csaba „szétszolizott nyálgép”. Gyurcsányék „irtózatos gecik, gusztustalan rohadékok”, így „elmehetnek a picsába”. Egy kritikusától, férfitól, azt kérdezte barátian: „Te, nem áll fel?” Egy másik kritikusának, egy jómódú nőnek azt üzente, a szerelme helyett „inkább a pénzénél maradnék”. Saját párttársai kapcsán pedig így szólt: „Legjobb fideszes barátaim körében is tombol a járványos meghülyülés.” A Twitter hozta ki önből a beszólóst?
Én ugyanilyen voltam a twitterezés előtt is. Mindig is használtam az argót, oh, szörnyű bűn, amiért most pellengérre próbálnak állítani. A Twitter illik hozzám, mert rövid, lényegre törő, nem körülményeskedik. Ezért szerettem bele. Nem jön be mindenkinek? Hát, van ilyen. Attól még, hogy a műfajra jellemző a cikizés, a zrikálás, tele van respekttel, tisztelettel, szeretettel.
Emlegettük Orbánt. Szokott vele beszélgetni az EP-s munkáról?
Persze.
A kormányfő számos jeles fideszest küldött uniós hibernálásra – Ádert, Schmittet, Szájert és önt –, olyanokat, akik tán útban voltak az orbáni sakktáblán. Közülük ketten is hazatérhettek, illetve hazatérni voltak kénytelenek a brüsszeli tisztítótűz után.
A Fideszben a hibernálás szándéka sem 2004-ben, sem 2009-ben nem volt szempont a lista összeállításakor.
Orbán ugye sóhivatalnak tartja Brüsszelt?
Sok európai ország sajtója sóhivatalnak állítja be az Európai Parlamentet. Nem áll messze ettől a magyar nyilvánosság sem, nem is mindig ok nélkül, hiszen jelentéktelen, olykor értelmetlen ügyekkel is foglalkozik ez a többre hivatott testület. Csakhogy az EP jogköre évtizedek óta egyre erősödik. A 2009 decemberében hatályba lépett lisszaboni szerződés további fontos jogosítványokat adott, így ma már az Európai Parlament törvényalkotó jogköre összevethető egy-egy tagállami parlamentével.
Jól érzi magát odakint?
Eszem ágában sem lesz tiltakozni, ha a közös bölcsesség eredőjeként a 2014-től kezdődő ciklusban is Brüsszelben számít rám a pártom. Egyébként nem élek kint: hétfőn megyek, csütörtökön jövök.
Mennyi van még az EU-ban? És mennyi van még Európában? Áll ön olyan magasan, hogy rálásson erre a kérdésre?
Elég magasan vagyok, százkilencvenhat centin.
Itt az nem biztos, hogy elég. Elemzők szerint süllyed a Nyugat, azon belül különösen süllyed Európa. Ráadásul az EU igazából már most minimum kétsebességes, s mi az utánfutóban ülünk vagy tán már az utánfutóhoz kötött konzervdobozban. Minapi sajtóhír, hogy Orbán állítólag nagy államkötvény-vásárlási üzletet kötött Putyinnal. Önök is a Keletben látják a jövőt?
A politikai pletyka a világon mindenütt kedvelt műfaj. A putyinoshoz hasonló híresztelések sajátja, hogy rendre logikusak, egyetlen hibájuk van csupán: nem igazak. A múltkor azt olvastam, a Fidesz frakcióülésén eldőlt, hogy Matolcsy lesz a jegybankelnök. Hát, én elejétől a végéig jelen voltam, de szóba sem került a jegybankelnök személye.
Tényleg Matolcsy lesz a jegybankelnök?
Orbán Viktor jelöl, a köztársasági elnök pedig kinevezi az MNB elnökét. Órák kérdése.
Nyilván Matolcsy a befutó, nem?
Egy politikai találgatásra egy normális politikus azt mondja: politikai találgatás. Az említett frakcióülés után felvetettem a többieknek, igazán nyilatkozhatnánk azt, hogy… na, hogy is hívják a mostani MNB-elnököt?
Simor.
Igen, Simor. Mindig Surányi ugrik be. Ő is volt. Szóval az volt az ötletem, hogy a hülye álhírre reagálva azt kellett volna nyilatkoznunk, komolyan beszéltünk a leendő jegybankelnökről, s többek javaslata az volt, hogy maradhatna Simor. Na, abból támadt volna turbulencia.
Pláne, ha ki is twitteli.
Az aztán megmutatta volna az eredeti hír komolytalanságát.
Ha Matolcsy neve képviselői kvaterkázás közben elhangzik az EP folyosóin, mi a reakció? Mosoly?
Semmi különös. Matolcsyról az ugrik be a külföldieknek, hogy kiváló munkát végzett az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank ügyvezető igazgatójaként Londonban.
Gazdasági miniszterként már nem annyira népszerű.
Minden kormányzatban kell legyen a bibliai utálatos pozícióját betöltő politikus, valahogy így működik ma világ. A politika egyébként sem csak a személyekről szól, hanem a gyakorlatról, a tettekről. E tekintetben a magyar kormány sok lépését elismerés övezi, más döntéseinkkel pedig vitatkoznak. Persze, ha vitatkoznak valamivel, az nem jelenti azt, hogy nekik van igazuk.
A süllyedő Nyugattól és Putyintól kanyarodtunk el.
Fontos téma, melyben Orbán Viktor többször, komoly terjedelemben, világos logika mentén fejtette ki a gondolatait. Sajnos a Tusnádon vagy éppen Brüsszelben e tárgykörben tartott előadásai mínuszos hírként, esetleg "Orbán a nyugat ellen beszél" című rövid hírként jelentek meg a pamfletre inkább fogékony magyar sajtóban. A végtelenül leegyszerűsített közbeszédben, aki a Nyugat válságjelenségeiről merészel szót ejteni, azt a modernitás ellenségének kiáltják ki. Súlyos tévedés. A Fidesz nyugatos politikai szervezetként jött létre, s ma is az. Mi intellektuális és erkölcsi okból is a nyugati civilizáció hívei vagyunk. De ettől még beszélni lehet, sőt beszélni kell az aktuális problémákról. Ami nem megy, ha az uniós maszlagnyelvet és maszlaggondolatokat használjuk. Alaposan elemezni kell a helyzetet, hiszen rossz diagnózisból csak véletlenszerűen fakadhat jó terápia.
Végképp kiszorulhatunk az unió perifériájára?
Van rá esély. De ez csupán az okozat lenne. Az alapvető ok az, hogy termelékenységben, versenyképességben és piaci részesedésben is lemarad, zsugorodik a teljes európai gazdaság. Akkor kerülhetünk a második sebesség kategóriába, ha az "első kategóriások" odatolnak bennünket, és mi ezt hagyjuk. Csakhogy ezzel az imént említett közös problémák nem oldódnának meg. Akkor meg miért tennék? Miért vállalnának konfliktust mások mellett velünk? Azt persze tessék elfelejteni, hogy mondjuk Szicília valaha is utoléri a Ruhr-vidéket, de a különbségek a kohéziós politika segítségével tolerálható szintre csökkenthetők.
Orbán azt mondja, hogy Brüsszel ortodox gazdaságpolitikája nem ad megoldást Magyarország problémáira, sőt a kontinens többi nemzetgazdaságát is félrekezeli a központi akarat. Megoldás lehet a keleti nyitás?
Európa bezzegdemokráciái – a franciák, a németek, a finnek, a dánok – sokkal nagyobb volumenű gazdasági kapcsolatot ápolnak Oroszországgal, Kínával, úgy általában a Kelettel, mint mi. Mindeközben kontinensünknek szembe kell néznie azzal, hogy az ázsiai – és halkan jegyzem meg, az észak-amerikai – térség gazdasági sikerei társadalmi okokkal is magyarázhatóak. Ezt egyelőre nem hajlandó végiggondolni Európa. Egyebek mellett azt sem, hogy keleten és Amerikában is sokkal többet, sokkal több órát dolgoznak az emberek, mint Európában.
Munka helyett mi is inkább focizzunk kicsit. A futball a Fidesz alapítóinak már huszonéve is az életük origójában állt. Ma pedig nemcsak drukkerek, hanem e sportág irányítói is. Mire kell most a foci a Fidesznek?
Hova akar kilyukadni?
Ön három éve az MTK elnöke, Kubatov Gábor a Fradi élén, a Videoton Orbán házicsapata, a Magyar Labdarúgó Szövetséget pedig a leggazdagabb magyar, a miniszterelnökkel jó barátságot ápoló Csányi Sándor igazgatja. Mi több, elérték, hogy a 2010 előtt szoci pénzembernek számító Leisztinger Tamás is százmilliókat tolt – nem biztos, hogy saját ötletére – e sportágba, amikor megvette a Diósgyőrt.
Ez beteges logika.
Melyik része?
Komoly tévedés azt állítani, hogy ha a Fradi vagy az MTK élén pártpolitikus áll, akkor az adott csapat sikere az adott pártra vet jó fényt.
Nem állítottam ilyet. Csak azt kérdeztem, mire kell a Fidesznek a foci.
Rossz a kérdés, ugyanis nem a Fidesznek kell valamire a futball, hanem az országnak. Nem a kommunizmusban élünk. Az a rendszer hatalompolitikai eszközökkel uralta a teljes társadalmat. Napi operatív politikai döntéseken múlt, milyen cikk jelenik meg az újságban, ki készíthet filmet, ki lesz egy csapat edzője. Polgári demokráciában nem létezik ilyen szintű politikai befolyás. Amúgy nincs ma több politikus a futballban, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Csányi Sándor szerepvállalását sem a politika logikája mentén értelmezem. Egy ilyen kaliberű és tekintélyű üzletember jót tesz a focinak. Kár, hogy a 2002 és 2010 közötti kormányzat nem tett semmit a futballért, sem a költségvetésben, sem a jogalkotásban.
Ha az oktatástól az egészségügyig nagy a szegénység, kérdés, szabad-e tizenmilliárdot tolni például egy stadionba.
Hogy szabad-e? Kötelező! Nincs olyan tétele az ország büdzséjének, amire ne mondhatnák: „Oda? Normálisak vagytok? Miért nem inkább amoda? Na de az út! A kórház! Az iskola! A színház!” Amerikában is így megy ez. Ezt nevezik költségvetési tárgyalásnak, alkunak.
Ön kimegy a magyar-románra? Mármint a stadion kerítéséhez. Vona Gáborék ezt javasolták, miután kiderült, hogy a magyar-izraeli meccsen történt rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt zárt kapuk mögött kell lejátszanunk a márciusi találkozót.
Tipikusan a világot egy gyalult fenyőléc egyszerűségűnek látó jobbikos gondolkodás, hogy most úgy nemzetpolitikailag, mint a labdarúgás támogatása szempontjából az a legjobb, ha letáborozunk a Puskás Stadion kerítésénél. Naná, hogy nem megyek oda. Szerintem az MLSZ döntött okosan: kivetítőket állít a Felvonulási téren. Sokan elférünk majd ott.
A lelátói huliganizmussal kezdenek valamit? Ha másért nem, azért, mert ezek a csoportok megjelentek a politika környékén is, Gondoljon csak 2006 őszére, vagy arra, hogy a minap épp egy ilyen társaság szakított meg egy hallgatói demonstrációt a debreceni egyetemen, s kívánt „dögöljetekéhent” a diákoknak.
A rasszizmus nem a futball, hanem adott országok társadalmi jelensége. Nem dumálni kéne, hanem három dolgot megcsinálni Európa-szerte. Az első a szigorú jogszabályok megalkotása – ezt a munkát Magyarország elvégezte. A második: normális stadionok és hatékony beléptető rendszerek építése.
A Deutsch-féle 2002-es beléptető-rendszer megvan még valahol?
Halvány gőzöm sincs róla. Az informatikai rendszer volt annak a lelke, nem a sok kapu. Rég amortizálódott.
Az ellenzék korrupciót kiáltott, amikor ön szűk egy évvel a választások előtt halom pénzért megrendelte azt a sok vasat. Mennyibe is fájt az az országnak? Négymilliárdba?
Öt. Ötmilliárdos beszerzés volt. A szocialisták valóban korrupcióval vádoltak minket a kampányban, aztán hatalomra kerülve minden papírt átnyálaztak, s bár mindent rendben találtak, az akkori szokás szerint "ismeretlen tettes ellen" büntetőeljárást indítottak, ami bűncselekmény hiányában be is fejeződött, ám ennek ellenére hagyták elrothadni az egészet a raktárakban. Az idiotizmus ilyen szintjére csak a politika képes. Az MLSZ most ismét a zászlajára tűzte, hogy minden első- és másodosztályú csapatnál egységes beléptetőrendszer és térfigyelő kell működjön. Hiszen hiába a jogszabály, aminek segítségével kitiltható a partjelzőket szotyis zacskóval dobáló szurkoló, ha a következő héten nem tudom kiszűrni a rendbontót a stadion kapujában. És hadd mondom a harmadik tennivalót is: át kell alakítani a szurkolói mentalitást. Ma a jóérzésű embereket a pályáktól távol tartó verbális agresszió uralkodik a meccseken. Változtatni kell.
Mi a terv? Tesznek öt-ötmillió forintot minden nagyobb csapat főultrájának zsebébe, azzal a feltétellel, hogy tessék jó példát mutatni?
A gondolkodás iránya jó, de nem kell ötmillió a zsebbe. Azt kell elérni, hogy rászóljanak egymásra a szurkolók.
Az Albert Flórián halála utáni Fradi-meccsen egyetlen mocskolódó rigmus sem hangzott el. Akik kimentek az Üllői útra, azt mesélik, felemelő élmény volt. Úgy tudni, a vezérszurkolók adták ki az utasítást erre a viselkedésre. Van ott erő.
Tudom. Ezért vélem úgy: eleinte biztosan kevés, ha egy „ismeretlen” mordul a másikra, hogy „maradj már, beszakad a dobhártyám a cigányozástól”. Hangadók kellenek, akiket hóban, sárban, jégesőben ott találunk a lelátón, akik, ha rákiabálnak a másikra, hogy – nem tudom másként mondani – „baz’ meg, öreg, megőrültél, megint zártkapus meccset akarsz?”, annak foganatja van. Nem árt, ha tudjuk, a FIFÁ-nak nem az a célja, hogy betiltson meccseket, hanem az, hogy respektet alakítson ki a pályákon és a pályák mellett.
Utaznak ránk, vagy más válogatottat is pont így elkaszálnak, mint minket egy ilyen vérmes zsidózás után?
Nem szeretem ezt a hülye „az egész világ mindig a magyarok ellen esküszik össze” dumát. Megjegyzem, a mienkkel együtt a bolgárok egy meccséről is kitiltották a közönséget. Pech, hogy pont most akart példát statuálni a FIFA. Ha az Andorra elleni meccsünket tiltják be, senki nem boldog, de az nem oszt, nem szoroz. Sőt, ha a magyar-hollandra tesznek lakatot, amin, valljuk be, eleve nem volt sok esély, az is belefér. A románok elleni meccs sorsdöntő. És még csak nem is az történt, hogy a FIFA direkt megvárt egy olyan derbit, amin nagyon elkelne a közönség biztatása, hanem simán a soron következő találkozót zártkapuzta. Ami pont a magyar-román.
Szóval hogy is érik el, hogy a vezérszurkolók rászóljanak a többiekre?
Kizárt, hogy a radikális nemzeti elkötelezettségű, egész testükön Nagy-Magyarország-tetkót viselő fiatalemberek körében egyszer csak magától megfogan a jóérzés, miszerint na, eztán szurkoljunk tisztességesen, s elkezdik nevelni a társaikat. Tenni kell. Ezer kipróbált módszer létezik. A hangadókkal le kell üljön az MLSZ és a klubok vezetősége. Aztán: világszerte léteznek toleranciakampányok, amiket nem azért szerveznek, mert nem tudják már mire költeni a pénzt. Nálunk is kellenek ilyen kampányok. Be kell küldeni például önkénteseket a lelátókra. Angliában megcsinálták, hogy egy csapat kemény magjának tagjai közé beültettek ötszáz lányt. Nem manökeneket, nem hoszteszeket, hanem normális önkénteseket ingyenjeggyel. És onnantól ciki volt állat módra viselkedni, mert jobbra nézett az ultra, csaj, balra nézett az ultra, ott is csaj. Mindenütt csaj.
Univerzális megoldás.
Az.
Pippa?
Ő is elfér a lelátón.
Forrás: hir24.hu