Politikus. Jogász. Angolul és franciául beszél. A Fidesz alapító tagja, európai parlamenti képviselője. 1989-ben, Prágában az 1968-as csehszlovákiai katonai megszállásra emlékeztető tiltakozó demonstráció során letartóztatták, a bíróság elítélte, kiutasították – azóta is a közélet, a politika fő sodrában él. Megszólalásait a kendőzetlenség jellemzi – a Toronyirány Magazinnak is e szellemben nyilatkozott dr. Deutsch Tamás.
Egy fórumon így jellemezte önmagát: jóindulatú, nagy munkabírású, esendő, kedves, sportrajongó, lakótelepi srác. És – tette hozzá némi öniróniával – szerintem jó politikus. Jól gondolom, hogy a nyilatkozataiban gyakran megjelenő irónia tudatosságot rejt?
Atyai, családi örökség. Szüleim mindig azt mondták, mi egy olasz család vagyunk: hangosan beszéltünk, nálunk mindenki úgy élt, hogy ami a szívén, az a száján. Szüleim mindig őszinték voltak, és magukkal szemben is ironikusak. Felnőttként is megőriztem az örökölt öniróniát, mert az ember akkor nem bántja meg a másikat egy élccel, ha önmagát is képes görbe tükörben megmutatni. A humor, olykor önmagad kinevetése hihetetlen energiákat szabadít fel, és segít a nehéz helyzetek feloldásában. De Karinthy intelméhez tartom magam: viccelni, nem viccelődni! A humort, a tréfát komolyan kell venni.
Nemrég kemény titulussal illette a volt hazáját ismét kipellengérező ausztriai magyar újságírót, Lendvai Pált, vagy ahogy ő ma nevezi magát, Paul Lendvait.
Na igen… Nem megyek a szomszédba egy-egy kemény jelzőért. A Pálból lett Paul karrierjére, máig nem tisztázott múltjára a pálfordulás igaz. Az ő működésében a gyűlölködés és az ártó szándék háborít fel. Az ismertségét arra használja, hogy ártson a volt hazájának és a magyar polgári oldalnak. Ő az európai jobboldalt zsigeri módon gyűlölő újbaloldal egyik szószólója, amelyik nem az eszmecsere, hanem az árokásás híve. Az osztrák szövetségi kancellárián május 8-án – 1945 óta először – megemlékezést tartottak az egykori világégés okozta borzalmak, tömeges emberi tragédiák lezárulásának évfordulóján, és ő, egy magyar származású ember ott felszólalva hazug módon – már nem először – antiszemita országként állította be hazánkat. Természetes, hogy ha akár a parlamentben, akár Egerben hangzanak el gyalázatos szavak, azokat vissza kell utasítani – de általánosítva megbélyegezni Magyarországot, ez becstelen dolog.
A balliberális kormányok idején Paul Lendvai sosem emelte fel a szavát…
És felemelte például a holland kormánykoalíció részét képező párt közép- és kelet-európai vendégmunkásokat érő, felháborítóan idegengyűlölő megnyilatkozások miatt? Felemelte a szavát a franciaországi szélsőséges merénylő szörnyű mészárlása után? Hát az ég szerelmére, ha az emberben van egy erkölcsi zsinórmérték, akkor nem mér kettős mércével! Ez engem felháborít.
A kettős mércét ön az unióval kapcsolatban is ostorozza: nemrég az ellen szólalt fel, hogy az EP szocialistái a kelet-európai jobboldali kormányok esetében rögtön fasisztaveszélyt vizionálnak.
Mi, magyar polgári, nemzeti, kereszténydemokrata elkötelezettségű emberek ne sajnáljuk magunkat, hogy milyen „borzalmas” baloldalunk van – az európai baloldal sem jobb a Deákné vásznánál, sőt, még durvábban alkalmazza a kettős mércét, esetenként még nagyobb a polgári erőkkel szembeni előítélete. Amikor Berlusconi, volt olasz miniszterelnök egy hazug sajtótámadás miatt pert fontolgatott, a szocialisták telekürtölték az Európa Parlamentet, határozati javaslatot nyújtottak be, hogy ez a sajtószabadság korlátozása. De ha mondjuk Zapatero spanyol kormányfő tette volna ugyanezt, azt mondták volna, hogy szerencsétlen politikus egy elfogult újságíróval szemben kénytelen a jog erejével is megvédeni az igazságát. Zsigeri előítéletek munkálnak bennük, ez a szellemi üzemanyaguk, és ez igaz a szocialistákra, a zöldekre, a kommunistákra és sokszor a liberálisokra is. Ha ideológiai kérdésekben különböznek is, gyakorlati dolgokban gyakran egy húron pendülnek.
Ön kifejtette korábban, hogy emberi jogi kérdésekben a hazai bal- és jobboldal között nincs akkora véleménykülönbség, mint Európában általában.
Valóban, a ’68-as gyökérzetű európai újbaloldal úgy kezel emberi jogi, szabadságjogi kérdéseket, hogy az ilyen típusú extremitás a magyar baloldalt – a volt SZDSZ bizonyos körein kívül – nem jellemzi. Mondok egy példát: a nők szexuális és reproduktív joga. Ez az európai újbaloldalnál olyan extrém felfogásban jelenik meg, hogy – persze sarkítva – az szinte már nem is nő, akinek nem volt még abortusza. Ilyen végletesség nálunk alig van. A katolikus, keresztény felfogásban a magzat a fogantatástól kezdve él, és az élet szentsége kizárja az abortuszt. Más felfogás nem ezt képviseli. Megfelelő jogi megoldást 1993-ban egy kereszténydemokrata miniszter, Surján László dolgozott ki. A magyar törvény a magzati élet védelméről szól, de a kereszténydemokrata filozófiát nem osztó polgárok döntési szabadságát sem korlátozza.
A vallásosak és a hit nélküliek világa közti tolerancia dolgát hogyan látja ön?
Ha egy picit akarnék túlozni, azt mondanám, hogy Európa szellemi értelemben a vesztébe rohan; túlzás nélkül viszont azt kell mondanom, hogy hihetetlen erőfeszítéseket tesznek egyes politikai, társadalmi erők, hogy a veszte felé menjen. Az a felfogás, amelyik szerint a hit, a vallás, az egyházak társadalmi szerepvállalása és a politika közé falat kell húzni, az emberek tízmillióinak és közösségeiknek identitására mond nemet. Attól próbálja mesterségesen és nem egyszer valójában erőszakosan eltávolítani az embereket, ami az életük része. Az, hogy a végül el nem fogadott európai alkotmányos szerződés preambulumából az Európa keresztény gyökereire való hivatkozás kikerült, semmivel sem magyarázható vétek. Hogy társadalmi, kulturális szempontból a kereszténység mennyi értéket adott Európának, az történelmi tény, és máig ható identitást jelent. A gyökereinket nem lehet megtagadni, ez ostobaság.
Május 9-én az uniót megalapozó Schuman-nyilatkozat megjelenésének 62. évfordulós ünnepségén ön is részt vett. Mit gondol az unió jövőjéről?
Európa XX. századi legnagyobb teljesítménye, az unió létrehozatala kereszténydemokrata gyökérzetű politikai teljesítmény. Meggyőződésem, hogy Európa politikai- eszmei megújításának forrásvidéke Közép-Európa lesz. Ezt arra alapozom, hogy Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon az emberek döntő többségének a gondolkodásában a politika, a természetes nemzeti elkötelezettség, a hit, a közösségi felelősségvállalás, a család, a szabadság eszménye egymással magától értetődő módon „kibékíthető” fogalmi rendszert, értékeket alkotnak. Annak a mesterséges vallásikulturális feszültségnek, ami Nyugaton megvan, mi a szelét sem érezzük.
Ön az Európai Parlament két bizottságában is dolgozik, az egyik a régiós fejlesztési testület. Magyarország, közelebbről a Dél-Alföld uniós képviselőjeként hogyan látja e térség helyzetét?
Az unió húsz legfejletlenebb régiója között van, ez sokat elmond. Rengeteget kell tennünk a felzárkóztatásért, de biztató jövőt látok itt. Sok értéket és emberi erőt rejt ez a vidék.
Tavasszal Csongrád megye díszpolgárává választották, ez erősíti a kötődését?
Természetesen, bár így is erős. Ezt megelőlegezett bizalomnak tekintem és megtiszteltetésnek.
Ön sportember, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, az MTK elnöke. Futballcsapata sikerét hogyan fogadta?
Boldog vagyok, hogy csapatunk jövőre ismét az első osztályban játszhat, és a sikeres kupaszereplése okán a nemzetközi porondra is kiléphetünk. És ha már a sportnál tartunk: elismerésre méltó, amit a Szeged-Csanádi Egyházmegye – sok más, evangelizációs, oktatási és szociális tevékenysége mellett – a sportért, a fiatalok egészséges életmódra neveléséért is tesz. Kiss-Rigó László püspök úrral, aki közismerten Fradi-szurkoló, szoros emberi- és sportbarátságban vagyok, tiszteljük egymást és örülünk a másik sikerének. A sport az életünk egyik nagy alakítója, közösségépítő erő – ahogy a másik tisztelete is az.
Várkonyi Balázs
toronyirány Párbeszéd