2023. 10. 05.
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén a Brüsszel által erőltetett menekültügyi és migrációs csomagról vitáztak. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő felszólalásában elmondta: mi, közép-európaiak nem azért léptünk be az Európai Unióba, hogy szó nélkül végignézzük, ahogy veszélybe sodorják a szabad mozgást, a kultúránkat és polgáraink biztonságát. Meg fogjuk védeni az életmódunkat, meg fogjuk védeni országainkat, népünket és kultúránkat!
Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke hangsúlyozta, hogy az embercsempészekkel és az őket segítő NGO-kkal szembeni határozott fellépésre, valamint a külső határvédelem megerősítésére van szükség, amelyhez fontos az észak-afrikai országok segítése és a nyugat-balkáni irányú bővítés előmozdítása.
Hidvéghi Balázs szerint a schengeni övezet súlyos veszélyben van az illegális migráció következtében. „Svédországban a kormány a hadsereg bevezetését tervezi, mert a migránsokból álló bűnbandák miatt a rendőrség már nem képes kezelni a helyzetet. Az illegális migránsok nemrég lőfegyvereket használtak a magyar és horvát határőrök ellen, miközben a német kormány embercsempész bandákkal együttműködő NGO-kat finanszíroz, akik Olaszországba szállítják a migránsokat.” – hívta fel a figyelmet az EP-képviselő.
Hidvéghi Balázs rámutatott: „a migráció polgáraink biztonságát fenyegeti és tönkreteszi az európai életformát, ezért meg kell állítani.” A baloldali EP-képviselőknek üzenve elmondta: „lehet, hogy néhányan önök közül mániákus módon erőltetik a multikulturalizmust, annak ellenére, hogy minden egyértelmű bizonyíték ellene szól, de ez az önök problémája.” Hozzátette: „Mi soha nem fogjuk hagyni, hogy ez történjen az országainkkal.” – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.
Gál Kinga elmondta: az Unió külső határaira nehezedő migrációs nyomás aggasztó mértékben növekszik, ezért a külső határvédelem megerősítésére lenne szükség. A külső határok megerősítésében és az embercsempészek, valamint a gyakorlatilag őket segítő NGO-k elleni fellépésben kulcsszerepet játszanak a déli partnerség országai, ezért az Uniónak alapvető érdeke, hogy segítse őket. „A magyar álláspont szerint az Európába áramló tömeges migráció helyett helyben kell segítséget nyújtani, a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van és nem fordítva” – hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.
„Magyarország déli határainál is szembesülünk a fokozódó migrációs nyomás hatásaival, egyre gyakoribb az agresszív, sok esetben fegyveres támadás a migránsok részéről. Ezért is szükségszerű a nyugat-balkáni országok – köztük kiemelten – Szerbia mielőbbi felvétele és a határőrizet megerősítése, a határvédelmi erőfeszítések anyagi támogatása.” – mutatott rá Gál Kinga.