Csányi Sándor egyáltalán nem bírja a kritikát, pedig az MLSZ vezetőjeként szembe kellene néznie az elmúlt három év sikertelenségével. A futballszövetségben önfejűséget és hozzá nem értést lát, az ultrákkal nem lenne szabad így bánni, az újpesti cigányok kezdetű rigmus belefér a szurkolásba – mondja Deutsch Tamás, az MTK elnöke, aki szerint a beléptetőkapukra kidobott ötmilliárd forintot inkább Gyurcsányon kellene számon kérni.
A dolognak szerintem nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Nemrég volt az Indexen egy interjú Garancsi Istvánnal, a Videoton tulajdonosával, az általa elmondottakkal szinte száz százalékban egyetértek. Ő valahogy úgy fogalmazott, hogy elsősorban nem az bosszantja, ha valaki mellébeszél vagy csúsztat, hanem a cinkos hallgatás. Egy olyan helyzetben, amikor baj van, akkor ott a problémák pontos meghatározására van szükség. A magyar labdarúgásban ilyen nincs, inkább az van helyette, hogy ha én nem mondom a másiknak, hogy szerintem ez meg az nem volt jó, amit csinált, akkor majd ha én hibázok, cserébe a másik sem szól. A problémák megfogalmazása sajnos csupán jó szándékú, lelkes, de kocsmai, vagy finomabban mondva fehér asztal melletti, nem túl szakértői szintű beszélgetések stílusában történik. Egyszerre vannak szakmai problémák, finanszírozási problémák, társadalmi problémák keszekusza módon odadobva, odahányva az asztalra, ami mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy kiderüljön, hogy akkor mit kéne csinálnunk. Ma a magyar labdarúgásnak vannak nagyon világos, társadalmi természetű problémái.
Mik ezek?
A magyar labdarúgásra a magyar társadalom aktuális politikai-hatalmi, gazdasági-szociológiai állapota mindig hatott. Van a focinknak egy tragikus öröksége, amivel nem tudtunk még szembenézni, sokszor nem is határozzuk meg jól ezt az örökséget. Az ötvenes években a diktatúra hatalmi felfogása az volt, hogy a sport eszköz ahhoz, hogy a kommunista rendszer felsőbbrendűségét hirdesse. Ez alapvetően nem, csupán stílusában változott meg a Kádár-rendszerben, a futballt illetően viszont volt egy hatalmas különbség: az addig agyondédelgetett sportban a legkedvesebb gyereknek számító futballt ebből a státuszból kivették. Amíg az ötvenes években istenítették a csapatokat és a sportolókat, addig a hatvanas években elkezdődött a fanyalgás: nem edzenek eleget, csempésznek, gebinjeik vannak, piálnak. Pedig nem piált, nem csencselt, nem csibészkedett többet az akkori időszak legjobb focistája, mint a legjobb vívó vagy kajakos. Utóbbiak ikonok maradtak, a focisták meg hirtelen kiestek az addigi státuszukból. Tehát nem az történt, hogy akkor kezdődött a fanyalgás, amikor nem jöttek az eredmények, ez már akkor elkezdődött, amikor még a világ élvonalában volt a magyar foci. Amit elmondtam, azt a létesítményhelyzet is alátámasztotta, mert a stadionok nagy többsége az ötvenes években épült, alig tudunk olyat mondani, amelyet utána húztak fel, ezzel szemben vívócsarnokokat vagy atlétikai pályákat átadtak, azon a területen nem volt olyan mértékű a lemaradás. És természetesen meg kell említeni a szakmai problémákat is, én abszolút osztom, hogy a nemzetközi élvonaltól a tudást, teljesítményt tekintve legalább annyira lemaradó edzői garnitúra „termelte” újra a nemzetközi élvonaltól még jobban lemaradó játékosokat. Nem arról volt szó tehát, hogy az edzők jók, de a játékosok rosszak, amit hosszú időn keresztül próbáltak elhitetni egy-egy utolsó mohikánra, Lakatra, Barótira hivatkozva.
Az idén február végén egy interjúban még úgy nyilatkozott Csányi Sándorról: „Egy ilyen kaliberű és tekintélyű üzletember jót tesz a focinak.” Mikor változott meg a véleménye?
Szó sem volt arról, hogy fél éve elégedett voltam-e Csányi Sándorral, csak megkérdezték, hogy amikor őt 2010-ben megválasztották, osztottam-e azt a vélekedést, hogy jót tesz-e a labdarúgásnak, ha az ország első számú üzletembere lesz az elnök. Erre a kérdésre azt válaszoltam, hogy igen, 2010-ben, sőt, már azelőtt is úgy gondoltam, hogy egy ilyen tekintélyes üzletember szerepvállalása jót tesz a magyar labdarúgásnak. Az elmúlt években tapasztaltak alapján be kellett látnom, nem igazolódott a várakozásom, de ez legkevésbé a válogatottat érintő döntések miatt volt így, sokkal inkább a problémákkal való őszinte szembenézés elmaradása és a szükséges, világos, néha radikális döntések meghozatalának az elhúzódása, elkenése miatt. Az 1-8 utáni megszólalásommal leginkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, nehogy csupán az legyen ennek a történelmi vereségnek a közvetlen hatása, hogy a sokak szemét kinyitó és sokak érdeklődését kiváltó nagy kudarc után Egervári lemond, majd pár hónap után jön egy külföldi szövetségi kapitány, és ezzel el van intézve minden, mert a dolgok alapvetően jó irányba mennek.
Magyarán álljanak ki a felelősök, és ne csak Egervári vigye el a balhét?
Nem azt állítom, hogy amit az MLSZ 2010 óta csinált, az mind rossz lenne, de úgy tűnt, a végkövetkeztetés az lesz, hogy sok jó dolog indult el, vannak is eredményeink, ahol pedig még nincsenek, ott még nem is lehet az idő rövidsége miatt, és csak egy dologban mutatkozott meg eredménytelenség, a válogatottnál. Ha ez lesz a konklúzió, akkor annak az az üzenete, hogy nem is kell változtatni, hiszen a válogatottnál a kapitány már lemondott, majd jön helyette valaki, amit eddig a labdarúgás egészét illetően csináltunk, az jó volt, csináljuk tovább, és ha folytatjuk ezt az utat, akkor eljutunk a célig. Én azt látom, hogy nem indultak el a jó úton, sőt, nem is lett megfelelően meghatározva, hogy mi a helyes út, de ha ők úgy érzik, hogy mégis, akkor azt tanácsolnám, hogy forduljanak vissza, és induljanak el egy másik úton. Nekem ez volt a célom, hogy erre felhívjam a figyelmet.
A Digisport reggeli műsorában azt nyilatkozta, az MLSZ vezetősége sem a mindenkori sikerekért, sem a vereségekért közvetlenül nem felelős. Ennek ellentmond, amit most említett.
Én csak azt mondtam, ha a vereség bizonyos problémákat mutat meg, akkor azokkal nézzenek szembe, és a megoldásokkal kapcsolatos elképzeléseket fogalmazzák meg, majd utána csinálják is meg. Ha egy vereség kapcsán csak azt mondják, hogy ha nyertünk volna, akkor sem a mi MLSZ-elnökségünk sikere lett volna, most, hogy vesztettünk, ez sem a mi kudarcunk, és csinálják tovább a dolgukat ugyanúgy, mint eddig, nos, ez a szöveg rossz vezetői magatartás. Sosem gondolom, hogy ha a Fradi nyer, akkor éljen Kubatov Gábor, ha pedig veszít, pfuj-pfuj, Kubatov Gábor, ez nem így van. Ha nem nézzük meg, hogy miért nem jöttek eredmények, miért voltak kudarcok, akkor nincs elvégezve a vereség után a munkának az a része, amely az elnökségre tartozik. Napestig lehetne a problémákat sorolni, nem volt jó jel a kupacsapatok nemzetközi szereplése, nem jó jel az MLSZ apparátusának oktalan túlburjánzása, és ide vehetem a pályán való rendcsinálásnak azt a formáját is, amely egyenlőséget tesz a sokak ízlését lehet, hogy zavaró, de egyébként semmilyen írott szabályt nem áthágó ultraszurkolás és a szurkolói vandalizmus, a verbális agresszió és a kisebbségellenes megnyilvánulások között. Ultraszurkolás Németországban, Olaszországban is van, ráadásul jóval nagyobb, akár tízezres létszámban, és a szövetség nem hirdet keresztes hadjáratot ellene. Ott különbséget tudnak tenni az ultraszurkolás és a rendbontás, az ultraszurkolás és a cigányozás, zsidózás, niggerezés között.
Ez nagyon érzékeny téma volt, mert elég vékony a határmezsgye, hogy mi az, ami az egyik, és mi az, ami a másik kategóriába tartozik.
Azért a sebész csinálja a műtétet, mert ő pont jó helyen vág a szikével, azért a bíró ítélkezik a bíróságon, mert neki megvan a szakképesítése, és azért kell olyan szakmai vezetés az MLSZ-nek, amely ezt a vékony mezsgyét eltalálja. Cristiano Ronaldót minden nagy szurkolótáborral bíró spanyol csapatnál homoszexualitásra utaló rigmussal fogadják, mégsem tudok arról, hogy az elmúlt években világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyoloknál a szövetség sorozatban súlyos pénzekre bünteti a klubokat. Igen, ez sokak szerint ízléstelen és brutális dolog, de csupán az ellenfél játékosát durva módon zrikáló rigmusnak számít.
Azt mondta, hogy külföldön nem indítanak hadjáratot az ultrák ellen, de Olaszországban épp mostanában azért büntették meg a Milant, mert a szurkolói azt kiabálták egy meccsen, hogy nem vagyunk nápolyiak.
Hülyék mindenhol vannak, és fura döntések is. Ebben az ügyben azt tartom a legnagyobb gondnak, hogy az MLSZ az érdemi eszmecsere, vita helyett imamalom-szerűen egy érvekkel jól alátámasztott kritikára csak azt mondja, hogy nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni, és a pályán történt rendbontással szemben következetes és kérlelhetetlen keménységgel lépünk fel, a FIFA-, UEFA-előírásokat teljesítjük. Pedig van a magyar futballnak is egy közönsége, amelyet ki kell szolgálnia minden szereplőnek, legyen az MLSZ-vezető, klubvezető vagy játékos. A szakmai hozzá nem értés és önfejűség miatt nincs értelmesen kezelve ez az ügy, és ebben a helyzetben a nem szankcionálandót szankcionálni két okból is rossz: felbosszantják azokat, akik még a megmaradt hívei ennek a valaminek, amit magyar labdarúgásnak hívnak, másrészről a gyalázatos magatartást tanúsítók kezébe érvet adnak, mert egyenlőségjelet tesznek az ő keményen szankcionálandó magatartásuk és azok magatartása közé, akiket indokolatlanul büntettek. Nem arról van szó, hogy a büntetendőtől nehezen elválasztható nem büntetendő rigmusok ügyében többnyire nem jól dönt az MLSZ illetékes bizottsága, hanem a nyilvánvalóan nem összekeverendőt összekeveri. Ha az újpesti cigányok kezdetű rigmus cigányozásnak számít, akkor az a bajom, hogy e logika mentén oda is el kéne jutni, hogy a „kurva anyád, bíró!” is büntethető, mert ez a bíró édesanyjának, és ezáltal a bíró személyes méltóságának elvi szempontból ugyanolyan megsértése, mint más cigány származásának dehonesztáló megemlítése. Ez viszont már tényleg nevetséges lenne.
Az üzengetés után nem értette, hogy Csányi miért sértődött meg. Miért csodálkozott azon, hogy visszavágott a kritikára, amikor a Twitter-huszáros megjegyzést ön sem hagyta szó nélkül?
Csányi Sándor úgy reagált arra, amit mondtam, mint ha a futballpályán mérkőzés közben, páros lábbal, háromméteres nekifutással hátulról vádliba, combba, külső-belső térdszalagszakadást okozó módon beleszálltam volna, amikor nem is volt ott a labda. Abban a szakmában, ahol én dolgozom, az ilyen jellegű kritika még annak a szintjét sem éri el, mint amikor a játékoskijáróban félig viccesen, félig komolyan zrikálják egymást a focisták. Aki futballpályára lép, és az öltözőfolyóson a másik csapat zrikájától sírva fakad, az mentálisan nincs felkészülve arra, hogy pályára lépjen. Csányi egy olyan szervezetnek az első számú vezetője, ahol sokkal nagyobb kritikatűrő képesség kell, mert aki erre a megjegyzésre ilyen módon válaszol, annak az agyát elöntötte a vér, a fülét befogta, és onnantól nem tud hideg fejjel, nyugodtan reagálni, és a sértettség miatt elveszti azt a képességét, hogy a kritikából tanuljon, hogy meggondolja, mit kéne másképp csinálni. Ebben a konkrét ügyben a kritikatűrő képesség minimumáról sem adott tanúbizonyosságot Csányi Sándor, aki más helyzetben lenne, ha csak az üzleti élet szereplője lenne, de a labdarúgás az közügy, egy közintézmény vezetőjeként pedig együtt kell élnie azzal, hogy a nyilvánosság előtt zajlanak a dolgok. Az 1-8 bekövetkezett? A bukaresti 0-3 megtörtént? Még a Rákosi-rendszerben is az 1954-es, berni döntőn elszenvedett vereség után tüntetések voltak. Ez egy veszélyes üzem. Azért, hogy az 1-8-at Csányi Sándor ennyivel megúszta, szépen csendben adjon hálát az Istennek. Ez nem egy szimplán súlyos, sokáig fájó vereség volt, hanem egy olyan, amit majd 247 év múlva is emlegetnek, hiszen a kapott gólokat tekintve történelmi mélypont, a gólkülönbséget tekintve pedig holtversenyben az élen áll két 0-7-tel. Lehet, hogy ő csak belekerült, mint Pilátus a krédóba, de ezt a vereséget Csányi Sándor elnöksége alatt szenvedte el a válogatott.
A labdarúgás kiemelt fontosságú a Fidesz számára, ha nem folyna ennyi pénz a sportágba, kisebbet szólt volna a hollandiai vereség? A kommenteket olvasva rendre visszaköszönt az a vélemény, hogy minek stadiont építeni ezeknek.
Azt nem szabad elfelejteni, hogy a magyar sport szerkezetében az első számú sport a labdarúgás, a legtöbben ezt játsszák, és ez a legtöbb helyen elérhető sportág. Ha valaki úgy gondolkodik, hogy a hatvanas évektől származó, a futballal kapcsolatos folyamatos fanyalgást a politikába is átemelve, populista módon, a futballellenes érzelmekre építve nyúl hozzá a sporthoz, az a legdurvább szakmai hibát követi el. A 16 kiemelt olimpiai sportág fejlesztését sem fogja befolyásolni, ha a következő két évben a megnövekedett támogatás ellenére egyik vagy másik sportágban véletlenül csökken az eredményesség. A fanyalgás kultúráját a politikában továbbvivő szereplők, amikor kormányon vannak, akkor előbb-utóbb belátják, hogy a labdarúgással alapvetően úgy kell foglalkozni, ahogy az Orbán-kormány 1998 után és 2010 után is foglalkozott. Gyurcsányék is rájöttek, hogy Eb-pályázat kell, benyújtották, nem sikerült, de korábban sem sikerült. Szerény zrika, de nem áll messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy sok elemében a Gyurcsányék által megfogalmazott stadionfejlesztési program valósul most meg. Csak az a különbség, hogy ők dumáltak róla, most meg cselekvés van. Náluk az első három felépítendő új stadion között szerepelt a Fradié és a Debrecené, most mindkettő épül.
"Ha annyira aggódik az MLSZ-ben elköltött pénzek miatt, akkor próbálja meg eladni az általa a minisztersége idején vásárolt, beléptetőkapunak álcázott síkapukat” – üzente Csányi az 1-8 utáni sajtótájékoztatón. Nem zavarja, hogy folyton felhánytorgatják ezt az esetet, amely során ötmilliárd forintot kidobtak az ablakon?
Dicséretnek veszem. Bár az utóbbi időben szerencsére nem voltak nagy balhék, a stadionok biztonsága ügyében lépni kell. Azok az eszközök, amelyeket akkor szabályos, mindenki által átvizsgált, teljesen törvényes eljárásban beszereztünk, megoldást jelenthettek volna. Nem azért nem szerelték fel a beléptetőrendszert, mert azzal bármilyen baj lett volna, hanem azért, mert 2002-ben kormányváltás volt, és a szocialista kormány leállította a stadionrekonstrukciós programot. Az érdekes az, hogy 2004 és 2010 között különböző MSZP-s és kormányzati műhelyek legalább három körben feltalálták a langyos vizet. Helyzetelemzések készültek, mi van a szurkolói rendbontásokkal, hogyan kell megtenni a szükséges lépéseket, szurkolói kártya, térfigyelő kamera, beléptetőrendszer kell. Miközben már be volt szerezve a teljes rendszer, amit ők kidobtak, hagyták az enyészetnek. Ha így nézzük, az ötmilliárd forintot Medgyessy és Gyurcsány dobta ki az ablakon.
Mégis önnel azonosítják a beléptető rendszert.
Nem azonosítják. Választási kampány volt, amiben az MSZP azzal a demagógiával érvelt, hogy az Orbán-kormány mennyire indokolatlanul támogatja a futballt, és beígérték, hogy majd ők leállítják a stadionépítést, és egyébként is van ez a „szörnyű korrupciós ügy”, hogy ötmilliárdért lett beszerezve a beléptetőrendszer. Én olyan ökölvívót, aki akár amatőr, akár profi meccsen nyer, de a végén nincs tele kék-zöld foltokkal, még nem láttam. Ilyen a politika, az ember fenn van a ringben, és van olyan ütés, ami eltalálja. Igen, ez betalált, felrepedt a szemöldököm, és lehet mutogatni, hogy ez a heg annak a pofonnak a nyoma. Hogy ez egy szabálytalan ütés volt? Igen, az volt, mert nem volt valóságalapja. Feljelentést tettek, büntetőeljárás indult, aztán a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Teljesen mindegy, hogy mit mondanak, nekem papírom van arról, hogy minden rendben van.
Külföldi vagy magyar kapitány legyen Egervári utódja?
Baromi jó lenne, ha a magyar válogatottnak magyar kapitánya lenne, de ha az ember szurkolóként körbenéz, nem lát egy edzőt sem, aki ebben a vérzivataros időben tudna eredményt szállítani. Annak örülnék, ha egy motivált, szakmai tudásában a világ élvonalához tartozó edző érkezne, akitől lehetne tanulni, és aki kapna kettő-három-öt évet.
Paulo Sousa, Jupp Heynckes és Sven-Göran Eriksson nevét is lehetett hallani. Közülük kit választana?
Sousát nagyon tisztelem, de reálisan a Heynckes, Eriksson, Bölöni hármasból tudok elképzelni valakit, egyikükkel sem lennék boldogtalan. Pozitív várakozással vagyok, ha valamelyikük a következő vébéig lehetőséget kapna, és a szükséges szakmai feltételeket is megteremtenék, az lenne a megfelelő szerintem. És elmondhatom, hogy ebben a kérdésben maximálisan egyetértek Csányi úrral, aki szintén külföldi edzőben gondolkozik.
Az MTK, amelynek ön az elnöke, a napokban ünnepli a 125. születésnapját. Az egyesületbe az év első felében olvadt be a BSE, amelyet 350 milliós tartozással vettek át. Hogy állnak most a tartozások, és tartható-e a terv, hogy 2015-re tehermentessé válik a klub?
Amikor elkezdődött a BSE beolvadása az MTK-ba, akkor valóban maximum 400 milliós nagyságrendűnek tételeztük az akkor rendelkezésre álló adatok alapján a BSE tartozásállományát. Az összeg végül ennek közel a másfélszerese lett, valahol az 550 és a 600 millió között van. Hónapok óta konzultálunk a kormánnyal, ennek az adósságnak a rendezését kizárólag kormányzati közreműködéssel tudjuk megoldani, a kormány pedig nyitott rá, hogy olyan döntés szülessen, amely segíti az MTK-t, illetve más sportegyesületeket abban, hogy a meglévő adósságtól meg lehessen szabadulni. Azzal a feltétellel, hogy innentől kezdve bármilyen adósság felhalmozása szankciókkal kell, hogy járjon, hiszen ugyanez a helyzet egyébként az önkormányzatok esetében is.
Amikor tavaly novemberben interjút adott az Origónak, akkor a vívók felé tizenkettő, a cselgáncsozók felé kétmillió forintos tartozása volt a klubnak. Ezek az ügyek megoldódtak azóta?
Van az MTK-nak is adóssága, de ez meg sem közelíti a BSE-től örökölt nagyságrendet, utóbbi teszi ki az adósság nyolcvanöt-kilencven százalékát. A sportolóink, edzőink felé nincs adósságunk, azon az állapoton már tavaly év végén túljutottunk. Ez nehéz örökség volt, rengeteg tartozása volt a klubnak, amikor én átvettem elnökként, de nem akarok visszafelé mutogatni. Eddigre sikerült rendezni, kellett két, két és fél év, hogy ezen túl tudjunk jutni. Egyéb szállítói és létesítményüzemeltetéssel kapcsolatos tartozásunk van, ennek is megtörténik majd a rendezése.
origo.hu