Egyéb

Romaintegráció: az elnökség a tettek mezejére lép

Romaintegráció: az elnökség a tettek mezejére lép

2011. 04. 08.

„Nagyon sok a figyelemre méltó ötletet és gondolatot volt szerencsém hallani az ehhez hasonló megbeszéléseken” – kezdte beszédét a magyar kormányfő az 5. Európai Roma Platform nyitóestjén, a romák társadalomba történő integrációjával kapcsolatban. Orbán Viktor úgy látta, hogy ezen a téren mind az Unió, mind a tagállamok erőfeszítései a legjobb szándék ellenére is célt tévesztettek eddig.

Tudatosítani kell a problémát, és tenni ellene

„Most azonban a tettek ideje jött el, erre vállalkozott a soros magyar elnökség” – húzta alá a magyar elnökség elkötelezettségét a kormányfő. Az elnökség kiemelt céljai között tartja számon egy keretstratégia kialakítását, amely közös alapelveket rögzít az uniós tagállamok romaintegrációs stratégiái számára.

Ennek kidolgozásában fontos mérföldkő az Európai Roma Platform ötödik ülése, ahol az uniós intézmények képviselői mellett a romaintegrációban érintett minden szereplő, így a civil szervezetek, jogvédők, a tagországok romaügyi szakértői és hivatalos szervei is jelen vannak. A vita összegzése ugyanis helyet kap a foglalkoztatási és szociális ügyi miniszterek május 19-i tanácsülésén elfogadni tervezett záródokumentumában, amely azt is tartalmazza majd, hogyan tartják megvalósíthatónak a keretstratégiát a tagállamok.

Orbán szerint minden tagállam tudja, hogy a probléma hatalmas, ugyanakkor néhány ország, különösen a régi tagállamok nem ismerik és nem értik azt teljes egészében. „A cigányság felzárkóztatásának kérdése azonban nem egy, sőt nem is néhány tagország problémája. Minden tekintetben közös problémává vált” – mondta, és hozzátette: „Elsődleges feladatunk, hogy ezt mindenkiben tudatosítsuk”.

Orbán: „A hiányzó gyermekek itt vannak a határainkon belül”

A miniszterelnök elmondta, az európai roma lakosság integrációja két oldalról közelíthető meg. Egyrészt etnikai oldalról, másrészt a mélyszegénység és az ezzel társuló munkanélküliség felől. A kormányfő szerint elviselhetetlen, hogy a nyugati civilizáció bölcsőjében élnek emberek, akiknek életviszonyai sokkal közelebb állnak más, lényegesen gyengébb gazdasági teljesítménnyel bíró országokéhoz, mint saját szomszédaikéhoz. Ezek az emberek és gyermekeik rendkívül hiányoznak az amúgy is problémával küszködő gazdaságoknak, húzta alá a miniszterelnök.

A társadalom fenntartásához „hiányzó gyermekek itt vannak a határainkon belül. Azonos nyelvet beszélnek velünk, és ugyanúgy hívják az Istent, kultúrájuk sokkal közelebb áll a miénkhez, mint más bevándorló népeké” – húzta alá Orbán.

Reding: „Új jövő”

A Roma Platformon felszólaló Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős tagja „minden várakozást felülmúlónak” nevezte a tagállami romaintegrációs stratégiák európai keretrendszerét, amelyet 2011. április 5-én mutatott be a Bizottság. Úgy fogalmazott, hogy ezzel új jövő indul.

A következő hónapokban a tagállamok miniszterei négy tanácsi formációban is megvitatják a keretdokumentumot, hogy az Európai Tanács júniusi ülésén politikai megállapodásra jussanak róla.

De Reding felhívta a figyelmet, hogy „júniusig nagyon sok tagállam megpróbálja majd felvizezni ezt a dokumentumot”. Ennek megakadályozása a romaszervezetek feladata és felelőssége, tette hozzá. A Bizottság által elfogadott keretstratégia „nagyon jó és nagyon erős dokumentum. Önökön múlik, hogy ez így marad-e vagy felhígul” – mondta Reding a jelen lévő cigányszervezetekhez szólva.