Sikeres, győztes, erős Európára van szükség

Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim!

Örömmel és büszkeséggel állok ide, Önök elé. Szívesen tértem vissza életem és pályafutásom e fontos színterére, ismerősök közé, az Európai Parlamentbe, ahol hat éven át lehettem magam is képviselő. Köszönöm a meghívást.

Meghatározó helyszín ez, ahol minden politikus, minden közéleti szereplő sokat tanulhat. Azt hiszem, nem véletlen, hogy elnökök és miniszterek kerülnek ki ezekből a padsorokból. Jó hír ez Európának, hiszen olyan vezető politikusokat kap, akik kijárták az európai párbeszéd nem mindig könnyű iskoláját, közösségi dimenzióban látják saját nemzetük ügyét. S nem csak érdeket képviselni tudnak, de megtanultak érdeket egyeztetni is.

Ez Európa civilizációs öröksége és ez a küldetése ma is. Az Európai Parlament ékes bizonyítéka annak, hogy az európai gondolkodásban milyen fontos szerepet tölt be a parlamentarizmus, a nyilvános viták kultúrája.

A Lisszaboni Szerződés óta megnövekedett jogkörű Parlament a demokratikus döntéshozatal garanciája. Hagyományához a józanság, az egymásra nyitott figyelem illik.

Éppen ezért Magyarország az Európai Uniós Tanácsának soros elnökeként szívesen dolgozik együtt az Európai Parlamenttel. Mert ez itt nem egyszerűen a törvények vegykonyhája, hanem sokkal több annál: Európa lelke.

Tisztelt Képviselők!

Igen, Európának van piaca, pénze, politikája, joga, − de bizony lelke, szelleme is van! Jól tudom, hogy az itteni napi munka főképp a gyakorlati részletekről szól. Ám a közelmúlt válságai azt is megmutatták, hová vezet az, ha az emberek sorsát pusztán financiális, technokrata szemlélettel közelítjük meg, és megfeledkezünk a nagy célokról, a dolgokat helyükön tartó elvekről.

Jean Monnet, akit a háború utáni partnerség egyik atyjaként tisztelünk, s aki közgazdászként sem pusztán gazdasági egységet álmodott Európának, annak idején azt mondta: „valódi európai törekvésre van szükség”. S ahogy másutt fogalmazott: „Nem államszövetségeket hozunk létre, hanem az embereket egyesítjük”.

Jean Monnet szavai mai is aktuálisak, pedig 60 évvel ezelőtt mondta: „Azért vagyunk itt, hogy elvégezzünk egy közös feladatot – nem azért, hogy az egyes nemzeti előnyökről tárgyaljunk, hanem azért, hogy a közös előnyökben megtaláljuk a sajátjainkat. Csak akkor találhatjuk meg a megoldást, ha vitáinkból kizárjuk az egyéni érzelmeket. Amennyiben mi, az itt jelenlévők, képesek leszünk megváltoztatni gondolkodásunkat, úgy minden európai hozzáállása is fokozatosan változni fog.”

De vajon komolyan vesszük ma is az útnak indító gondolatokat? Ez a szövetség az első pillanattól több volt, mint a szén és acél közössége. Alapító atyái a béke zálogaként, az erős Európa megteremtésének küldetéseként hívták életre. Sokat változott azóta: ma 27 ország több mint 500 millió állampolgára él az Európai Unióban. Félmilliárd embert nem könnyű közös nevezőre hozni.

Én különös kegyelmet látok abban, hogy Magyarország épp most, súlyos dilemmák, kemény harcok, sorsfordító kérdések közepette vehette át a soros elnökség stafétáját. Hiszen ilyenkor van a legnagyobb szükség azokra a tulajdonságokra, amelyekkel hazám rendelkezik. Igaz, a jelen csatáit sosem az előttünk éltek szelleme vívja meg helyettünk. Mégis, mi, magyarok jogosan lehetünk büszkék rá, hogy – a 200 esztendeje született zeneszerzőnk, Liszt Ferenc szavaival élve − „egy eredendően szabad nép fiai” vagyunk.

Olyan országban élünk, amely Szent István király jóvoltából egy toleráns, befogadó, soknemzetiségű, keresztény közösségként született, több mint ezeréves államisággal bír, és forradalmakkal adott bizonyságot mélységes szabadságszeretetéről.

Magyarország nemzeti ünnepéhez, március tizenötödikéhez közeledvén meg kell emlékeznünk a magyarok sok-sok harcáról – nem csak az 1848-as forradalomról és szabadságharcról, de minden más küzdelmünkről. Az 1956 évi forradalomra és szabadságharcra gondolok, amelyre már Önök közül is sokan emlékezhetnek, amellyel egyfajta jogot és tekintélyt vívtunk ki magunknak. S amely sosem engedte, hogy megfeledkezzünk a testvériességről, a szolidaritásról. Mi magyarok túl sokat küzdöttünk már ahhoz, hogy részvétlenül gondoljunk mások küzdelemire, szótlanul elmenjünk mások problémái mellett.

Különös érzékenységgel figyeljük ezért mindazt, ami most tőlünk délre, az arab világban zajlik. Megértéssel viseltetünk az emberek szabadságvágya iránt. Egy olyan tulajdonság iránt, ami kétségtelenül minden ember, minden nép szívében megvan. Nem csoda, s igazából nem is nagyon váratlan, ami bekövetkezett. Egyetlen nép szabadságvágyát sem lehet a végletekig elnyomni. Az előbb-utóbb kitör onnan.

Az Európai Unió közös feladata, hogy megvédje saját állampolgárai érdekeit, és helyt álljon humanitárius kötelezettségeiben. A maga eszközeivel a békés átalakulást, a szülőföldön való boldogulást támogassa.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégáim és Barátaim!

Ha már a szolidaritásról szólunk, kérem, engedjék meg, hogy felsoroljak néhányat a Schumann-terv fogalmai közül: „tényleges szolidaritás”, „kreatív erőfeszítések”, „érdekegyesítés”, „mélyebb gyökerű közösség”. Én őszintén hiszem, hogy ezek nem tartalmuktól megfosztott kifejezések, amelyeket minden uniós dokumentumban, minden beszédben megtalálhatunk.

Biztos vagyok benne, hogy olyan mély érzések, melyekre egykor európai összefogást, háború utáni megújhodást lehetett építeni, s melyek végső soron Közép-Kelet-Európa diktatúrákkal megterhelt országait is visszahozták a közösségbe. A magyar elnökség programnak minden pontja ezeket az alapértékeket tűzi ki célul.. Minden, amit tervezünk, amiért dolgozunk, e két szóval, e két sokat koptatott, de erejéből mit sem vesztett szóval írható le, amelyekhez mindig vissza kell térnünk: felelősség és szolidaritás.

Vegyük végig, hol kívánjuk erősíteni ezeket.

 

1. Szolidaritás a pénzügyekben

Tudjuk, hogy az euró megvédése a közös feladatok között is első helyen szerepel. Ez az összes tagállam ügye, mert az európai versenyképesség mindannyiunkon, eurózónán belüli és kívüli országokon együttesen múlik.

Magyarország már most jó példával jár elöl, amikor készülő alkotmányában erős törvényi gátat szab az állami eladósodásnak. Hazám komoly kiadáscsökkentő intézkedésekre szánta el magát, hogy meglévő adósságait mérsékelje, a költségvetés hiányát az európai átlag alá szorítsa. Az eurót használó országoktól pedig azt várjuk, hogy szerezzék vissza a közös pénzbe vetett bizalmat. A közös versenyképesség célját szolgálja az európai szemeszter bevezetése: hogy a tagállamok még a nemzeti jóváhagyás előtt ismertessék egymással költségvetési terveiket, és országokra szabott célkitűzéseket állapítsanak meg. Személy szerint örülnék, ha a mi elnökségünk alatt lehetne bevezetni, és Budapesti Szemeszternek lehetne nevezni.

Kérem, engedjék meg, hogy itt ismét Jean Monnet-t hívjam segítségül, aki a közösségvállalás fontos erényének, céljának nevezte, hogy a nemzetek – idézem − „ahelyett, hogy (…) összecsapnak, inkább hagyják magukat kölcsönösen befolyásolni, (…) s magától értetődően eljutnak a dialógushoz, a kölcsönös cselekvéshez”.

Tudom, a kölcsönös cselekvésnek jelenleg vannak még vitás pontjai, de őszintén bízom benne, hogy ezeket a hamarosan esedékes gazdasági és pénzügyi tanácskozásig sikerül tisztázni. A bűvös szó a prevenció. Ez segíthet hozzá, hogy az egyes országok pénzügyi válságai ne érjék váratlanul az Uniót, és azokra megfelelőképp tudjon reagálni. Mert a válságot könnyebb elkerülni, mint kijönni belőle.

 

2. Felelősséget kell vállalnunk a felzárkóztatásért

A szolidaritás egy ekkora közösségen belül is jelentheti egyfelől az egyes emberek, másfelől a kisebb és nagyobb közösségek, egész régiók sorsára irányított figyelmet. Az Unió polgárai egyenlő esélyeket érdemelnek. Ehhez segít hozzá a jó kohéziós politika, melynek főbb sarokpontjaiban már sikerült megállapodni. Fontos, hogy Európa versenyképesség szempontjából se szakadhasson többfelé.

 

3. Szolidaritás és egység szükséges az energiapiacon

A kohézióval szorosan összefügg az egységes energiapiac kialakítására való törekvés is. Hogy csökkenjen az energiafüggőség, a kiszolgáltatottság, és a gáz, valamint a villamos áram akadálytalan áramlása egész Európában biztosított legyen. Az észak-afrikai események is figyelmeztetnek rá, milyen fontos az egyoldalú függés mérséklése és a széttagolt energetikai hálózatok összekötése. A belső energiapiac kiteljesítéséhez fejlesztések kellenek, a fejlesztésekhez források, a források megtalálásához pedig széles körű egyetértés.

 

4. Makroregionális szinten is felelősségvállalás szükséges

Ahogy Európa déli részén a Barcelonai Folyamat, északi felén a Balti-tengeri Stratégia ad keretet a regionális fejlesztések összehangolásához, most a közép- és kelet-európai államok is keresik a hatékonyabb együttműködés lehetőségeit.

Tizennégy ország részvételével, mintegy 40 programban körvonalazódik a Duna Régió Stratégia, amely kiváló bizonyítéka, hogy a sokszor földrajzi kényszerként hangoztatott szomszédságot geopolitikai értéknek is lehet tekinteni.

Nagyon várjuk, hogy a Duna, mint természetes kötelékeink egyike, mint örök egymásrautaltságunk folyója, a júniusban elfogadásra kerülő stratégia jóvoltából tovább segítsen minket. Zöldfolyosóként, gazdasági potenciálként, közös vállalkozások motorjaként, fejlődő szállítási útvonalként és kulturális kapocsként. Magyarország kezdeményezőként lép fel a stratégia kidolgozásában és a gyakorlati teendők közül a közös vízgazdálkodási és környezetvédelmi munkát szervezi.

 

5. Felelősség kell vállalnunk a határainkon

Európának tudnia kell reagálni a világ rohamtempójú változásaira. De semmilyen végbemenő változás nem indokolja, hogy a saját érdekeink ellen cselekedjünk; hol a hajó egyik, hol a másik oldalára szaladgáljunk, csak még jobban felerősítve ezzel az amúgy sem csekély hullámok hatását.

Tudom, sokan vagy – vagy kérdésként hozzák fel a déli és a keleti szomszédság ügyét – mondván: azt diktálja az aktuális helyzet, hogy minden figyelmünket az unió déli határaira összpontosítsuk. A megváltozott helyzetekre azonban − és lássuk be, ilyen megváltozott helyzetek mindig lesznek −, csak akkor lehet jó válaszokat adnunk, ha amúgy minden égtájon stabilan állunk a lábunkon. Ha az Unió erről megfeledkezik, önmaga ellen vét, saját magát gyengíti. Ahol nem megyünk a dolgok elébe, onnan mindig könnyebben érhetnek váratlan helyzetek. És fordítva: ahol jól működő kapcsolatok vannak, ott minden újonnan felmerülő problémát könnyebb kezelni.

A keleti partnerség se nem magyar, se nem lengyel prioritás.

Bár a mi helyzeti látószögünknek tűnhet, sokkal inkább közös előrelátás. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy a partnerségi csúcsot lengyelek és magyarok közös társelnöklete alatt rendezzük meg az év második felében.

 

6. Szolidaritás a bővítésre várókkal

Az EU-t megalapozó államszövetség mindig nyitva tartotta kapuit. Mondván: bármely, szabad akaratából csatlakozni vágyó, demokratikus ország, amely elfogadja az alapelveit, a közösség tagjává válhat.

Ez egyfelől azt jelenti, hogy a szövetségbe tartozásnak egyértelmű feltételei vannak. Másfelől azt, hogy felelősséggel tartozunk az Unión kívüli országokért is: mindazon államokért, melyek a tagságot céljuknak tekintik, és komoly erőfeszítéseket tesznek érte. A bekerülési törekvés világos válaszokat, világos elvárásokat, egyértelmű menetrendet és perspektívát érdemel a nyugat-balkáni országok, de Törökország és Izland esetében is.

 

7. Felelősség a kisebbségekért

A Lisszaboni Szerződés 3. cikkelye úgy fogalmaz, hogy „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.”

Valóban, a kulturális sokszínűség Európa lényege, életerejének forrása. Ennek nemzeti deklarációjaként Magyarországon a következő országgyűlésben − mely létszámát tekintve a mostani felére csökken −, saját parlamenti képviselethez jut a Magyarország területén élő minden kisebbség. Ugyanezzel az alapvetéssel teljesen összhangban áll, ahogy ma Magyarország képviseli a határainkon túli magyarok sorsát. Különleges helyzetben vagyunk, alkotmányos kötelezettségünk, hogy kiálljunk a más országokban élő őshonos magyar közösségek kisebbségi, nyelvhasználati, önkormányzati jogaiért.

S vajon mondhatnánk-e jó európainak magunkat, ha nem így tennénk?

Épp az Európai Unió ad nekünk olyan jogi és szellemi keretet, amelyben ez a kérdés voltaképpen nem kérdés már. Most végre minden esély megvan rá, hogy a történelmi sérelmeket felülírva ne a földrajzi szétszakítottságot sirassuk, hanem bármilyen területi követelés nélkül a lelki és szellemi összetartozást ünnepeljük. Ezt foglaltuk törvénybe!

Egy állam maga is erősebb lesz, s nem pedig gyengébb, ha jogokat ad kisebbségeinek. Általa lojális, elégedett, öntudatos állampolgárt kap, aki nem mellesleg kultúrájával, hagyományaival is a sokszínűséget árnyalja, gazdagítja.

 

8. Végezetül szólni kívánok a romákért vállalt felelősségről

A magyar elnökség egyik fontos hivatásának tekinti, hogy hatékony és végrehajtható romastratégiát tegyen le az Unió asztalára. Járóka Lívia, a 12 milliós európai roma közösség egyetlen, Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselőjeként már megfogalmazta javaslatait.

Meggyőződésem, hogy szükség van e közös intézkedési tervre. A szegénység felszámolásához azonban nélkülözhetetlen a szociális intézkedéseken túl, az előítéletek határozott elutasítása, a támogató kulturális és oktatási környezet kialakítása. Mindaz, ami elsősorban nem egyeztetés és pénz kérdése, csupán az emberségünké és találékonyságunké.

Tisztelt Elnök úr, Hölgyeim és Uraim!

Jól tudjuk, hogy a soros elnökség elsősorban mindig a meglévő folyamatok továbbvitelét jelenti. Ehhez két, látszólag egymásnak ellenmondó tulajdonság kell: alázat és kérlelhetetlenség.

A közös ügyek iránti alázat és a képviseletükben mutatott kérlelhetetlenség az, ami sikeressé tehet. Ez lesz majd számunkra a félév végi mérce: elhagytuk-e a kijelölt utat, visszatereltük-e a párbeszédet a lényeges, tartalmi, építő dolgokra?

Elnökségi küldetésünk tehát: a folyamatok motorjának lenni. Játékosnak lenni egy csapatban: ezt jelképezi az elnökségi triók fogalma is. Lehet jó egyéni teljesítményt nyújtani, de csak úgy, hogy a közösségi, azaz a csapatérdek szolgálata elsődleges maradjon. Sok mindent kell újragondolnunk, mert bebizonyosodott, hogy új európai életünket nem építettük elég biztos alapra.

Európában is lezárulni látszik egy korszak, amely komoly útkereséssel telt. Én hajlamos vagyok úgy gondolkodni, hogy ebben a csillagok szerencsés együttállását lássam. Az Uniónak most olyan soros elnöke van, mely országban éppen azokat a nagy, strukturális változásokat hajtják végre, amilyenek az Unióra is várnak. Nagy, rosszul működő, változtathatatlannak hitt rendszereket kell újraszervezni, újragondolni, a válságoknak ellenállóbb, a fejlődést biztosító, a versenyképességet megőrző feltételek kellenek.

Az a tény, hogy ma Magyarországon minden a változás, a megújulás szükségszerűségéről szól, csak még fogékonyabbá tesz minket a közös európai jövő alakítására. Olyan tapasztalat birtokában vagyunk tehát, amely világossá teszi, hogy vissza kell térni a közösségi érdekek hatékonyabb képviseletéhez. A magyarok azt várják, azt kérik számon vezetőiktől és képviselőiktől – akikre az elmúlt évben Európában példátlan arányban ruházták át szuverén hatalmukat –, hogy erős törvényekkel és méltó alkotmánnyal adják meg az új élet kereteit, fogalmazzák meg jövőnk alapvetéseit. Mindenkori vezérelvünk, hogy az uniós normáknak és az európai hagyománynak, az emberi szabadságjogoknak megfelelő törvények szülessenek és határozzák meg a jövőnket.

A hatályos magyar alkotmány – tisztelt képviselők – az 1949-es esztendővel kezdődik. Egy olyan évvel, amelyben Európa szerencsésebb felében már megszületett a közös piac gondolata és karnyújtásnyira volt annak megvalósítása.

Ugyanebben az esztendőben a magyarországi kommunista hatalom koncepciós perekkel iratkozott ki Európából, a szovjet érdekszférába való évtizedes betagozódása által elvesztette függetlenségét. Elzártak minket az igazi Európától, a közösségtől, amelyhez hagyományainkkal mindig is tartoztunk. Még a Napot is eltakarták előlünk.

De amit egy hazugságra épülő állam elveszíthetett, azt a magyarok nemzetként megőrizték. Ezért fontosnak és üzenet-értékűnek érzem, hogy Magyarország alkotmánya ezentúl azt az évszámot tartalmazza majd, a 2011-et, amikor a történelem egyfajta elégtételeként először tölthettük be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Először bizonyíthattuk be igazán, sok-sok munkával, békés, építő körülmények között is demokratikus elkötelezettségünket, és állíthattuk a közösség szolgálatába magyaros elszántságunkat.

Úgy gondolom, hogy egy nemzet életében az alkotmányozásra alkalmas idő mindig akkor következik el, amikor elég erős ahhoz, hogy beismerje korábbi hibáit, hosszú évtizedekre érvényes igazságokat mondjon ki; és elég kitartó ahhoz, hogy végigvigye azt, amibe belefogott. Legalább ennyire fontos, hogy európai alapokra építkezzünk: garantálom önöknek, hogy az új magyar alkotmány emberi jogi fejezetéhez az Európai Alapjogi Chartát tekintjük zsinórmértéknek.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én vívó ember vagyok, ebben a sportban voltam olimpikon, nem idegen tőlem a kardok összekoccanásának fémes hangja. Mégsem gondolom, hogy ma az európai politika színterén abban kellene vitézkednünk, hogy ki tudja a másikat erőből kiszorítani, fölé kerekedni. Nem arra kaptunk a történelemtől felhatalmazást, hogy pusztán politikai sakkjátszmákat és taktikai presztízscsatákat vívjunk, hanem hogy egy ügyet szolgáljunk. Erősítsük a kohéziót, keressük a megegyezést. Az európaiaknak sikeres, győztes, erős Európára van szükségük. Olyan Európára, amely egyaránt alapoz az érdekek és az értékek közösségére, amelyben az egyes nemzetek is erősek. A nagyívű Európa 2020 program éppen erről szól.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kérem, engedjék meg, hogy beszédemet a méltán népszerű magyar író, Márai Sándor gondolatával zárjam, amelyet Európával kapcsolatban fogalmazott meg:

„Tovább kell építeni ezt az életformát. Meg kell tölteni mindennel, ami korszerű, meg kell őrizni benne mindent, ami időtlen. (…) Mindenünk megvan hozzá, csak hit és konok akarat kell, hit szerepünkben, akarat a butaság és az indulatok rémuralmával szemben. Hol kezdheti el a munkát az európai ember? Hol a magyar? Azt hiszem, már el is kezdte.”

Én csak annyit tehetek hozzá: úgy legyen!

Köszönöm, hogy meghallgattak.