Regionális Fejlesztés

“Szavahihető, növekvő és nyílt Európát” – A litván elnökség programja

“Szavahihető, növekvő és nyílt Európát” – A litván elnökség programja

2013. 07. 11.

A július 10-i ülésen a litván miniszter ismertette az elnökség programját, mely tartalmazza az államháztartások helyreállítását, a tagállamok gazdaságának megreformálását, valamint az európai verseny globális szinten való megerősítését. Mindehhez pedig a kohéziós politika az egyik fő eszköz. “A kohéziós politika a növekedés és munkahelyteremtés kulcsa, és ez nagyon fontos Európa számára. Gazdasági, szociális és területi egyenlőtlenségeket megszünteti, és kihathat az általános gazdasági növekedésre, és nem csak egyes régiókat, hanem egész Európát képes fellendíteni” – fogalmazott a miniszter, és hozzátette – “A kohéziós politika hozzáadott értéke megtöbbszöröződött a jelenlegi válságos időszakban. Az Európai Strukturális Alapok segítettek abban, hogy áthidaljuk azt a szakadékot, ahol nem voltak nemzeti erőforrások, és még mindig segít abban, hogy a szakadék falán felmásszunk a válságot követően. Beruházások, energiahatékonyság és munkanélküliség csökkentése olyan célok, amelyeket a kohéziós politikával elérhetünk. Ezért nem engedhetjük meg, hogy sokáig késlekedjünk a cselekedeteinkkel. A jogi aktusokat végre kell hajtatni, mivel 2014. január 1-jén a pénzügyi előirányzatok életbe lépnek. Ez közös kihívásunk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kohéziós eszközök időben működhessenek ettől az időponttól kezdve.

 

Sadzius miniszter kiemelte, Litvánia semleges szeretne maradni, és a mediátor szerepét játszani a Bizottság, Tanács és Parlament között.

 

A miniszter elmondta azt is, hogy óriási felelősség hárul Litvániára, hiszen egy olyan államról beszélünk, amely első ízben vállalta a soros elnökséget, és egy igen tapasztalt elnökségtől, az írektől vette át a vezető szerepet, akik immáron hetedik alkalommal elnökölhettek. Hozzátette azt is, hogy ugyan vannak különbségek a két ország között, de az együttműködés igen gyümölcsöző volt, és sokat tanultak és köszönhetnek az ír elnökségnek. Ugyan számít az, hogy ki hányszor elnökölt eddig, de Európa igen dinamikus, maga is változik, és, tapasztalatai szerint, egyes események akár egyik percről a másikra teljesen ellenkező irányba fordulhatnak, utalva ezzel a bankunióra.

 

Beszédében kitért arra is, hogy a litván elnökség igen nehéz, és kihívásokkal teli időszakban vette át a stafétabotot, hiszen minden meghozott döntés kihatással lesz a választási eredményekre is. Éppen ezért, minél hamarabb, lehetőleg már szeptemberben kompromisszumra kell jutni a még nyitott kérdésekben: többéves pénzügyi keret, társfinanszírozás, makrokondícionalitás, nem csak azért, hogy a soron következő Görögországnak könnyebb szerep jusson, hanem azért is, mert küszöbön a kampányidőszak és a választások. Hozzátette azt is, hogy az idő rövidsége miatt (hiszen az őszi elnökség gyakorlatilag másfél hónappal rövidebb, mint a tavaszi), fontos, hogy hatékony eszközökkel lezárják a még függőben lévő kérdéseket, éppen ezért a szakértői találkozók már augusztus végétől elkezdődnek.

 

A miniszter tájékoztatta a résztvevő európai parlamenti képviselőket arról, hogy 2013. november 11-12. között tartják a balti-tengeri régióról szóló 4. éves fórumot (EU Strategy for the Baltic Sea Region) Vilniuszban, megragadva az alkalmat, hogy meghívja az eseményre a REGI bizottság tagjait is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy november 26-án a soros elnökség informális konferenciát tart a kohéziós politikáért felelős miniszterek részvételével Vilniuszban.