2019. 05. 07.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kerítésmentes Európáért kampányolt; az európai szocialistákkal beígérte a magyar határkerítés lebontását – hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás.
A Fidesz EP-képviselője elmondta, Ujhelyi István azzal a bevándorláspárti Osztrák Szociáldemokrata Párttal állt ki közösen, amely beengedte a migránsokat Ausztriába.
Megjegyezte, azokkal az osztrák szociáldemokratákkal kampányolt Ujhelyi István, akiknek az azóta megbukott kancellárja, Christian Kern egyike azoknak a bevándorláspárti európai politikusoknak, akik mindig is élesen és durván támadták a magyar kerítést és határvédelmet. Most pedig az osztrák szocialisták a magyar szocialistákkal szövetkeznek a magyar határvédelem kiiktatására, a határkerítés lebontására – fűzte hozzá.
Deutsch Tamás kiemelte, Ujhelyi István tegnapi szavai alapján úgy tűnik, a magyar szocialisták készek teljesíteni külföldi szövetségeseik megrendelését, és lelkesen beígérik a magyar határkerítés lebontását. Ez nyílt támadás minden magyar és európai polgár, család biztonsága ellen – szögezte le a fideszes képviselő.
Felhívta a figyelmet arra, a déli határkerítés nemcsak Magyarország, hanem Európa határát is védi a tömeges, népvándorlásszerű illegális migránsáradattal szemben.
Deutsch Tamás arra is emlékeztetett, az MSZP-sek már nem először fogalmazzák meg azt az ígéretüket, hogy ha döntési helyzetbe kerülnek, akkor lebontják a magyar határkerítést. Felidézte, tavaly Botka László, az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje ígéretet tett arra, hogy a szocialisták lebontják a magyar határkerítést. Most pedig Ujhelyi István tett erre ígértet – fűzte hozzá.
A fideszes EP-képviselő leszögezte, május 26-án, az európai parlamenti választáson meg kell állítani a bevándorláspárti erőket, mert le akarják bontani a határkerítést és még több migránst akarnak rászabadítani Magyarországra és Európára.
Deutsch Tamás leszögezte, a Fidesz a lehető leghatározottabban elítéli Ujhelyi István tegnap megfogalmazott ígéretét.
(fidesz.hu)