VS.hu interjú – 2014. január 10.

A Fidesz EP-képviselője úgy látja, a trafikügy már ráégett a kormánypártra, a közpénzből finanszírozott lapkiadásban viszont nem látna problémát. Deutsch Tamás arra készül, hogy befutó helye lesz a Fidesz európai parlamenti listáján. Interjú.

Elvállalja a Magyar Krónika felkérését?

A Magyar Krónikáról én újságcikkekből tudok, felkérést nem kaptam. Nem vagyok újságíró, de ha kapok felkérést, elgondolkodom a válaszon.

Az állami pénzből való pártlapindítás ön szerint megengedhető? (az interjú készítése után nyilatkozta Kondor Katalin, hogy nem közpénzből készülne a Magyar Krónika – a szerk.)

Az az igazság, hogy a magyar értelmiség magát szociálliberálisnak gondoló része jó dolgában nem tudja, mit csináljon. Szemtelennek, sőt pofátlannak vagy, hogy szelídebben fogalmazzak, kettős mércével mérő megközelítésnek tartom, hogy ugyan az ehhez az értelmiségi szekértáborhoz tartozó emberek – nagyon kevés kivételtől eltekintve –világéletükben kizárólag olyan projektekben vettek részt, amelyeket állami pénzből finanszíroztak, mégis indulatosan számon kérik másokon az ilyesmit. Mutasson nekem ma valaki Magyarországon arra példát (egy-két kivételtől eltekintve), hogy nem állami-önkormányzati pénzből finanszírozzák mondjuk egy színház működését.

De most sajtótermékekről beszélünk, ez más…

Miért, a szociálliberális orgánumok miből működtek? A szocialista-szabaddemokrata kormányok idején a folyóirat-támogatásra fordított állami forrásokat szinte teljes egészében ők nyúlták le a 168 órától a Beszélőig. Miről beszélnek? Ha az a kérdés merül fel, hogy Magyarországon egy olyan folyóirat megjelentetésére fordítanak törvényes csatornákon keresztül közpénzt, amelyik nem a szoclib értelmiségi holdudvarhoz tartozik, akkor arra azonnal azt mondják, hogy szörnyűség és ilyet nem lehet csinálni. Egyébként a Magyarországon igényesnek, színvonalasnak mondott heti-, havi-, kéthavi, negyedéves periodikák száz százaléka bezárhatná kapuját, ha nem kapna állami támogatást. Mutassanak nekem egy olyan irodalmi-kritikai folyóiratot, amelyik döntő részben nem állami pénzekből működött. Vagy mondjanak egy művészfilmet, amelyik állami támogatás nélkül készült. Persze ha egyszer az egyik alkotó kapott pénzt, akkor szerinte jó volt a rendszer, a másik pedig nem kapott, szerinte meg nem volt jó a rendszer…

Akkor ez így is van rendjén?

Ha Magyarországon nem fordítanánk közpénzt a folyóirat-kiadásra, akkor a minőségi folyóiratok mindegyike megszűnne. A Katona József Színház miből működik? Magánpénzből? És a Szépművészeti Múzeum? A kultúrapártoló magánemberek adományaiból? És miből működött mindez Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt?

De az újságírás esetében ez nem fog azzal járni, hogy túlzottan elfogultak lesznek az egyes médiamunkások a különböző kormányok iránt?

Akkor ezek szerint a 168 Óra…

Nem mondtam, hogy ők nem voltak azok.

De ők azt mondják, hogy nem elfogultak. De szerintem valójában nem is arról van szó, hogy elfogultak lennének – ezeknek a műhelyeknek, szerkesztőségeknek, újságíróknak megvan a maguk értékválasztása kulturális, politikai és ideológiai szempontból egyaránt, és attól függetlenül, hogy kapnak vagy nem kapnak állami pénzt, ezekhez a nézeteikhez ragaszkodnak. A Heti Válasz vagy a Demokrata értékválasztása nem azon múlik, hogy pályázati úton kaptak-e támogatást vagy sem. A 168 órának vagy a Magyar Narancsnak szintúgy nem. Így gondolkodnak a világról, ennek megfelelően alkotnak, írnak, filmeznek vagy szobornak – elnézést a poénért. Aztán ezt a tevékenységüket átlátható vagy kevésbé átlátható, jó-rossz rendszeren keresztül, döntő részben közpénzből finanszírozzák. Magyarországon másként nem lenne kulturális teljesítmény.

És a Magyar Krónikát elindítani tervező Kerényi Imre teljesítményéről, kacskaringós életútjáról mi a véleménye?

Magyarországon e tekintetben is furcsa kettősség van. Onnantól kezdve, hogy egy művészember a véleményét büszkén vállalva vagy véletlenül elszólva magát „coming outol”, azaz nyilatkozik arról, hogy milyen a pártpolitikai szimpátiája, akkor a rivális politikai-értelmiségi táborokhoz tartozók elkezdik a művészi teljesítményét a közéleti szerepvállalása, politikai értékválasztása alapján megítélni. Döntsék végre el kedves urbánus értelmiségi honfitársaink, hogy egy színházi alkotó munkásságát az alkotásainak esztétikai érvényessége vagy a kusza/nem kusza közéleti szerepvállalása alapján gondolják megítélni?

Elsősorban közéleti teljesítményére gondoltam. A Fidesz számára nem kínos Kerényi?

A Fidesz egy nagy néppárt, olyan, amilyenben sokféle nézet, életút megfér. Én sem értek egyet minden fideszes véleményével – nem egy szekta vagyunk, ahol megkérdőjelezhetetlen hitelvek vannak, és azoktól egy milliméternyi eltérés sem lehetséges. A Fidesz egy politikai család, amelyben a világról vallott értékek közössége, és nem egyformasága az összetartó erő. Én például nem vagyok kereszténydemokrata, de a Fidesz-KDNP nagy erejének tartom, hogy sok kereszténydemokrata szavazónk van.

És ha abból az Orbán-beszédből indulunk ki, amelyben a „vörös alsóneműt narancssárgára cserélőkről” volt szó, akkor sem problémás Kerényi? Vagy mondjuk Pozsgay Imre?

Ezt kérdezzék meg azoktól a közszereplőktől, akiket illetően ilyesmi felvetődik, és engedjék meg, hogy válaszolhassanak. A riválisok mindig így, a hiteltelenítéssel próbálnak jellemgyilkos állításokat megfogalmazni. Szerintem akkor „kínos”, „problémás” valaki, ha nem vállalja, letagadja, átfesti azt, amit korábban tett, gondolt. Úgy tudom, Kerényi és Pozsgay is elmondta, hogy mit gondoltak a világról, és mi változott egykori nézeteikhez képest. De még egy gondolat erejéig visszatérve Kerényi Imre kezdeményezésére: én híve vagyok az iróniának, a cinizmusnak, a gúnynak. És szerintem mindenhez lehet humorral, tréfával fordulni, csak az arányérzék a kérdés. Nos, megjelent ez a Kerényi-levél, hogy ő milyen hitvallás szerint készítene újságot. Természetesen hülyét lehet csinálni az egészből, de ha nem ezzel a szándékkal fordulunk a dologhoz, az alapállítással mi a probléma? Nincs annak létjogosultsága, hogy valaki az emberi létezés örömei és bánatai, sikerei és kudarcai közül tudatos elhatározással az előbbieket mutassa be egy folyóiratban? Szerintem van.

Azt nem tartja elfogadhatatlannak, amikor képviselőként egy öntudatos, beadványok garmadát gyártó állampolgárt nevez „szerencsétlen futóbolodnak”?

Rendben, beszéljünk arról, amit írtam. Arról posztoltam, hogy aki a politikusi szakmának bármelyik részével is foglalkozott, az tudja, hogy van az embereknek egy csoportja, akiknek fixa ideáik vannak, és ezekkel ostromolják a képviselőiket. Aki volt már akár csak önkormányzati külső bizottsági tag, jól ismeri a helyzetet, amikor ül egy ilyen ember a fogadóóráján, és 8-10 perc elteltével már a negyedik, általa átélt ufólátogatásról vagy valamilyen hatalmas disznóságról értekezik, természetesen mély átéléssel, öntudatosan. Mániákusan beszél az ilyen ember valamiről, amiről csak nagy vagy üres általánosságokat fogalmaz meg. Mint Horváth. „Vannak az országban áfacsalások” – igen, ez rossz. Nyilván vannak köztük, amiket nem leplez le a NAV. Bizonyítékokról viszont nem lehet hallani természetesen. Azt mondtam és ezt most is tartom, hogy amikor ezeket a szerencsétlen futóbolondokat különböző pártoknak politikai érdekből sztárolják, majd aztán, amikor végérvényesen kiderül, hogy a mániáikat leszámítva nincs semmi abban, amit mondanak, akkor elejtik, nos, ez nem más, mint rongyemberség.

Bizonyítékokról azért nem hallani, mert ezek az adótitok kategóriájába tartoznak, nem?

Amikor nyilvánvalóan szabálytalanul mások számítógépébe nyúlkált bele, úgy tűnik, a titok annyira nem számított Horváthnak. Amikor a mániáit akarja igazolni, akkor a jogszabályok betartásának parancsát felülírja az igazságkeresés erkölcsi normája. Amikor viszont az igazság érdekében el kéne mondania, hogy mik a bizonyítékai a vádaskodására, akkor hirtelen kényesen jogkövetővé válik. Az igazi disznóság viszont az, amiről már beszéltem: amikor politikusok nehány hétre közéleti celebet gyártanak egy ilyen emberből, pedig pontosan tudják róla, hogy futóbolond. Mégis, mindenféle skrupulus nélkül felhasználják a szerencsétlent. Horváthot amúgy fideszes önkormányzati képviselő korából ismerem. Nem sokat változott azóta, már akkor is zaklatott idegállapotban lépett ki a Fideszből. Nehéz őt komolyan venni.

Hadházy Ákos viszont bizonyítékkal állt elő trafikügyben. Nem égett rá a Fideszre a trafikmutyi bélyege?

De. A trafikügy „ügyebbé” vált, hogy így mondjam. Az egész egy állatorvosi ló szerintem – azt mutatja, hogy egy tapasztalt, rutinos politikai szereplő hogyan tud a kezdőkre jellemző hibákat elkövetni. A magyar pártpolitikában van egy bevett téves vélekedés: azt szokták mondani, hogy „igen, politikailag a dolog helyes volt, de kommunikációs hiba történt”. Ilyen szerintem nincs, politika és kommunikáció nem két dolog, nem válik külön. Ebben az ügyben politikai meccset vesztett a kormányoldal. Az, hogy mind népegészségügyi, mind gazdasági-kereskedelmi szempontból helyes a dohánytermékek kiskereskedelmének teljes átalakítása, nem kérdés. De nem erről, a polgárok érdekeit szolgáló törekvésről, hanem az ellenzék témájáról, a pályázatis-mutyis „ügyekről” szólt a nyilvánosság. És ha ma egy elkötelezett Fidesz-szavazót megkérdeznek, hogy miről is szólt a nemzeti dohányboltok rendszerének bevezetése, szerintem nem a dohányzás radikális visszaszorítását említi, hanem a trafikmutyi ügyét. De ebben nem gonosz világösszeesküvést kell látni, hanem azt, hogy politikai csatát vesztettünk. A dolog azért túl lett spilázva szerintem: először arról beszéltek, hogy valamennyi pályázati győztes gennyesre fogja magát keresni, és mindenki fideszes, vagy fideszes rokona. Milyen szemét ezért a kormány. Most meg arról van szó, hogy a megnyíló dohányboltok kétharmada nullszaldós vagy veszteséges, és milyen nehéz helyzetben vannak a koncessziós jogosultak. Milyen szemét ezért a kormány.

A szekszárdi fideszesekhez azért valahogy csak odakerült a pályázók névsora. Ők pedig jól elbeszélgettek arról, megérdemlik-e a jelöltek a koncessziót.

A szekszárdi sztorit már mindenfelől körbejárták. Sok mindent nem tudnék hozzátenni. Amit volt képviselőtársunk állít, az éppenséggel alapvetően nem igaz. Az európai sajtóban egyébként a mutyikat, a visszaélés-gyanús ügyeket illetően az ártatlanság vélelme érvényesül: akkor állítják valamiről, hogy visszaélés, ha bizonyíték van rá. Magyarországon viszont ennek pont az ellenkezője működik: ha valaki hírbe hozható, akkor hírbe is hozzák, és a hírbe hozás ténye által a nyilvánosságban úgy beszélnek, írnak róla, mintha ő már bizonyítottan elkövette volna a benyálazásában említett mutyit. Ebben a tótágast állt logikában újságíró és közvélemény egyébként egymásra is talált.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő megkapta már öntől a Kuruc.info betiltásához szükséges papírokat?

Készülnek, hamarosan be is adom ezeket az ügyészségre.

A Kuruc.info betiltásával viszont még nem ásnánk le a probléma gyökeréig. Ön szerint mi az oka, hogy a szélsőjobb ennyire megerősödhetett az utóbbi években, hogy ekkora az igény például a Kuruc.infóra is?

Nem mondanám, hogy az igény lenne rá ekkora. Vegyük csak például a valóságshowkat, azokra sem feltétlenül a nézőknek van igénye – de ezt adják, úgyhogy ezt nézik. Ami pedig annak a problémának a gyökeréig való leásást illeti, amelyiknek az egyik tünete a kuruc.info, illetve annak olvasottsága, azt tudom mondani: nem az a jelenség lényege, hogy vannak adott esetben széles társadalmi csoportok körében érvényesülő frusztrációk, amikre a szélsőségesnek mondott politikai pártok kínálnak „megoldásokat”. A probléma gyökere szerintem az, hogy a „politikailag korrekt” közéleti beszédmóddal kapcsolatos elvárás betegesen doktrinerré vált. Manapság az emberek bizonyos félelmeiről, kritikáiról, vágyairól, érzéseiről szóló, a dolgokat nevükön nevező őszinte, tisztességes, nyílt beszéd tilalmas, tabu, így ki van zárva ezeknek a témáknak a nyilvános megbeszéléséből a mérsékeltnek mondott politikai közeg is. Bizonyos kérdések kapcsán csak egyetlen módon szabad megszólalni: „Helytelen az előítélet! Ne legyenek az emberek előítéletesek!” Erre mondják azt az emberek, hogy „jó, akkor előítéletes vagyok, de hát tényleg az a helyzet, hogy a nagymamámat az elmúlt másfél évben négyszer rabolták ki a falujában élő cigányok. Most akkor mit csináljak?” Mire mi a válasz? „Ne legyen előítéletes!” Pedig igenis a mélyszegénységben élő társadalmi csoportok körében a tizenöt-húsz évvel korábbi időszakhoz képest jelentősen megnőtt az agresszív bűnözői magatartást tanúsítók száma. A mélyszegénységben élők legnagyobb része pedig cigány. Ha nem lehet erről tisztességgel, nyíltan beszélni a politikai nyilvánosságban, akkor marad a kuruc.info.

Azért ez kicsit a kérdés leegyszerűsítésének tűnik. De térjünk át az MTK-ra. Mi is történt most pontosan? Az MTK bekebelezte az MTK Budapestet?

A labdarúgóklub képviselője már nyilatkozott arról, hogy mi történt.

Az öccse mindenesetre most már mindkét szervezet vezetésének tagja. Így ön is első forrásból tud majd felkészülni arra a lehetőségre, hogy Kálmán Olga a futballklub támogatásairól kérdezheti, nem?

Van egy cég, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt., ennek van egy tulajdonosa, a Blue & White Investment Zrt, ennek a cégnek pedig egy másik cég a tulajdonosa, és ebben a cégben az egyik tulajdonos a testvérem. Ez a helyzet. Számomra egyébként a legjobb hír Torghelle Sándor leigazolása volt.

Azt tudja már, hogy EP- vagy országgyűlési képviselőként indul idén?

Az EP-választásra vonatkozó törvény rendelkezései szerint a május végen esedékes EP-választás előtt áprilisban kell a pártoknak dönteniük a listákról. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy addig az időpontig semmilyen konzultáció ne történne arról, ki szerepel majd a listán. Erről érdemben úgy gondolom, februárban-márciusban lesz szó. Nekem az az ambícióm, hogy folytassam az európai parlamenti képviselői munkámat. Azok a Fidesz vezetők, akik idáig megkérdezték erről a véleményemet, pozitívan fogadták az elképzelésemet, úgyhogy arra készülök, hogy a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási listáján befutó helyen fogok szerepelni.

vs.hu – Lakner Dávid (Fotók: Kozma Zsuzsi)