Hírek

Átadták a Raoul Wallenbergről elnevezett üléstermet

Átadták a Raoul Wallenbergről elnevezett üléstermet

2013. 01. 22.

"A Magyar Néppárti Képviselőcsoport tisztelettel adózik Raoul Wallenberg munkássága előtt. Wallenberg igaz európaiként és igaz emberként, a náci uralom veszélyei ellenére is embertársai életét próbálta menteni Budapesten. Raoul Wallenberg olyan magatartásról tett tanúbizonyságot, amely például szolgál egész Európa számára. A róla elnevezett terem révén szellemisége az Európai Parlament falai között is tovább él" – közölte a fideszes képviselő.
Az EP brüsszeli komplexumának Altiero Spinelliről elnevezett épületében lévő 5G2-es teremben, amely mostantól Raoul Wallenberg-terem, bizottsági üléseket tartanak, és gyakran szolgál a miniszterek tanácsa és az EP közötti egyeztetések helyszínéül.

Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke a terem felavatása előtt, az Európai Parlament holokausztmegemlékezésén az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Wallenberg személye teljes mértékben kapcsolódik a magyar valósághoz.
"Egyszerre lehetünk büszkék Wallenbergre (…) és azokra is, akik Wallenbergtől függetlenül tették a dolgukat és mentették az üldözötteket, és egyszerre kell szégyenkeznünk és bocsánatot kérnünk azok helyett, akik mindezt nem tették, akik nem tették meg azt, amit megtehettek volna" – vélekedett Surján. Szerinte Magyarországon kibeszéletlen maradt az egész problémakör, mert évtizedekig nem lehetett kiejteni azt a szót, hogy zsidó, ezért most eljött a nemzeti önvizsgálat, a kibeszélés ideje is.

"Katarzisra van szükség. Arra, hogy mindenki fölfogja, hogy mi történt, helyükre tegye a dolgokat, és szülessen meg benne az az elhatározás, hogy soha kollektív bűnösség alapján a világon senkit elítélni és megítélni nem lehet" – jelentette ki Surján László. Úgy vélekedett, hogy ez messze túlmutat a zsidóság körén, miközben a legnagyobb szenvedést és legsúlyosabb tragédiát ők szenvedték el.

Az EP néppárti delegációjának több képviselője, köztük Deutsch Tamás is részt vett a megemlékezésen.

MTI