Hírek

Becket Tamásra emlékeztek

Becket Tamásra emlékeztek

2010. 01. 05.

Köszöntőjében Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök emlékeztetett: a XII. században II. Henrik angol király által „az egyház jogai melletti kiállása miatt” meggyilkoltatott angol szent magyarországi tisztelete a középkor után a XX. század hatvanas-hetvenes éveiben kezdett újra megerősödni, és szerencsére ma is él. Greg Dorey, az Egyesült Királyság nagykövete leszögezte: Becket Tamás életpéldája arra tanít bennünket, hogy a hatalommal szemben akár az életünk árán is ki kell állnunk amellett, amit valóban helyesnek tartunk. Bár a mai Európában nyilván nem kerülünk olyan éles helyzetbe, mint a XII. századi érsek, most is komoly erkölcsi kihívások elé állíthat bennünket az élet. A nagykövet a vasfüggöny leomlásának huszadik évfordulójára utalva figyelmeztetett: fel kell idézni azok emlékét, akik életüket áldozták a szabadságért és a békéért. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője II. János Pál pápát idézve hangsúlyozta: a múltra való emlékezés a jövő iránti elkötelezettség záloga. Deutsch felidézte: két évtizede a szabadság iránti vágy győzte le a kommunizmust, emberek milliói választották az elnyomás által teremtett hiány helyett a teljességet. A posztkommunizmust is meg kell haladni, és ez nem Kárpát-medencei, hanem európai kérdés – mondta az EP-képviselő.

(Magyar Hírlap)