Erkel bicentenárium, Kohán centenárium a brüsszeli évadnyitón
2010. 09. 10.
Az új évadban különös hangsúlyt kap a magyar tájegységek bemutatása. Ennek sorában elsőként a Dél-Alföldi régióval foglalkozó kiállításnak adott otthont a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet. Gyula nagy szülötteinek, Erkel Ferencnek és Kohán Györgynek a műalkotásain keresztül mutatkozott be a Dél-Alföldi régió. Erkel Ferenc műveiből a békéscsabai Bartók Béla Énekkar adott elő, a brüsszeli eseménysorozatot pedig Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő nyitotta meg:
„A művészet olyan eszköz, mint a vaknak a fehér bot, amellyel kitapogathatjuk, amit nem látunk, de tudjuk, hogy létezik.” – állítja Lawrence Durrell. Nos, mai találkozásunkon minden érzékszervünkre szükségünk lesz, hogy felfedezzünk egy nagyon is létező magyarországi régiót.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Régi igazság, hogy a cél elérése mellett legálabb olyan fontos az út, amin eljutunk a célig. Az út az élet, amely átalakít, csiszol bennünket. Ma két művész művein keresztül ismerkedhetünk meg az általuk bejárt úttal, annak egy-egy állomásával, s velük Magyarország egyik csodálatos régiójának életével, értékeivel.
100 esztendő választja el a két művészt egymástól, és száz esztendő választja el tőlünk a hozzánk legközelebb esőt. 100 esztendő – 4 emberöltő. Nagyot fordult ezalatt a világ Európában és Magyarországon is, és nagyot fordult abban a kisvárosban is, amelyből mindketten elindultak.
A kétszáz esztendeje született Erkel Ferenc egy nádfedeles házban látta meg a napvilágot Gyulán, a magyar Alföld szélén. Tanúja volt a magyar nemzet öntudatra ébredésének, egy elbukott szabadságharcnak, s a kiegyezést követően a Monarchiában egyesült Közép-Európa szédületes tempójú gazdasági és kulturális fejlődésének. Amikor született, alig volt Magyarországon operaelőadás. Amikor meghalt, egy robbanásszerűen fejlődő, érdekes és színes főváros operaházának igazgatójaként, a magyar nemzeti operajátszás megteremtőjeként ünnepelték.
A száz esztendeje született Kohán György Európa megtöretése és Közép-Európa széttörése után lett festőművész. Az I. világháborút követő nehéz esztendőkben tanulta a mesterséget. Átélte a II. világháborút és a létező szocializmus térhódítását. Két, szinte önálló életművet épített föl: egy realista indíttatású, a konstruktivizmus összeszedettségével, fegyelmével építkezőt, s egy másikat, amelynek fő építőköve a geometrikus formák világa. Mindkét nyelv, mindkét világ találkozási pontja az Alföldi táj, amelyből a művész vétetett, s amely élete legfontosabb pillanataiban körülvette.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amivel ma este találkozhatunk az megannyi érdekes, megrendítő és fontos, egy-egy műalkotásba zárt pillanata egy nemzet, egy régió 200 esztendős történetének. Olyan pillanatok ezek, amelyeket két, saját útját járó ember örökített meg. Két ember, két nagyszerű művész, akiket alakított ez az út, és akik alakították az utat.
Azt az élményt kívánom mindannyiunknak ehhez a mai találkozáshoz, amelyet a régi görögök, mindannyiunk mesterei és a művészetben nagyapái úgy neveztek: katarzis. Kívánom mindannyiunknak a találkozást ezekkel a művekkel, a bennük foglalt történetekkel és személyekkel, tájakkal és vidékekkel. És kívánom a találkozás, az egymással való találkozás örömét a terített fehér asztalnál, amelyet a Dél-Alföldi Régió kincseinek legjavával terítettünk meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szép estét, jó szórakozást kívánok mindannyiuknak!”
