Regionális Fejlesztés

Európa értékeinek felelevenítése – Európa napi megemlékezés a Parlamentben

Európa értékeinek felelevenítése – Európa napi megemlékezés a Parlamentben

2012. 05. 09.

A mai napon tartották az Európai Parlamentben az "Európa  értékeinek felelevenítése" című ünnepségét, melyet a Robert Schuman által jegyzett nyilatkozat 62. évfordulója alkalmából szervezett az  Európai Néppárt, az Európai Parlament legbefolyásosabb és legnagyobb politikai csoportja. A rendezvényen részt vett Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő is. Az ünnepségen beszédet mondott Hans-Gert Poettering az Európai Parlament korábbi néppárti elnöke,José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke, ésHerman Van Rompuy az Európai Tanács elnöke, akik felszólásukban kifejtették: Európának mélyítenie kell az integrációt, és a válság következtében előállt új kihívásokat helyén kell kezelnie. A válsággal nem csak gazdaságunk, de értékeink is válságba kerültek. Folytatni kell a reformokat, de úgy, hogy az Európai értékek ne kerüljenek veszélybe, sőtt mi több nagyobb hangsúlyt kell kapjanak az elkövetkezendő uniós politika megalkotásában. Meg kell őriznünk a lelkesedésünket, a közös Európába vetett hitünket, és mindannyian hangsúlyozták, hogy a piac nem játszhat központi szerepet az életünkben. Közös értékeinknek a békét, az emberi méltóság övezte tiszteletetet, a szabadságot, az igazságosságot, valamint a szolidaritást tekintjük.