Sport

MOB elnökségi: Változás a főtitkári pozícióban

MOB elnökségi: Változás a főtitkári pozícióban

2012. 10. 12.

A pénteki elnökségi ülésen Borkai Zsolt MOB elnök kezdeményezte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége járuljon hozzá Molnár Zoltán főtitkári megbízatásának mai nappal történő megszüntetéséhez. Borkai Zsolt MOB elnök indoklásában megköszönte és kiemelten dícsérte Molnár Zoltán elmúlt évtizedekben végzett színvonalas munkáját, elismerve, hogy sokat tett a magyar sportért és az olimpiai mozgalomért többek között a MOB iroda élén, ugyanakkor kifejtette, hogy a jövőben más szemléletű vezetővel kíván dolgozni. Molnár Zoltán tudomásul vette a döntést.

„Mindent megteszek, hogy a váltás zökkenőmentes legyen. Köszönöm az eddigi bizalmat, mely révén számos sportsikerben tevékenyen részt vehettem” – mondta az eddigi főtitkár.

Molnár Zoltán 1991 óta MOB-tag és 2001 óta dolgozik a Magyar Olimpiai Bizottságban. A MOB elnökségi tagjaként a barcelonai volt az első olimpiája. Egy kivétellel az elmúlt 20 év valamennyi olimpiáján részt vett. Sydney óta négy nyári és három téli olimpián volt csapatvezető. Összességében a 17 éremmel zárult londoni olimpia volt a tízedik, amelyen részt vett. Elismerésként az egyik legmagasabb állami kitüntetést vehette át a Parlamentben. Huszonhét éven keresztül dolgozott a Népstadion és Intézményeinél, melynek 10 évig a főigazgatója volt. Molnár Zoltán 2001-ben a MOB ügyvezető igazgatója, 2009-ben pedig a szervezet főtitkára lett.

Borkai Zsolt elnök Szabó Bencét, a MOB sportigazgatóját, kétszeres olimpiai bajnok vívót javasolta MOB főtitkárnak. A MOB elnöksége egyhangúlag elfogadta Szabó Bence főtitkári kinevezését.

„Köszönöm a megtisztelő feladatot, elfogadom. Köszönöm Molnár Zoltánnak, hogy sportszerű, korrekt módon állt a döntéshez. Az elmúlt időszakban sokat tanultam tőle. A legjobb tudásom szerint fogom szolgálni az olimpiai mozgalmat”- tette hozzá az új főtitkár, Szabó Bence.

Az elnökségi ülésen Borkai Zsolt bejelentette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyta a MOB Alapszabályát. Továbbá napirendre került a MOB szakmai tagozataink beszámolója és a MOB sportágfejlesztési stratégiája is.

A következő állásfoglalás született a londoni olimpián résztvevő sportszakemberek és az olimpiai csapatiroda munkatársainak jutalmazása kapcsán: a MOB működése és döntései nyilvánosak, de a személyes adatok törvényi védelme érdekében a Magyar Olimpiai Bizottságnak nem áll jogában nyilvánosságra hozni a jutalmak mértékét. Amennyiben az illető személy a hozzájárulását adja, kizárólag csak ebben az esetben hozhatja nyilvánosságra a saját konkrét jutalmát.

mob.hu