Regionális Fejlesztés

Nem csökkenhet Magyarország uniós fejlesztési támogatása!

Nem csökkenhet Magyarország uniós fejlesztési támogatása!

2011. 11. 16.

A mai vitában Deutsch Tamás rámutatott: A Magyarországnak jutó európai uniós támogatás mértéke semmiképpen sem csökkenhet a következő költségvetési időszakban, sőt lehetőség szerint a források növelését kell elérni ott, ahol erre mozgástér van. Ilyen például a fővárosi régiók támogatásának kérdése. "Nem fogadhatunk el olyan kompromisszumot, amely veszélyeztetné, hogy a 2013-2020-as időszakban bármelyik magyarországi régiónak kevesebb forrás jusson, mint a jelenlegi hétéves költségvetési időszakban" – jelentette ki.

A néppárti politikus kifejtette, hogy a Költségvetési Ellenőrző Bizottságban jelenleg is az uniós források felhasználására vonatkozó szabály- és ellenőrzőrendszer olyan módon történő megerősítésén dolgoznak, mely egyszerre teszi lehetővé a támogatások egyszerűbb lehívását, valamint a források hatékonyabb és szabályos felhasználását.

A magyar kormány az Európai Tanácsban, a néppárti magyar képviselők az Európai Parlamentben küzdenek azért, hogy az alapvető magyar nemzeti érdekeket következetesen érvényesítsék a következő uniós költségvetésben. A kohéziós politika és a fejlesztési források közös európai érdekeket szolgálnak, melyek a válságból kilábaló Európa gazdasági növekedésének motorját jelentik.

Az Európai Parlament 2010 őszén nagy többséggel elfogadott állásfoglalási indítványának 3. és 8. pontja a következőket tartalmazza:

" Az Európai Parlament úgy véli, hogy mivel a jelenlegi pénzügyi keret jelentős hatást gyakorol a regionális fejlesztésre, az uniós költségvetés javasolt felülvizsgálata során és a jövőbeli pénzügyi keret kialakításakor minden tekintetben figyelembe kell venni a regionális dimenziót, továbbá hogy egy megbízható pénzügyi háttérrel rendelkező erőteljes uniós regionális politika a szociális, gazdasági és területi kohézió megvalósításának alapvető feltétele;"

"… felhív arra, hogy a 2013 utáni időszakra vonatkozó kohéziós politika kialakítása kínáljon egy olyan, egyszerű, méltányos és átlátható átmeneti rendszert, amely figyelembe veszi a korábbi tapasztalatokat és az érintett régiók szociális és gazdasági helyzetének legutóbbi tendenciáit, valamint tegye lehetővé e régiók számára, hogy továbbra is növekedési és fejlődési pályájukon maradhassanak."