Sport

Szőcs Bertalan nevét viseli az MTK vívóterme

Szőcs Bertalan nevét viseli az MTK vívóterme

2013. 11. 01.

Szőcs Bertalan meghatottan, könnyeivel küszködve mondott köszönetet, majd eddigi pályáját így összegezte: "Azt hiszem, értettem a tehetségek felismeréséhez, igyekeztem mindig újat kitalálni, egy lépéssel a világ előtt."

Deutsch Tamás arról beszélt, hogy idén novemberben ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját az MTK, melynek legeredményesebb szakosztálya a vívás. A jövőre 80 éves Szőcs Bertalan élete nagy részét ebben a teremben töltötte, versenyzői világversenyeken 113 érmet nyertek.

Szekeres Pál méltatta Szőcs Bertalan versenyzői és edzői pályafutását, majd kiemelte, hogy a mesteredző ma is aktív edző, sőt, az augusztusi budapesti világbajnokságon az aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagja volt tanítványa, Szényi Péter.

A tanítványok nevében Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívó köszöntötte a mestert, akitől szerinte nemcsak a vívás fortélyait sajátították el, hanem értékesebb emberré váltak.

"Berci bácsi mindig a tanítványok mellett állt, sikerben, bajban" – mondta Sákovicsné Dömölky Lídia.

A beszédek után leleplezték a "Szőcs Bertalan vívóterem" táblát, illetve a létesítmény bejáratánál azt a márványtáblát, amelyen a szakosztály olimpia-, világ- és Európa-bajnokainak neve olvasható.