Európai Parlament

A Partium SC labdarúgócsapat látogatása Brüsszelben

A Partium SC labdarúgócsapat látogatása Brüsszelben

2012. 02. 29.

A játékosok kedden az Európai Parlament működéséről szóló szemináriumon vettek részt. A látogatócsoportok számára rendezett program keretében találkoztak Deutsch Tamás EP-képviselővel is, aki mint egykori sportminiszter és mint gyakorló klubelnök, az európai sport és az európai labdarúgás lehetőségeiről és jövőjéről osztotta meg nézeteit a vendégekkel.

A csoportot ezután Sean Kelly és Jim Higgins ír néppárti politikusok köszöntötték, akik – egyebek mellett – azt hangsúlyozták, hogy a sport szerves alkotórésze a nemzeti kultúrának és a nevelésnek, továbbá az európai integrációnak is fontos része.

A brüsszeli látogatáskiegészítő programjaként, Bölöni László nemzetközi hírű mesteredző közvetítésével, a csapat barátságos edzőmérkőzést játszott a Royale Union Saint Gilloise csapatával. Bár a Bihar megyei tartományi és a belgiumi harmadosztályú csapat mérkőzése mindvégig kiegyensúlyozott volt, a magyar végül is részben szerencsétlen, mindazáltal tisztes vereséget szenvedett.