Európai Parlament

A szabadság dala szállt Makón is – Deutsch Tamás ünnepi beszéde Makón

A szabadság dala szállt Makón is – Deutsch Tamás ünnepi beszéde Makón

2011. 03. 16.

„Szálljon a szabadság dala!” – ez volt a címe az egyházi iskolások műsorának, amely a március idusán Budapesten történt főbb eseményeket beszélte el. Az összeállítás különlegességét az adta, hogy a történelmi események személyes, emberi vonatkozásait is megragadták a diákok. Olyan pillanatokat jelenítettek meg, mint Petőfi és édesanyja vitája arról, részt kell-e vennie a költőnek a forradalomban, kockáztathatja-e az életét, amikor felesége várandós? Egy jelenet pedig Jókai Mór és Laborfalvy Róza megismerkedését mutatta be a nap estéjén, a Bánk Bán előadása után.

Ezt követő ünnepi beszédét Deutsch Tamás Jókai Mór gondolatait idézve kezdte: „A pillanat, amelyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is.” Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta: gondjaink gyökere ismét a szabadság hiánya körül van. Mai szabadságunk gátjaként az államadósságot nevezte meg a képviselő, amely nemcsak gyermekeinktől, unokáinktól veszi el a jövőbeli boldogulás lehetőségét, hanem tőlünk is. Szemléletes példával mutatta be a 20.000 milliárdos adósság nagyságát: ez az összeg 150 szerese Makó költségvetésének, azaz annak a forrásnak, amelyet egy évben a város a polgárai boldogulására fordíthat. „A mi nemzedékünk feladata az, hogy visszaszerezzük az országnak az önrendelkezés szabadságát: meg kell szabadítanunk valamennyi családot, minden magyar polgárt a nyomasztó terhektől.” Ezt a szándékot Deutsch szerint azaz összefogás viheti sikerre, amely 2010-ben megmutatkozott választói akaratban. „De ne engedjük, hogy megbélyegezzék ezt az összefogást azok, akik nem akarnak, nem tudnak, vagy nem mernek a részeseivé válni” – tette hozzá az EP-képviselő. A szónok arra emlékeztetett: a ’48-asokat utólag rebelliseknek nevezték, az ’56-os forradalomról azt mondták, a csőcselék lázadása volt. Ma pedig egyre többször hallunk rosszallóan a 2/3-os parlamenti többségről, mintha valami szégyellnivaló volna abban, hogy ekkora támogatás áll a kormány mögött. A Fidesz alapító tagja befejezésül úgy fogalmazott: „Azt kívánom mindannyiunknak, hogy képesek legyünk méltónak lenni március 15-hez, ennek a csodálatos napnak az örökségéhez.”



Mágori Józsefné ezt követően arról a pályázatról beszélt, amelyet néhány héttel ezelőtt a nemzeti ünnephez kapcsolódóan hirdetett meg. Mint elmondta: a diákoknak és felkészítő tanáraiknak arra kívánt lehetőséget teremteni, hogy 1848-49 szellemiségét, erejét, történelmi hátterét versekben, képzőművészeti alkotásokban és helytörténeti tablókon jelenítsék meg a pályázó gyerekek. Az országgyűlési képviselő várakozásait felülmúló volt az érdeklődés, hiszen 250 pályamunka érkezett Makóról és térségéből. Az egyik kiváló pályamunkát, Sulyok Roland Magyar maradok című költeményét a rendezvényen Csekő Alex előadásában meg is hallgathatta a közönség. Mágoriné elmondta azt is: az értékelést szakértő zsűrire bízta, amely végül 125 munkát jutalmazott. A kiemelt elismerést kapott 40 tanuló és felkészítő tanáraik a képviselő asszony alapítványának költségén egynapos budapesti kirándulásban részesül, amelynek során a Parlamentbe is ellátogatnak. További 85 tanuló és felkészítője utazhat szintén egynapos kirándulásra Ópusztaszerre. Hozzátette: valamennyi pályázó kap oklevelet és édességet is, amelyet személyesen visz el a tanulók oktatási intézményeibe a tavaszi szünet kezdetéig. Ekkor fogja tájékoztatni az intézményvezetőket a kirándulások időpontjairól is.
Mágori Józsefné a sikert látva elmondta, szeretné, ha az „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag…” elnevezésű pályázat hagyománnyá nőné ki magát, és minden évben, a mindenkori országgyűlési képviselő kiírná a város és térsége oktatási intézményei számára. A pályamunkákból egyébként a makói József Attila Múzeum dolgozóinak köszönhetően kiállítás nyílt, amely a múzeum nyitvatartási ideje alatt megtekinthető.

Varga Márta – szegedma.hu