Európai Parlament

A vállalkozó szellem a gazdaság motorja

A vállalkozó szellem a gazdaság motorja

2013. 06. 14.

A fideszes EP képviselő lmondta, hogy ahogyan az Európai Unióban, így Magyarországon is probléma a munkanélküliség. Beszélt az új európai uniós Ifjúsági garanciaprogramról, melynek keretében 2014-tól 6 milliárd eurót kívánnak fordítani az európai fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére, ugyanis az aktivitási ráta a 25 év alatti korosztálynál nagyon alacsony. Emellett kiemelte, hogy örül a vállalkozáskeltető programnak és gratulál hozzá valamint meggyőződése, hogy 2-3 év múlva a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához jönnek majd más európai országok képviselői annak érdekében, hogy a munkaügyi központ által külföldi modellek alapján adaptált és átalakított módszert tanulmányozzák.

Dr. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója elmondta, hogy a többkörös kiválasztási eljárást követően a 142 jelentkezőből 33 ember rendelkezett olyan életképes gazdasági ötlettel, és az ehhez szükséges szakképesítéssel, akik megkezdhetik a vállalkozásukat a munkaügyi központ segítségével. A résztvevők 2 hónapos intenzív gyakorlatorientált tanfolyamon vesznek részt, ahol kifejezetten a vállalkozás indításával, működtetésével kapcsolatos gyakorlati tudást szerezhetik meg. A jól menő gazdaság motorja a vállalkozó szellem. Magyarországon, így Békés megyében is elég kevés a vállalkozó ember, és még a törvények sem eléggé vállalkozóbarátok. Ennek segítése és fellendítése érdekében jött létre ez a projekt. Olyan embereket kerestünk, akikben van motiváció, és a vállalkozás indításához megfelelő szakmai tudással rendelkeznek – mondta dr. Nagy Ágnes.

A képzés alatt a résztvevőknek lehetőségük lesz arra, hogy a tervezett vállalkozási tevékenységüket kockázatmentesen, vállalkozói igazolvány kiváltása nélkül kipróbálják. Ez úgy lehetséges, hogy a tevékenységet ugyan végzik, de nem a saját nevükben. A kipróbálási fázis maximum 6 hónapig tart. A kipróbálást követően, ha a vállalkozó úgy érzi, hogy felkészült, akkor lehetősége lesz vállalkozóvá válási támogatást igényelni a projektből, amely a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeget jelent 6 hónapos időtartamra. Ettől kezdve már a saját neve alatt végzi az önálló vállalkozói tevékenységét. A munkaügyi központ segítséget nyújt a vállalkozási forma kiválasztásában, a piaci helyzet és a marketing megismerésében, engedélyek beszerzésében, és biztosítja az adminisztratív hátteret is. Azaz mentori szolgáltatást nyújt – ismertette az igazgatónő. Többféle tevékenységet végző vállalkozó szellemű ember kezdheti meg a képzési programot. Van köztük asztalos, bútorkészítő, kézműves, varrónő, artistabohóc, mezőgazdász- fokhagymatermesztő, informatikus, virágboltos, természetgyógyász és szobafestő-mázoló is.

A rendezvényen Vida Ágnes, on-line marketing szakértő előadása mellett a STRAT-UP Model sikeres vállalkozói és a most induló program néhány jelöltje is bemutatkozott.

A konzorciumban megvalósuló projekt konzorciumvezetője a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, tagjai pedig a Türr István Képző és Kutató Intézet, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány, valamint a Békés Megyei Vállalkozás-keltető Kft.

A projekt költségvetése 80.000.000 Ft. A TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0012 projekt 2013. március 1- 2014. augusztus 31 között valósul meg.

Az első több fordulós kiválasztási eljárást követően 33 fő került bevonásra a programba, akik közül 2013. június 17-én várhatóan 20 főkezdi mega „Vállalkozói kompetenciák fejlesztése” elnevezésű gyakorlatorientált képzési programot.

www.bekes.munka.hu