Európai Parlament

Deutsch: fordulat az Altus-botrányban, EP-bizottság napirendjén az ügy

Deutsch: fordulat az Altus-botrányban, EP-bizottság napirendjén az ügy

2015. 10. 13.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha ebben az esetben nem merül fel a politikai összeférhetetlenség, akkor az ennek a rendkívül fontos uniós szabálynak a kiüresedését jelenti. Ezért foglalkozik az EP költségvetési ellenőrző bizottságának koordinátori értekezlete az üggyel – tette hozzá.

Az Európai Néppárt határozott álláspontja az, hogy nem lehet kiüresíteni az összeférhetetlenségi szabályokat, köztük a politikaiakat sem – közölte, jelezve, hogy mindenkinek, aki EU-s közbeszerzési pályázaton indul, nyilatkoznia kell arról, hogy esetében nem áll fenn összeférhetetlenség, így politikai sem.

A Fidesz EP-képviselője szerint a politikai összeférhetetlenségi szabályok alapján az Altust már a pályázatból is ki kellett volna zárni.
Deutsch Tamás az ügyről szólva emlékeztetett, hogy összesen több mint 1,5 milliárd forint értékű az a közbeszerzés, amelyen a volt miniszterelnök cége által vezetett konzorcium nyert.

Arra a kérdésre, hogy szerinte elképzelhető-e szerződésbontás, a politikus azt válaszolta: ha egy pályázat győztese az uniós közbeszerzés rendjének egyik alapvető szabályát sérti meg, akkor a következmény nem lehet más, mint a vele kötött szerződés semmissé nyilvánítása és a neki kiutalt pénz visszafizetése.

MTI