Digitális Jólét Program

Jogi garanciák lesznek az olcsóbb internetszolgáltatásra

Jogi garanciák lesznek az olcsóbb internetszolgáltatásra

2016. 04. 17.

Deutsch Tamás hozzátette: ez azt jelenti, hogy megközelítőleg 10 százalékkal kell kevesebbet fizetni az internetért, egy évre vetítve pedig egyhavi előfizetési díjat lehet megspórolni.

A törvényjavaslat jogi megoldást is tartalmaz arra, hogy az áfacsökkentés célját a szolgáltatók ne akadályozzák meg, azaz amennyivel az internetezés áfája csökken, annyival legyen olcsóbb az internetszolgáltatás – fejtette ki a miniszterelnöki biztos.

Elmondta azt is, hogy jövő évtől minden szolgáltatónak olyan kedvezményes internet-előfizetési alapcsomagot kell létrehoznia, amely olcsóbb minden eddigi csomagjánál.

Kitért arra, hogy az áfacsökkentéssel 13-15 milliárd forinttal több pénz marad az embereknél. A gazdasági tárca számításai szerint az előfizetők számának növekedése akár már 2017-ben kompenzálhatja az áfacsökkentés okozta kiesést, és 2018-ra akár meg is haladhatják a bevételek a 2016-os szintet – közölte a miniszterelnöki biztos.

MTI / Miniszterelnöki Kabinetiroda