Június 4-i megemlékezések

Azért maradtunk meg mi, magyarok, ebben a rettenetes 20. században, mert mindig akadtak emberek, akik kitartottak. Mert mindig voltak, akik megtették, amit kellett. Nem hagyták el a zászlót, sem a Csucsai szorosban, sem a felvidéki hadjáratban, sem a tiszai átkelésnél. Akkor sem, ha már nem volt tovább. Aztán visszamentek az elszakított országrészekre gyereket nevelni, házat építeni, tanítani, írni, kultúrát szervezni. És tűrtek, ha tűrni kellett, szenvedtek, ha anélkül nem ment, elviselték a hátratételt és inkább nem futottak be karriert. És nem hagyták sem a templomot, sem az iskolát. Járták hátizsákkal és autóval a határontúlt, és vittek gyógyszert és könyvet, és packáztak a Ceausescu adminisztrációval, és ha rajta vesztettek is, újra kezdték a küzdelmet. Soha nem mások ellen, hanem mindig magunkért, megmaradásunkért küzdöttek.
Azért tették ezt, mert összetartozunk.”

A megemlékezésnek egy különleges része is volt. Határon túli magyar honfitársaink tettek állampolgársági esküt az ünnepség keretein belül. Az Európai Parlamenti Képviselő hozzájuk is szólt beszédében:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Önök most megesküdnek. Arra esküdnek, hogy összetartozunk. Mindannyian tudjuk, hogy esküdni csak a legnagyobb dolgokban lehet. Esküdni csak az esküszik, aki elszánta magát a szíve mélyén, hogy be fogja teljesíteni az esküjét, és ennek érdekében hajlandó minden testi, lelki és szellemi erejét mozgósítani. Mert esküdni életre-halálra kell. Vagy nem kell.
Amikor végignézünk most ezen a testét-lelkét ünneplőbe öltöztető, melegszívű, fénylő szemű lelkes gyülekezeten, önkéntelenül felvetődik a kérdés: vajon nem kellene mindannyiunknak letenni ezt az esküt? Nekünk, akik örökbe kaptuk az állampolgárságot, s vele a magyar szabadságot? Nem kellene felkészülnünk rá? Nem kellene fogadalmat tennünk rá? Talán egyszer még erre is sor kerül. Azt hiszem, mi, akik pontosan értjük a mai nap jelentőségét valamikor, valahol már letettük ezt az esküt.”
Az ünnepi beszéd és az eskütétel után Deutsch Tamás, Ferenczi Attila önkormányzati tanácsnok társaságában helyezte el a megemlékezés koszorúját.