Európai Parlament

Mezőkövesdi kihelyezett frakcióülés

Mezőkövesdi kihelyezett frakcióülés

2015. 02. 12.

Az évadnyitó frakcióülésen megtárgyalt egészségügyi kérdésekről szólva a politikus elmondta: budapesti képviselőik javaslatára – az ellátás színvonalának javítása érdekében – döntöttek egy új, nagy fővárosi kórház szükségességéről.

A frakció felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat – európai uniós pénzek felhasználásával is – teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről. Az anyagiakat firtató kérdésre azt felelte, hogy az új, egyfajta egészségügyi központként működő kórház felépítése akár több tízmilliárd forintos beruházás is lehet.

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja kérte továbbá a kormányt, fordítson nagyobb figyelmet a megelőzésre, a szűrőprogramokra, különösen a méhnyakrák és a vastagbélrák elleni védekezés esetében – tájékoztatott Rogán Antal.

A kormánypárti frakciószövetség a mezőkövesdi tanácskozásán felhatalmazta a kormányt arra is, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató, amely először a Főgáz alapján gázszolgáltatással kezdi meg a működését, de úgy, hogy az egész országban szolgáltathasson – mondta a frakcióvezető.

Hozzátette, arra számítanak, hogy a nonprofit elven működő nemzeti közműszolgáltató olcsóbb lesz, versenyezni tud majd más cégekkel. "Ezzel nemcsak megőrizni, hanem folytatni is tudjuk a rezsicsökkentés folyamatát" – jelentette ki.

Célként fogalmazta meg egyúttal, hogy legkésőbb 2016-ban a villamos energia területére is kiterjedjen a nemzeti közműszolgáltatás.

Rogán Antal ismertette: Trócsányi László igazságügyi miniszter meghallgatása után arra is felkérte a kormányzatot a frakció, hogy az év végéig tegyen rendet a bírósági végrehajtás területén.

"Itt elégedetlenek vagyunk. Azt gondoljuk, hogy olyan végrehajtási eljárásokra van szükség, amelyek átláthatóak, tisztességesek és az emberi méltóságot figyelembe veszik" – hangsúlyozta. Szavai szerint nem államosításra van szükség, de állami felügyeletre igen.

A frakcióülés napirendjén szintén szereplő közoktatási kérdésekről Rogán Antal kifejtette: azonosították azt a súlyosnak tűnő problémát, hogy az általános iskolából kikerülő gyermekek egy jelentős része nem tudja elvégezni a középiskolát, nem szerez képzettséget.

"Ez a gimnáziumokba menő tanulóknak a 30 százaléka, a szakoktatás irányába menő tanulóknak pedig közel a 40 százaléka" – jelezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha ezek a diákok nem szereznek végzettséget, akkor a fiatalkori munkanélküliek arányát fogják növelni. Márpedig a kormánynak eltökéltnek kell lennie a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemben – folytatta -, ezért mindent meg kell tenni az általános iskolai képzés színvonalának javításáért, hogy ne legyen lemorzsolódás sem a gimnáziumokban, sem a szakoktatás és a szakképzés területén.

A mezőkövesdi tanácskozáson több megoldási javaslat is szóba került, de "egyiket sem támogattuk így, ebben a formában" – mondta Rogán Antal, tudatva: azt kérték a kormánytól, dolgozzon ki megoldási javaslatokat, és indítson róluk konzultációt a pedagógusszakmával és -érdekképviselettel, valamint a szülőkkel.

Kérdésre válaszolva a lehetséges megoldási javaslatok között megemlítette az általános iskolai képzés Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök által javasolt meghosszabbítását, de erről még Pokorni Zoltán is azt mondta – idézte őt -, hogy ennek bevezetéséhez időre lenne szükség.

A frakcióvezető kérdésre közölte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a reklámadó ügyében is tájékoztatta a képviselőcsoportot. A miniszter beszámolója szerint – idézte – az Európai Bizottság több kérdéssel és kéréssel is megkereste a kormányt, amelyek egyértelművé teszik a brüsszeli testület kifogásait.

"Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani a magyar kormány ellen, amennyiben a reklámadóval kapcsolatban nem változtat" – tájékoztatott Lázár János szavai alapján Rogán Antal, aki tudatta: a frakció megadta a miniszter által kért felhatalmazást arra, hogy a kormány az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat folytassa, és dolgozzon ki megoldási javaslatot.

A péntekig tartó Fidesz-KDNP-frakcióülés a szakképzés, a megélhetési bevándorlás és a bankok elszámoltatásának megtárgyalásával folytatódik csütörtök este.

MTI – fidesz.hu