Európai Parlament

Mindenki elmondhatja a véleményét

Mindenki elmondhatja a véleményét

2014. 11. 10.

Nem ez az első alkalom, hogy nemzeti konzultációt hirdet a kormány. Miért tartják ilyen fontosnak ezt az intézményt?

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az internetadóra vonatkozó javaslat visszavonásának bejelentésekor úgy fogalmazott, „mi az emberekkel, és nem az emberekkel szemben kormányzunk”. Ebből a hitvallásból fakad a magyar polgárok millióival folytatott érdemi párbeszéd intézménye, a nemzeti konzultáció. A polgárok életét érintő fontos kérdésekben a kormány kikéri az emberek véleményét, és a konzultáció során kialakuló álláspontok irányadóak a döntéshozatalban. Az Európai Unióban jól ismert ez a gyakorlat, hiszen az Európai Bizottság valamennyi javaslatának a kidolgozása alkalmával lehetőséget teremt a társadalmi párbeszédre.

Milyen felületeken zajlik majd a konzultáció?

A nemzeti konzultáció valamennyi magyar állampolgár számára lehetőséget teremt arra, hogy elmondhassa véleményét az internet fejlesztésének lehetőségeiről. Munkánk során szeretnénk építeni a meglévő hagyományokra, újdonság azonban, hogy már arról is széles körű eszmecserét folytatunk, hogy az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció, a NetKon alkalmával milyen kérdéseket tegyünk fel az embereknek.

Párbeszédet kezdeményeztünk a konzultáció konkrét tartalmáról. Alig néhány nappal a NetKon bejelentését követően már a legkülönbözőbb internetes fórumokon keresztül izgalmasabbnál izgalmasabb javaslatokkal kerestek meg. Nagyon sokan felvetették, hogy az internet ügyében digitális platformon kellene a konzultációt folytatni. Megfogadva a javaslatokat az internet kérdéseivel foglalkozó nemzeti konzultáció, a NetKon digitális konzultáció lesz!

Az ellenzéket nem győzte meg a miniszterelnök péntek reggeli bejelentése, és azt mondják, hogy valamilyen formában mégiscsak bevezetik az internetadót a konzultáció után.

A kormány álláspontja egyértelmű: visszavonta az oly sokat kritizált javaslatot. Ez egy bölcs, a nyugodt politikai erőkre jellemző döntés volt. Nincs és nem is lesz internetadó. Ami pedig az ellenzéki kétségeket illeti, a nemzeti konzultáció keretében sok millió magyar polgár mondhatja el a véleményét többek között az internethasználat költségeivel kapcsolatban is. A magyar emberek nemzeti konzultáción hozott döntése, a többség álláspontja irányadó lesz a kormány számára.

Korábban úgy fogalmazott, hazánk digitális középhatalommá válhat. Mit jelent ez pontosan?

Az előttünk álló években az egyes országok versenyképességének javítása szempontjából az egyik fő kérdés, hogy miként tudják a lehető legszélesebb körű internethasználatban rejlő gazdaságélénkítő hatást elérni.

Ezért is kell azokat a fejlesztési programokat gyorsan és sikeresen megcsinálnunk, amelyek a szélessávú internet-hozzáférést mindenki számára lehetővé teszik.

Az internet fejlesztésével, a szélessávú hozzáférés lehetőségének a bővítésével viszonylag kis beruházással hatalmas gazdaságfejlesztő hatást lehet elérni.

Az Európai Unió 2020-ra célul tűzte ki, hogy minden háztartásba jusson el a szélessávú internet, a magyar kormány azt mondta, ezt hazánkban már 2018-ra ki lehet építeni. Milyen változásokat hozhat ez az emberek életében?

Mind a magánszemélyek, mind a gazdasági élet szereplői sokkal kényelmesebben vehetik igénybe közszolgáltatásokat. Az általánossá váló online ügyintézésben mindenki gyorsabban tudja a legkülönfélébb közigazgatási, hatósági ügyeit intézni.

Óriási lehetőség rejlik a digitális eszközök használatában a köz- és felsőoktatásban. De a közgyűjtemények anyagainak digitalizálásával végre valóban mindenki számára hozzáférhetővé válnak ezek a kulturális javak.

fidesz.hu