Digitális Jólét Program

A vártnál jóval nagyobb az érdeklődés a Modern vállalkozások programja iránt

2017. 05. 25.

A tervezett 3000 helyett 9679 magyar mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a digitális helyzetük és versenyképességük javítása érdekében indult, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködésében megvalósuló Modern vállalkozások programjához – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón, 2017. május 23-án, Budapesten.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára beszédében egyebek mellett a digitális gazdaság jelentőségét emelte ki, amely a bruttó hazai termék (GDP) 21-22 százalékát adja, emellett 376-417 ezer álláshely létrejöttéhez vagy megtartásához járult hozzá, az egyetlen ágazatként ért el a válság alatt is gazdasági növekedést. „A kormány a magyar vállalkozások számára közel 60 milliárd forint támogatási összeget biztosít a digitalizációs fejlesztéseik támogatására. Ez nagy lehetőséget jelent valamennyi magyar vállalkozás számára ahhoz, hogy a versenyképesség növelése érdekében vállalaton belüli infokommunikációs fejlesztést hajtson végre.”- tette hozzá Kara Ákos.

Parragh László, az MKIK elnöke szerint a magyar vállalkozások kezdik érteni, fontos az informatika bevezetése és fejlesztése. Emlékeztetett, hogy a program keretében az országos infokommunikációs tanácsadói hálózat szakemberei mérik fel a vállalkozások informatikai felkészültségét, építenek fel fejlesztési stratégiát, majd javaslatot tesznek olyan digitális eszköz vagy szolgáltatás beszerzésére, melyekkel a cégek kiválthatják a hagyományos papír alapú feladatvégzést, vagy a meglévő, korszerűtlenné vált informatikai megoldások válnak lecserélhetővé. Elmondta: a szakemberek eddig a jelentkezők közel felét, 4733 céget világítottak át, közülük 3517 vállalkozásnak ítélték oda a digitálisan felkészült vállalkozás minősítést, ami azt jelenti, hogy képesek rendszerük továbbfejlesztésére és ebben érdemes is segíteni a cégeket.

Ennek egyik jele, hogy a minősítés birtokában a cégek kedvezményesen juthatnak hozzá informatikai termékekhez és szolgáltatásokhoz, valamint 5 százalék vissza nem térítendő többlettámogatást kaphatnak vállalati informatikai pályázatok esetében, így például a néhány hete megnyílt GINOP 3.2.2 informatikai pályázatban. Ez a pályázat 48,2 milliárd forint keretösszeggel biztosítja a kkv-k digitális eszköz- és szolgáltatásfejlesztését, ami cégenként akár 24 millió forint támogatást is jelenthet.

Parragh László tájékoztatása szerint folyamatosan nyújtják be pályázataikat a hazai vállalkozások, akik hetente 1 milliárd forint összegű támogatást igényelnek. A pályázatok benyújtására 2019. március 8-ig van lehetőség – mondta. Parragh László elmondta azt is, hogy a Modern vállalkozások programja – Vállalkozz digitálisan! indulása óta 127 vidéki információs napot szerveztek, ezáltal mintegy 4000 cégtulajdonost és döntéshozót értek el. A sajtótájékoztatón kapott tájékoztatás szerint a programhoz legnagyobb arányban, közel 50 százalékban a szolgáltatási szektor cégvezetői csatlakoztak, az ipari és kereskedelmi ágazatnak pedig 29, illetve 25 százaléka jelentkezett. Ezen cégek 60 százaléka mikro-, 30 százaléka kisvállalkozás. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervek szerint júniusban folytatódhat a program.

Mintegy 2 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósuló Modern vállalkozások programja 2016 tavaszán indult, az MKIK 1,75 milliárd forintot kapott a program megvalósítására. A konzorciumi partner Informatika a Társadalomért Egyesület 218 millió forintot, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség pedig 32 millió forintot.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az eredményeket kommentálva különösen kiemelkedőnek tartotta, hogy a digitális magyar gazdaság eddig leggyengébb láncszemeinek tartott kkv-szektorban sikerült segíteni a digitális átalakulást. Jelezte egyúttal, hogy nem csak a Modern vállalkozások programja folytatódik, hanem elkészült a Digitális jólét program folytatása is, amelyben kiemelt figyelmet kap a mikrovállalkozások digitális átalakításának támogatása.