Európai Parlament

Világhírű magyar zsidókról nyílt kiállítás

Világhírű magyar zsidókról nyílt kiállítás

2015. 04. 14.

Világhírű magyar zsidó tudósoknak, művészeknek és közéleti személyiségeknek emléket állító kiállítást hozott létre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga előtt. A kiállítás a Mazsihisz 1%-os kampányának az ünnepélyes indításaként került megrendezésre, amely május 20-áig tekinthető meg.

A hétfőn megnyitott jelképes szoborparkban emléket állítottak Pulitzer József makói születésű újságíró-lapkiadónak, a Pulitzer-díj alapítójának, Radnóti Miklós költőnek, Szerb Antal író, irodalomtörténésznek, Rejtő Jenő írónak, Richter Gedeon gyógyszerésznek, Weisz Manfréd nagyiparosnak, Vázsonyi Vilmosnak, a harmadik Wekerle-kormány igazságügy-miniszterének, Harry Houdini illuzionista-szabadulóművésznek, Petschauer Attila olimpiai bajnok kardvívónak és Komor Marcell építésznek.

A megnyitón Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt mondta: a kiállításon szereplő tíz magyar zsidó embert értékteremtő munkásságuk alapján választották ki. Hangsúlyozta, hogy „az értéket középpontba állító, sokszínű Magyarország” válaszolhat csak sikerrel a mai kor kihívásaira is. Szólt arról, szeretnék, ha Magyarországon mindenkit a tettei szerint ítélnének meg, függetlenül attól, hogy milyen vallású, milyen színű a bőre, milyen a nemi identitása vagy a politikai meggyőződése.

A Houdiniról mintázott művet leleplező Vida László ungvári magyar konzul elmondta, hogy a kárpátaljai Kolodkó Mihály alkotását felajánlották a VII. kerületnek. Kevesen tudják, hogy Harry Houdini Weisz Erik néven Erzsébetvárosban született, édesapja, Weisz Mayer Sámuel pedig Kárpátaljáról érkezett Budapestre – ismertette.

A május 20-áig megtekinthető kiállítás mind a tíz alkotását más leplezte le.